"Orbán Viktor majd tesz bele, de csuhajja!"

"Orbán Viktor majd tesz bele, de csuhajja!"

Hagyó példáját követhetik a rabok

Hagyó példáját követhetik a rabok

Tizedik lett ByeAlex az Eurovízión

Tizedik lett ByeAlex az Eurovízión

„színház” címkével minden hírElmúlt 24 óra hírei

Nero a Magyar Sz

Csütörtökön mutatja be a Pesti Magyar Színház Nero, a véres költő című szatírát. Kosztolányi Dezső regénye alapján Réczei Tamás alkalmazta színpadra. Kosztolányi Dezső első regénye az ókori...

Ez egy igen-igen kemény világ – Csongor és Tünde a Pécsi Janus Egyetemi Színházban

[színházkritika] „Minden országot bejártam, Minden messze tartományt, S aki álmaimban él, A dicsőt, az égi szépet Semmi földön nem találtam.” – kezd bele kalandjai sorolásába Csongor, a...

Színházak éjszakája

A Budapesti Operettszínház művészei egyebek mellett dalparádéval és tánctanítással, a Városmajori Szabadtéri Színpad koncerttel, a József Attila Színház és az Újszínház a kulisszák titkainak...

Színházak éjszakája hajnalig

Különleges programokkal rendezik meg a Színházak éjszakáját. Szombat déltől vasárnap hajnalig 14 színházban összesen száz változatos, sokszínű produkcióval várja a közönséget. Második...

Akik megmaradnak (Színházi tanúságtétel)

1943 januárjában, amikor már csaknem 400 000 zsidót deportáltak a varsói gettóból és gázosítottak el a koncentrációs táborokban, a gettóban működő több ellenálló csoport felkelést szervezett....

Színházak éjszakája május első szombatján

A Fővárosi Önkormányzat tizennégy színházában immár második alkalommal rendezik meg az év legizgalmasabb színházi eseményét, a Színházak Éjszakáját. A tavaly nyolcezer nézőt vonzó...

Színházi tiszteletadás Fellininek

„De miért éppen Federico Fellininek, akinek olyan ronda nagy kalapja van?” Ezzel idézettel kezdte a nagy Alberto Sordi annak idején a „Caro Federico” (Kedves Federico) ünnepséget, amelyet az egyik...

Pinocchio kómából ébredt színészekkel

Olaszországban a Pinocchiót viszik színre azok a színészek, akik kómából ébredtek. Az ötvenéves Paolo Facchini, a 49 éves Luigi Ferrarini és a 32 éves Riccardo Sielli egy baleset következtében...

Tom Hanks a Broadway-on debütál

Tom Hanks ismét színházban játszik. A sokoldalú színész Nora Ephron kiadatlan művével, a „Lucky Guy” -al (Szerencsés fickó) kezd a New York-i színházak Mekkájában. Hanks elolvasta a darabot és...

Amerika messze van…

2013. március 10-én este az Óbudai Társaskörbe mentünk. Szokatlan előadásra invitáltak bennünket, „verbatim felolvasó színházat” mutatott be hat színész, három nő és három férfi, összesen 21...

Szilágyi Tibor és Nagy Sándor az útravalóról

A színház népszerűsége több ezer éve töretlen, az abban uralkodó hangulatot semmilyen más szórakoztató létesítmény, vagy eszköz nem tükrözi. A műfaj pedig mindegy, ha táplálja a nézők lelkét....

Sérült színház (Disabled Theater) - Jérôme Bel előadása a Trafóban

Fogyatékkal élők lépnek színpadra a Trafó Kortárs Művészetek Házában: Jérôme Bel francia táncművész-koreográfus és a zürichi Theater HORA előadását láthatja a közönség március 13-án és...

Soma: „Képes vagyok direkt gondolni a szépre.

A frissen elnevezett színházbeli pódiumkávéház színpadát kedden izgalmas, pikáns, elgondolkodtató beszélgetéssel avatták a közönség előtt. A téma az erotika és a művészet kapcsolata volt, a...

Centrumban a Centrál

László Miklós Illatszertár című darabja 1973-ban indult útnak és hamar sikersztori lett belőle. A Váci utcából indult világhódító útjára, egészen Hollywoodig eldübörgött, ahol három film is...

Alföldi rendez és játszik az Utolsó órábn

2013. február 4. hétfő, 11:28 elomagazin.blogspot.hu

Mark St. Germain: Freud's last session című darabjának magyarországi bemutatója Jordán Tamás és Alföldi Róbert szereplésével és rendezésében. A darab középpontjában a világhírű pszichoanalitikus,...

