Csendes főhajtás a vészkorszak debreceni áldozatainak emlékére

A második világháború előtt Debrecen lakosságának mintegy 10 százaléka volt izraelita.

Újabb áldozatát azonosították a budapesti hajószerencsétlenségnek

Még két áldozatot keresnek a Duna Margit híd és déli országhatár közti szakaszán.

Megtalálták a hajószerencsétlenség egyik magyar áldozatát

Csütörtökön újabb két holtestet találtak meg a hajótragédia áldozatai közül, az egyik a két tagú magyar személyzet  tagja volt a másik egy utas.

Jogszabály-változtatással kíméli a kormány a dunai tragédia áldozatait a felesleges eljárásoktól

A halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló rendelet módosításával a kormány a mai nappal elrendelte, hogy több ember halálát okozó tömegszerencsétlenség, illetve természeti katasztrófa esetén a hatóság a boncolástól eltekinthet, ha a szakértő nyilatkozata alapján a halál oka egyértelműen...

Bocsi! – A gyermekgyilkos levelet írt áldozatai családjainak

Ügyvédje szerint a "megbékélés" szándékával írt levelett Marc Dutroux, 2004-ben életfogytiglanra ítélt belga gyermekgyilkos áldozatai családjainak és az életben maradt sértetteknek, egyben annak reményében, hogy a jövőben feltételesen szabadlábra helyezhetik.

Külügyminisztérium: nincs magyar érintettje a genovai hídomlásnak

A jelenlegi információk alapján nincs magyar érintettje a genovai hídomlásnak – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedd délután az MTI-vel, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy még tartanak a mentési munkálatok az autópályán.

Elfajult tüntetések: bajba jutott barátján indult segíteni, holtan találták az amerikai bártulajdonost

Már amerikai halálos áldozata is van a hetek óta tartó erőszakhullámnak Nicaraguában – erősítette meg szombaton a managuai amerikai nagykövet.

Közel hárommilliárdot fordítanak a kapcsolati erőszak áldozataira

A kapcsolati erőszak áldozatainak megsegítésére közel 3 milliárd forintot fordít a kormány.

Közel 450 lövést adott le a templomban a texasi ámokfutó

Devin Kelley, aki vasárnap egy istentiszteleten kezdett lövöldözni a dél-texasi Sutherland baptista templomban, csaknem 450 lövést adott le az épületben. A támadásban 26-an meghaltak és 20 fő megsérült.

Kamerákat helyezett el a szállodában a las vegas-i mészáros

Stephen Paddock kamerákat helyezett el a szállodában, és a mészárlás előtt 100 ezer dollárt utalt el a Fülöp-szigetekre.

Öngyilkos merénylet történt, rendőrök az áldozatok

A támadó megpróbált bejutni egy rendőrőrsre.

1002 embert tartóztattak le tavaly az Unióban terrorizmus miatt

Összesítette az Europol a tavalyi, az Európai Unió területén elkövetett terrortámadásokat, amelyekben 142 ember vesztette életét. A rendőri szervek 1002 embert tartóztattak le.

Halálos áldozatokkal járó terrorcselekmény történt Londonban

Legkevesebb hat embert megölt három merénylő szombat éjjel London belvárosában.

Félelmetesen tombolt a moszkvai vihar – videó

14 halálos áldozat, több ezer kidöntött fa és rengeteg megrongált épület és autó a mérlege annak a viharnak, ami hétfőn csapott le az orosz főváros körzetére.

Dózsa György úti baleset: a Mercedes sofőrje szerint bevágott elé a Citroën 

A hétfőn történt Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő balesetben érintett egyik sofőr szerint a másik autós vágott be elé, emiatt karamboloztak. 

Hajléktalanok voltak a tatabányai gyilkosságok áldozatai

Sajtóinformációk szerint halálra verte két áldozatát a 15 éves tatabányai gyilkos.

Szijjártó: Pénteken hozhatják haza a buszbaleset áldozatait

Előreláthatólag pénteken hozhatják haza a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Egy siófoki diák és az édesanyja is meghalt az olaszországi buszbalesetben

Siófoki diák és édesanyja is áldozatul esett az olaszországi busztragédiának – írja a Siófoki Hírek Facebook oldala .

Hét áldozata van a pénteki lengyelországi fagynak

Lengyelországban hét halálos áldozatot követelt a rendkívül hideg pénteki idő, november elejétől pedig 53-an haltak meg a hideg miatt – közölték a lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) honlapján.

Nincs magyar áldozat Berlinben

Megállapították a hétfői berlini merénylet valamennyi halálos áldozatának személyazonosságát – írta pénteken biztonsági forrásokra hivatkozva a Der Spiegel. A német hírmagazin beszámolójából kiderül: a halálos áldozatok között nincs magyar állampolgár.

A Jobbik hatékonyabb kártérítést követel a bűncselekmények áldozatainak

A Jobbik az erőszakos bűncselekmények áldozatainak, illetve családtagjainak hatékonyabb kártérítésére sürgeti a kormányt.

247 halottja van eddig a földrengésnek, elképesztő állapotok uralkodnak

A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 247-re emelkedett – jelentette csütörtök reggel az Ansa olasz hírügynökség.

Olasz földrengés: Áder és Kövér részvétét fejezte ki

Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök az olaszországi földrengésben elhunyt áldozatok családtagjainak Sergio Mattarellának, az Olasz Köztársaság elnökének küldött táviratában – tudatta a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatósága szerdán az MTI-vel.

Nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma, válságtanácskozást tart a bajor kormány

Válságtanácskozást kezdett pénteken késő este Münchenben a bajor kormány Horst Seehofer miniszterelnök vezetésével a tartományi fővárosban történt lövöldözés miatt, amelyben legkevesebb nyolcan meghaltak.

Müncheni lövöldözés: a rendőrség hat halálos áldozatról tud

A müncheni rendőrség pénteken a közösségi médián keresztül tudatta: hat halálos áldozata van az Olympia bevásárlóközpontban elkövetett feltételezett terrortámadásnak.

Friss: saját tanítványára is rátámadhatott Kiss László, több lányt is megerőszakoltak

Többször is felmerült már, hogy a Sportuszodában annak idején más nőket is megerőszakoltak, az azonban még mindig nem derült ki, hogy kiket...

Egyetlen megrendítő videón 34 évnyi iszlamista terror

A bécsi zsinagógánál elkövetett 1981-es merénylettől 2001. szeptember 11-én át egészen napjainkig ábrázolták szinte valamennyi iszlamista terrorcselekményt a világtérképen. Az összes esetben feltüntették az áldozatok ismert számát és az elkövetés módját. A precizitás érdekében nem csak a fejlett országokban elkövetett...

Már 132 áldozata van a párizsi terrornak

A párizsi terrortámadások sérültjei közül 29-en még mindig az intenzív osztályon küzdenek az életért – írja a Le Parisien.

R.Rita a Noise Night Life 3. áldozata

2011. 01. 15. "Diszkótragédia a Nyugati téren"

Szörnyű tragédia: televízió zuhant egy 22 hónapos kisfiúra

Meghalt egy 22 hónapos kisfiú, miután rázuhant egy televíziókészülék Bakson egy családi házban.