Hosszú Katinka és párja, Gelencsér Máté most először adott közös interjút, amelyben még a családalapításról is nyilatkoztak.

Május 20-án ünnepelhette Hosszú Katinka és Gelencsér Máté, hogy egy évvel ezelőtt úgy döntöttek, együtt folytatják tovább az életüket. Az úszónő a Hot! magazinnak mesélt arról, mi az, amiben hasonlóak párjával.

Hosszú Katinka azt mondta, hamar kiderült, hogy nem csak az életmódjuk, hanem az értékrendjük is hasonló, a mai napig órákon át tudnak beszélgetni, élvezik egymás társaságát. Ugyanakkor megdolgoztak azért, hogy megbízzanak egymásban, hisz mindkettejük csalódott már, van mögöttük egy-egy felbontott házasság.

„Harminc fölött, ha az ember már elvált, egyrészt óvatosabb lesz, másrészt sokkal jobban tudja, hogy mit keres, és mi az, ami hosszú távon nem fog működni.

Más, mint huszonévesen, amikor még azt gondoljuk, majd mi megváltoztatjuk a másikat, és megjavulnak a dolgok. Ennyi idősen már reálisabban lehet látni, akár már az első komolya beszélgetésből is, hogy jó lesz-e nekem ez a kapcsolat. Kőkemény munka volt, hogy megbízzunk egymásban” – vallotta be a háromszoros olimpiai bajnok, aki azt is elárulta: már az első randi után feltett a férfinak olyan kérdéseket, amitől azt gondolta, hogy

a pasik falra másznak, például, hogy hány gyereket szeretne.

Az úszónő azóta komolyan elbeszélgetett párjával a gyerektémáról. Hosszú Katinka azt mondta, legalább 3 gyereket szeretnének, sőt, ikreknek is örülnének.

Címlapkép: Facebook/Katinka Hosszú

(blikk.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Párodnak ne a tökéletest keresd. Hanem azt, aki a te tökéletlenségedet elviseli.
ómió
Na, Kata! Sok "haladónál" most "ástad el" magad!
Zsopiale
Frappáns egy kutyás fotóval illusztrálni ezt. A kutyatudatú emberek, akiket lehet hajtani túl a csúcson, és jó bőven akarnak szaporodni... de nem baj, a nagy (létszámú) dicső nemzethez ez kell természetesen... vágy- érzelem- és ösztön hajtotta állatemberek tömege...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.