Semjén Zsolt célra tartott Tusványoson

Szegény, szerencsétlen Semjén Zsolt is úgy érezte Tusványoson, hogy nélküle nem lenne teljes az élmény.

Az Iszlám Állam terrorszervezetéhez csatlakozott, megvonták a brit állampolgárságát

Megvonta a brit állampolgárságot a brit belügyminisztérium egy fiatal nőtől, aki négy éve, még gyermekként két barátnőjével Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez.

Magyar György: Az egyszerűsített állampolgársági eljárás visszaélésekre ad lehetőséget, ezt korrigálni kell!

Állampolgárságtól való megfosztás, a fiktív lakcímbejelentések törlése, a jogosulatlanul felvett nyugdíjak visszakövetelése lehet a tömegével betelepített, csalással kiadott állampolgárságot szerzett ügyek vége – mondja Magyar György ügyvéd, a Hírklikknek adott interjújában.

Kormánytagok segítettek EU-s papírokhoz több ezer külföldit, bukhat a Boriszov-kormány

A brüsszeli hírportált felkereső informátor, Kátya Mateva arról számolt be, hogy a héten napvilágra került ügyben többek között Kraszimir Karakacsanov kormányfőhelyettes, Ekaterina Zaharieva külügyminiszter és Andrej Kovacsev európai parlamenti képviselő is érintett.

A Brexit miatt még magyar állampolgárságot is felvennének a britek

Meredeken emelkedett tavaly azoknak a briteknek a száma, akik más EU-tagországoktól, köztük Magyarországtól kértek és kaptak állampolgárságot.

Hol a választási határ?

Bárki mellett és ellen értelmetlennek tartom a kampányolást a politikai határon túl. Abban a témakörben, amelynek politikai következményét nem az viseli, aki dönt. Ezt a kampányolást akkor is tisztességtelennek tartom, ha a határon túl élő, baksis-állampolgársággal, milliárdokkal megvettek a Fideszre szavaznak, a Fidesznek...

Máltai állampolgárságot szerzett a "kemény Brexit" egyik szószólója

Financial Times hétfői értesülése szerint máltai – vagyis európai uniós – állampolgárságot szerzett a londoni székhelyű Legatum Institute kutatóintézet fő finanszírozója.

Vasfüggöny, vasfüggöny, te csodás

a jelenlegi távoltartás vasfüggöny-korszakot idéző volta pedig komoly jelzés a társadalomnak. Jelezve azt a tendenciát, ami már két éve is felvillant.

Szekusoknak is osztogat magyar állampolgárságot Orbán és bűnbandája

A határon túliak közül nem egy meg kettő szekusként dolgozott Ceausescu alatt. Immár egymillió határon túli kapott magyar állampolgárságot, akik között volt szekusok, besúgók és bűnözők is vannak. A szekusok több, mint 71%-a magyar volt, ami igen döbbenetes adat. Jól jellemzi, hogy a magyarok egy igen jelentős része imád...

Svájc nem ad állampolgárságot a segélyen élő migránsoknak

Svájcban egy olyan új polgári törvény lépett hatályba, ami megakadályozza, hogy az elmúlt három évben

Pénzért intéztek magyar állampolgárságot köztisztviselők, vádat emeltek ellenük

Összesen 16 embert vádol hivatali visszaéléssel, hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel a Fővárosi Főügyészség.

Egyre kevesebben igénylik a magyar állampolgárságot

Az egyszerűsített honosítási eljárás 2011-es bevezetése óta jelentősen megnőtt a magyar állampolgárságot felvevő határon túli magyarok, illetve az itt élő külföldiek száma. Az állampolgársággal kapcsolatos adatokat összegezte, illetve elemezte a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kiadványa, melyet a Magyar Nemzet...

Egész életében Svájcban élt a fiatal nő, mégsem kapta meg az állampolgárságot, mert nem tudta, hogy hívják a helyi kisboltot

Kevés olyan abszurd rendszer van a világon, mint ami Svájcban működik.

Zöld kártyát kapott Gombos Edina

Két éve hagyta el Magyarországot, most már kubai párjával együtt hivatalosan is betelepülőnek számít.

