Brian Mayt nagyon megrázta az eset, de szerencsére már jobban van.

A Queen gitárosa súlyos szívrohamot kapott – ilyen most Brian May állapota

"Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba"

- idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel közösségi oldalára.

Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz.

"A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét elvégzésének lehetősége" – mondta. Ehelyett végül három úgynevezett sten, csőszerű, hálós szerkezetű eszköz behelyezése mellett döntöttek; Brian May most otthon lábadozik.

A 72 éves gitáros nemrég kerti munka közben szenvedett farizomszakadást. A videóban most elmondta, a dolgok hátterében az állhat, hogy ötven éve viseli a nyakán egy hevederen gitárja súlyát, ami nem tett jót az egészségének, "de azért megérte". Közösségi oldalán csaknem 2,5 millió követőjéhez szólva Brian May azon is elmélázott, hogy a Queen 1974-ben megjelent harmadik lemezének címe, a Sheer Heart Attack (könnyű szívroham) mindig is nyugtalanította egy kicsit. Hozzátette: a cím talán felzaklathatta azokat, akik már átestek szívrohamon.

"Most már én is a klub tagja vagyok. Srácok, vigyázzatok magatokra!"

Forrás: MTI

Kép:

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.