Trokán Anna: tudjam átlépni a korlátaimat!

Hogy át tudjam lépni a korlátaimat, ez mozgat - mondta Trokán Anna Junior Prima-díjas, a napokban Domján Edit-díjjal kitüntetett színésznő az MTI-nek a veszprémi Petőfi Színházban. Pályáját - két...

Csipkebokor avagy forró hamu

Hol keresse a mai ember Istent? Meddig juthatunk az ember megismerésében, ha puszta anyagként tekintünk rá? Hogyan lehet megragadni azt, ami túlmutat minden mérhetőn és tapinthatón? Miként lelhetünk rá...

Bábszínházban a Semmi

A színház olyan ifjúsági előadásokkal bővíti repertoárját, amelyek az ezt a korosztályt foglalkoztató, a felnőttek számára gyakran kényelmetlen kérdéseket járják körbe. Az első premier a dán...

Nyílt nappal indítja az évadot a Nemzeti Színház

Ötödik alkalommal várja a közönséget nyílt napra a Nemzeti Színház, szeptember 16-án, vasárnap. Az évadnyitás alkalmából a vendégek villámrandizhatnak a színészekkel, nyílt próbákat...

Pécsi Nemzeti színház : Nyílt nap - nyílt próbákkal

Számos programmal várja a színházbarát érdeklődőket a Pécsi Nemzeti Színház 2012. szeptember 8-án, szombaton. Aki kíváncsi, mi zajlik a kulisszák mögött, az ezen a napon megnézheti, hogyan zajlanak a...

Elkezdődött a 2012-es Vidor Fesztivál Nyíregyházán

A tizenegyedik alkalommal megrendezett fesztiválon, amelyet L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyitott meg több száz ember előtt a Kossuth téren, színházi és utcaszínházi előadásokat,...

Elindul az első magyar coaching színház: ROM Színház PREMIER

Az első ROM Színházi előadás a KoMod-ban lesz (1126, Budapest, Királyhágó utca 5/b) Időpont: 2012. augusztus 17-én, pénteken 18 órától. Jegyár: 2.000 Ft/fő. Szereplők: Zernovácz Erzsébet és Makray...

Stip-tease a Bakelitben

Július 5-én, a Bakelit prózai darabbal zárta az évadot. A TÜPO Társulat, Sławomir Mrożek: Strip-tease című színművét adta elő. Picikét műkedvelő színház jellege volt, de a fiatal...

„Álmodj világ!”- interjú László Rita Emőke grafikusművésszel

Padlógázzal érkeztem a művésznő lakás-műtermébe, ami olyan volt, mint egy hajó. Körülnézve végtelenre rajzolódott ki a fantáziája, amitől egészségesnek érezhettem magam, mintsem tengeri...

Parasztopera Pécsett!

„A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel opera formában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A történ...

Világpremier: a Kramer kontra Kramer színpadon | Interjú Orlai Tiborral

Világpremierre készül a Belvárosi Színház. A nyolcvanas évek hatalmas, az egész világot körbejáró filmsikere volt Dustin Hoffmann főszereplésével a történe...

Baleset: kivégezték előadás közben a színészt!2

A 27 éves színész a Jézust eláruló Judás halálát játszotta színpadon a brazíliai Itarare város terén.

Ősbemutató a Móricz Zsigmond Színházban

Tasnádi Csaba rendezésében kerül színpadra április 21-én, szombaton 17 órától a Kukorica-derce avagy A talléros kalap és más mesék című darab Nyíregyházán.

A szent szörnyeteg - Kétfelvonásos interjú Vári Évával

Sarah Bernhardt a legendák szerint legbensőségesebb viszonyt a házi tigrisével ápolt, koporsóban aludt, szerelmi étvágya pedig minden képzeletet felülmúlt. A Belvárosi Színházban Vári Éva...

Szeretetkönyv a színpadon - színházi est Müller Péter művéből

Színház arról, amire mindannyian szomjazunk. Az előadás nem pusztán őszinte önvallomás, gazdag tanítás, de társkeresés is: a néző szeretetét keresi és szeretni segít. Müller Péter az írja: "A...


Kanye West Omegára énekel új dalában

Kanye West Omegára énekel új dalában

A Gyöngyhajú lányt használta fel új számához a tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai rapper.

Grosics: ok nélkül estek nekem

Grosics: ok nélkül estek nekem

Másokkal egyetemben Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa is kapott pénzt tanácsadás és háttéranyag-készítés címén a kormánypárti frakciótól.

