János szólalj meg!

Morális kötelessége a csak nyomokban létező köztársaság megélhetési elnökének, hogy álljon a nagy nyilvánosság elé és ítélje el rasszista indíttatású és a gyűlölet bűncselekményeket.

Hazudsz te bajszos [email protected]!!!

“Demokráciánk erejét, stabilitását a nemzet választójoggal rendelkező polgárainak szabad és felelős akaratnyilvánítása biztosítja.

Áder tesz a szakmára - aláírta a köznevelési törvényt is!

Áder János erős hónapot él, mindent aláír, amit a regnáló saját pártja elé tol.

Áder tudja, de mikor mondja?

Ha az első lehetséges napon, október 6-án lesz az önkormányzati választás, akkor akár egy hét múlva, július 8-án is kiírhatja Áder János köztársasági elnök a voksolást, azt követően pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is kitűzheti a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását.

Tordai villáminterjúja Kövérrel - már megint mi voltunk az oktondik!

Tordai Bence botcsinálta riporternek állt és kapott az alkalmon és lerohanta a gyanútlan Kövér Lászlót, hogy a klímaváltozásról kérdezte.

Áder János levélben gratulált Zuzana Caputová szombati győzelméhez

Áder János köztársasági elnök levélben gratulált Zuzana Caputová megválasztott szlovák államfőnek az elnökválasztáson elért győzelme alkalmából.

Áder János átadta a Széchenyi-díjakat, íme a kitüntetettek névsora

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Széchenyi-díjat adományozott, akik díjat kaptak:

Áder államfő 5 milussal lett gazdagabb - a fasorban sincs párttársaihoz képest

Áder János államfő szűk 5 millió forinttal növelte megtakarításait 2018-ban, amelynek összértéke a csütörtökön nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján 69,5 millió forint.

Orbán kirúgatta Áderral a paksi atomerőmű működéséért felelős államtitkárt

Január 15-i hatállyal felmentette megbízatása alól Áder János köztársasági elnök Aszódi Attilát, a Miniszterelnökség paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárát.

Áder beindult: a különbíróságokról szóló törvényt is aláírta

A politikailag kellemetlen ügyekről döntenek majd az újonnan felálló bíróságok. Egy olyan bíró vezetheti majd, aki korábban a Fidesznek kedves döntéseket hozott.

http://www.antikporta.hu/blog/ader-janostol-a-rabszolgatorvenyt-kapja-karacsonyra-a-magyar-nep-385

A kormány után most a köztársasági elnök is teljesítette a külföldi nagyvállalatok parancsát, és aláírta a rabszolgatörvényt.

Áder János aláírta a túlóratörvényt

A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását – tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát.

Kapott már munkahelyén szerződéskiegészítést? - Ha nem, bármikor meglephetik vele!

Ha Önnek még nem postázták és az email-fiókjában sem landolt hasonló szerződéskiegészítés, az csupán azt jelenti, hogy a cég, aminél dolgozik, még nem élt törvény adta lehetőségével.

Áder János Nyíregyházán aggódott a Föld jövőjéért

Az emberiség a Föld egy évre elegendő erőforrásainak mintegy 1,7-szeresét használja fel évente, jóval többet annál, mint amennyit a bolygó reprodukálni tud – figyelmeztetett a köztársasági elnök a klímaváltozásról tartott előadásában a Nyíregyházi Egyetemen pénteken.

Áder János fogadta Erdogant hétfő délután a Várban – Fotók!

Budapestre látogatott Recep Tayyip Erdogan török elnök, a látogatás miatt pedig a fél várost lezárják hétfőn és kedden.

András yorki herceget fogadta mosolyogva Áder János

Az elmúlt 200 évben, amikor korábban soha nem látott mértékű városiasodás zajlott le Európában, az építőmérnöki teljesítmény volt a fejlődés motorja, az urbanizáció üteme pedig tovább gyorsul, 2050-re négyből három ember városlakó lesz – mondta Áder János köztársasági elnök az Építőmérnök 200 című konferencia...

Áder János szerint az önerőből megújulni képes nemzeteknek lehet jövője

Csak annak az európai nemzetnek lehet jövője, amely nem hagyatkozik külső forrásra, és önerejéből képes megújulni – mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Magyar Szent István Rend kitüntetés ünnepélyes átadásán, a Sándor-palotában.

Orbán Viktort felkérték, megteszi.... - Városi Kurír

Negyedszer is megtörtént.

Juszt László: Vaze,… zavarba hoztál! Most kikről beszélsz? - Városi Kurír

"Elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizető polgárai az országnak, és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani..."

Több mint 6 millió forinttal gyarapodott Áder János vagyona

A köztársasági elnöknek 2017-ben az előző évhez képest több mint 6 millió forinttal nőttek a megtakarításai, amelyek összértéke szerdán nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján mintegy 65 millió forint.

Áder János kitűzte a 2018-as országgyűlési választás időpontját

A Köztársasági Elnöki Hivatal közleményt adott ki az év legfontosabb politikai eseményével kapcsolatban.

Koccintani mentek Áderhez a kéményseprők

Kéményseprők kívántak szerencsés és boldog új évet Áder János köztársasági elnöknek, valamint rajta keresztül minden magyar állampolgárnak szerdán a Köztársasági Elnöki Hivatalban.

Megőrült egy kivándorolt magyar és Áderre hagyta a vagyonát

Valószínűleg új rovatot kell nyitni a Guiness-rekordok könyvében azoknak a hülyéknek, akik tolvajokra hagyják a pénzüket. Nem valószínű, hogy valaha is legyőzőre akad a hülyeség kategóriájában Balázs Miklós elektromérnök, aki 2013-ban hunyt el Manchesterben, és 80 millió forintnak megfelelő fontot hagyott Áder “Bajszos...

80 milliót hagyott Áder Jánosra egy magyar mérnök – erre költi a pénzt a köztársasági elnök

Balázs Miklós kívánsága annyi volt: fordítsák a pénzt Magyarország népének javára.

Csak tippelni lehet, miért vonta vissza Áder 11 magyartól az állampolgárságot

Az egyszerűsített honosítással trükközhettek azok az ukrajnai – ungvári vagy munkácsi – születésűek, akiktől Áder János államfő visszavonta a magyar állampolgárságot.

Hangos tiltakozást szervez az Együtt Áder beiktatására

Bő másfél hét múlva, május 8-án, hétfőn 13 órától teszi le a köztársasági elnöki esküt a második ciklusra Áder János a Parlamentben.

Tóta W.: Az elnök, aki ott se volt

Akadtak nők, akiknek volt tökük felállni. Neked csak bajszod van.

Áder óriási bajban van: a lányát kell meghazudtolnia egy tollvonással

Ma kiderül, milyen ember a köztársasági elnökünk. Hétfő ugyanis a dátuma annak, hogy Áder Jánoshoz kerül a felsőoktatási törvény módosítása, és kiderül, aláírja-e, vagy visszaküldi megfontolásra.