Személyesen Putyintól veheti át Steven Seagal az orosz útlevelét

Személyesen adja át az orosz útlevelet Steven Seagalnak a nap folyamán Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a Kreml szóvivője.

Orosz állampolgár lett Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek – közölte csütörtökön a Kreml.

Bűnözők is vásároltak a kötvényekből

Több mint ötmilliárd forintot kereshetett a letelepedésikötvény-üzleten egy Habony Árpádhoz, Orbán Viktor miniszterelnök informális tanácsadójához, és Rogán Antal kabinetminiszterhez köthető ügyvéd, Kosik Kristóf.

Nem nyomoznak kötvényügyben

Több feljelentés is született a letelepedésikötvény-üzlet miatt, azonban a magyar hatóságok egy esetben sem találtak semmi rendkívülit. Ennél már csak a nyomozást lezáró indoklások beszédesebbek.

Van egy magyar állampolgárságú férfi is a müncheni áldozatok között

A bajor rendőrség arról értesítette a müncheni magyar főkonzulátust, hogy a péntek esti lövöldözés halálos áldozatai között van egy magyar állampolgársággal is rendelkező fiatal férfi – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-nek.

Állampolgárosítási tervbeszámoló

A kormány alighanem egy titkos, vállalatirányítási szereppel bízta meg Semjén Zsoltot. Amennyiben Állampolgár (Álpol) Impex néven esetleg új, és titkos vállalkozást alapított. A tünetek ugyanis aligha titkosak. Az export oldalán jó ideje zajlik a gazdasági exodus. Az import oldalon is rendszeresek a tervbeszámolók. S valamiért...

AB: Nem alkotmányellenes, hogy Angliából nem, Erdélyből viszont lehet levélben szavazni

Az Alkotmánybíróság (Ab) szerdai döntése kimondja, hogy nem ütközik az alaptörvénybe, hogy a választási törvény nem teszi lehetővé a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodók számára a levélben szavazást, ez ugyanis nem korlátozza a szavazáshoz való jogot.

Kerekasztal-beszélgetés a határontúli magyarok állampolgárságának kérdéseiről a 20–21. században

2015. december 10–11-én zajlott a PI-NET (Postgraduates’ International Network) nevezetű, kárpát-medencei hatáskörű doktorandusz szervezet éves konferenciája, melynek keretében a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem-és Politikatudományi Osztály (DOSz TePo) és a TéKa – Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és...

Semjén: nem szigorodik az állampolgársági törvény

Nem tartja szükségesnek az állampolgársági törvény szabályainak szigorítását a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.

Új országot alapított egy cseh férfi a magyar határnál

Mindössze 7 km2, de a világ legboldogabb helye lehet, ha az elnök betartja az ígéreteit.

Mundérért állampolgárság: illegális bevándorlókat toboroz a Pentagon

Régi-új gyakorlathoz nyúlt a Pentagon: a katonai szolgálatért cserébe állampolgárságot ígér a papírokkal nem rendelkező fiatal bevándorlók számára.

A szlovák külügy üdvözli a felvidéki magyar állampolgárok panaszának elutasítását

Üdvözölte a szlovák külügyminisztérium csütörtökön, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága "egyértelműen elutasította" két felvidéki magyar állampolgár panaszát, amelyet szlovák állampolgárságuk elvesztése miatt nyújtottak be.

Las Vegasban letette az állampolgársági esküt Wass Albert fia

Letette a magyar állampolgársági esküt Wass Miklós, Wass Albert erdélyi magyar író fia szerdán Las Vegasban, Kálmán László Los Angeles-i magyar főkonzul előtt.

Levélben szervez elitklubot pénzes külhoni magyaroknak Orbán

Megszereztem a levelet, amelyet a határon túli magyaroknak küldött, hogy tagokat toborozzon a Hungarian Citizens Elite Club számára.

Novák Előd, kamu-e vagy?

Nováknak nincs szakmája. Egy sima érettségivel veszi hülyére a választókat, ezzel terrorizálja a képviselőket, hivatkozik a nem létező jogaira és a képviselők ugyancsak nem létező kötelességeire.

Állampolgársági felvilágosítás

„…nemzeti szuverenitás csak akkor van, ha határon túli magyarság nincs.