Orbán egyre kevesebbet utazik külföldre

Orbán egyre kevesebbet utazik külföldre

Legtöbbször 2011-ben járt külföldön Orbán Viktor miniszterelnökként.

Orrtörés után lagzi lesz Baloghéknál

Orrtörés után lagzi lesz Baloghéknál

Állítólag megkérte élettársa, az egyebek között orrcsonttörést szenvedett "Terike" kezét Balogh József.

Óriási értékű műkincslopás Budapesten - dolgozik a maffia

Óriási értékű műkincslopás Budapesten - dolgozik a maffia

Szinyei, Gulácsy, Derkovits, Klimt és Tintoretto művei tűntek el egy raktárépületből.

Fidesz-közeli vállalkozóé lehet a TV2

Fidesz-közeli vállalkozóé lehet a TV2

Eladósorban van a második legnagyobb kereskedelmi tévé, melyre úgy tudni, Nyerges Zsolt is szemet vetett.

Orbán Viktor: minden a terveink szerint halad

Orbán Viktor: minden a terveink szerint halad

Orbán a GDP-adatról, a túlzottdeficit-eljárásról és a trafikügyekről is beszélt a Kossuth Rádióban.

Luxusautóval jár a csóró Gerendás

Luxusautóval jár a csóró Gerendás

Budapesten egy többmilliós Lexus volánja mögött kaptuk lencsevégre.

Visszament élettársa az asszonyverő képviselőhöz

Visszament élettársa az asszonyverő képviselőhöz

A volt fideszes képviselő, Balogh József élettársa, bár egy időre otthagyta agresszív párját, most az RTL Híradó információi szerint visszaköltözött agresszív párjához.

Feljelentették Orbán Viktort

Feljelentették Orbán Viktort

Bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette gyanúja miatt egy budapesti jogász jelentette fel.

18 munkahelye van Szijjártónak

18 munkahelye van Szijjártónak

Újabb három bizottság elnökének nevezte ki Szijjártó Pétert Orbán Viktor miniszterelnök.

A magyar Kelet-Európa legszerencsétlenebb melósa

A magyar Kelet-Európa legszerencsétlenebb melósa

A Balkántól a Baltikumig mi vagyunk az egyik legdrágább munkaerő.

Videó: Elég a szabálytalan diplomatákból!

Videó: Elég a szabálytalan diplomatákból!

A diplomataautók következmények nélkül parkolnak szabálytalanul a járdákon vagy állnak meg szemben a forgalommal.

ByeAlex 7 milliót szakít a Kedvesemmel

ByeAlex 7 milliót szakít a Kedvesemmel

ByeAlex megcsinálta a szerencséjét! A miskolci fiú akár hétmillió forintot is kereshet jogdíjakból a malmői fellépéssel.

Orbán: az aratás éve az idei

Orbán: az aratás éve az idei

Ez az év az első aratás éve, és biztos vagyok benne, hogy jön majd még több is - mondta.

Deutsch Tamás lehet a Médiatanács elnöke, el is vállalná

Deutsch Tamás lehet a Médiatanács elnöke, el is vállalná

Deutsch Tamás lehet az egy hónapja elhunyt Szalai Annamária utódja az NMHH élén.

Schmitt nem tartotta be az ígéretét

Schmitt nem tartotta be az ígéretét

Egyelőre egyetlen lépést sem tett a doktori cím újbóli megszerzéséért, helyette motorozik és sporteseményekre jár.

Parkolójegyért küldték, a nővérpultra dobta a karját

Parkolójegyért küldték, a nővérpultra dobta a karját

Fél kézzel kellett parkolójegyet váltania a kórháznál Tibornak, akinek szombaton tépte le az alkarját egy munkagép Ausztriában.

"Átcsúszik ez a kib*szott Híradó" – itt a videó

"Átcsúszik ez a kib*szott Híradó" – itt a videó

Felbukkant az interneten az a felvétel, amelyen Szebeni István, a köztévé műsorvezetője a Híradó élő adása alatt káromkodik.

Megdöbbentő tragédia: két szamár tépte szét Sándort

Megdöbbentő tragédia: két szamár tépte szét Sándort

Muki és Szamóca egy magyarszecsődi tanyán végzett a 65 éves férfival. Szörnyű sebeket ejtettek a testén, kezét leharapták.

Népszerű címkék

napi horoszkóp film könyv irodalom recept szex szerelem koncert gyerek divat párkapcsolat horoszkóp zene sci-fi