árvíz

Káosz van Japánban, több élelmiszergyár leállt, hiány van a boltokban

Még mindig nem állt helyre az élet Japánban, ahol a múlt hét második fele óta tartó esőzések miatt kialakult földcsuszamlásokban eddig 155-en haltak meg.

Több halálos áldozatot követelt az árvíz Romániában

Több halálos áldozatot is követelt, országutakat mosott el és egy vasúti hidat is tönkretett az árvíz Romániában, az ország csaknem száz településén keletkeztek jelentős károk – derült ki a bukaresti belügyminisztérium vasárnapi összesítéséből.

Árvíz pusztít Székelyföldön

Árvíz pusztít Romániában, ahol az ország középső és keleti részén 48 órája szinte megszakítás nélkül esik az eső: a térségben lakóházakat és utakat öntött el a hegy- és dombvidéken lezúduló ár, több mint kétszáz embert kilakoltattak szombaton.

További szakaszokon rendeltek el árvízi és belvízi készültséget

További szakaszokon rendeltek el árvízi és belvízi készültséget – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.

Árad a Tisza, lezárják a szegedi rakpartot

A Tisza áradása miatt péntek 6 órától lezárják a szegedi Huszár Mátyás rakpartot – közölte honlapján az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szerdán.

Jelentősen nő az árvizek kockázata a globális felmelegedés miatt Közép- és Nyugat-Európában

Jelentősen nő az árvizek kockázata Európában a következő években a globális felmelegedés miatt, még akkor is, ha sikerül 1,5 Celsius-fokra korlátozni a hőmérséklet emelkedését az iparosodás előtti időkhöz képest – olvasható a Climate című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban.

Teljes hazai szakaszán árad a Tisza: elsőfokú árvizvédelmi készültség

Az országban jelenleg árhullám miatt két vízügyi igazgatóság területén, 230 kilométeren elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

Áradnak a folyók Kárpátalján

Ingatlanokat és mezőgazdasági területeket is veszélyeztet a hirtelen jött áradás.

Csökken az árvízveszély a dunántúli folyókon

A Rábán, a Kebelén és a Kerkán már levonulóban van az ár, a Zalán Zalabérnél tart az árhullám, a Mura pedig ezekben az órákban tetőzik Letenye térségében – tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság csütörtökön kora délután az MTI-t.

"Idedugod a mikrofont a pofámba" – jól kiosztotta az árvízkárosult a riporternőt

A CNN riportere, Rosa Flores a Harvey-hurrikán áldozataival próbált interjút készíteni, a Danielle nevű, lányával megszólaltatott édesanya azonban alaposan kifakadt.

Árvíz pusztít Németországban

Árvíz van Németország középső részén, Hildesheimben és Braunschweigben is kritikus a helyzet.

Újabb árhullám érkezik a Tiszán

A romániai Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) csütörtök hajnaltól másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést bocsátott ki a Tisza erdélyi vízgyűjtőjében kialakuló árvízveszély miatt.

Folyamatosan javul az ár- és belvízi helyzet

Egyre kevesebb helyen van árvízi készültség, és a belvízzel elöntött területek nagysága is folyamatosan csökken – derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) által az MTI-hez vasárnap eljuttatott tájékoztatójából.

Nagymarosnál elöntötte a Duna a strandot

Az elmúlt napokban lehullott, nagy mennyiségű csapadék miatt elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Duna magyarországi felső szakaszán.

Pár nap alatt négy métert emelkedik a Duna

Hihetetlen vízszintemelkedést okoz egy-két napi esőzés a Dunán, a Hydroinfo szerint várhatóan négy métert emelkedik a vízszint az elkövetkező napokban – írja az Index .

Halálos áldozatai vannak a romániai árvíznek

Két halálos áldozatot követelt már a romániai árvíz, miután a heves esőzések miatt több hegyvidéki folyó kilépett medréből a Keleti-Kárpátok térségében – jelentették pénteken a bukaresti hírtelevíziók.

Kiöntött a Balaton, körbezárt lakóházakat is

Vasárnap reggelre a Balaton elöntötte a balatonfenyvesi strandot és a környező utcákat – írja a ZAOL.hu .

Árvíz a Dunán

60 éve, 1956. március 10-16. között jeges árvíz vonult le a Dunán, Mohács szigetét elöntötte az ár.

Újabb utat zártak le árvíz miatt Borsodban

Árad a Tisza, ezért csütörtök este lezárták a forgalom elől az Ároktő és Tiszacsege közötti, a komphoz vezető utat; a komp sem üzemel – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

Árvíz és belvíz is gondot okoz az országban

Több folyószakaszon elsőfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében a belvíz miatt van másodfokú készültség – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Árad a Mura és a Rába is

Árhullám alakult ki a Mura folyón a múlt hét vége óta tartó intenzív esőzések miatt – tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság pénteken az MTI-t.

Embert ölt a grúziai állatkertből elszabadult oroszlán

 Megvan az első áldozata a grúziai állatkertből elszabadult nagyvadak portyázásának. Ahogyan arról korábban beszámoltunk , az egzotikus állatok a tbiliszi áradások során szabadultak ki.

Vadállatok szabadultak el a grúz fővárosban

Medvék, oroszlánok, tigrisek és jaguárok is szabadon járnak Tbilisiben, miután az áradások elérték a helyi állatkertet is.

Árvízveszély a Murán

A Murán elindult áradás miatt elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a folyó magyarországi szakaszán, ahol a vízszint egy nap alatt több mint egy métert emelkedett. Az előrejelzések szerint már vasárnap, de a vártnál alacsonyabb szinten tetőzhet a folyó.

Pintér Sándor nagy küzdelemről beszélt

Magyarországnak egyszerre kell megküzdenie a globális klímaváltozás következtében kialakuló árvizekkel és a szárazsággal, ezért a katasztrófák megelőzése érdekében nemzetközi és tudományos szakmai együttműködésre van szükség – mondta a belügyminiszter egy budapesti tanácskozáson.

Levonulóban az árvíz a Sajón

Levonulóban az árhullám a Sajón, a folyó felső szakaszán kedden tetőzött, szerdán már apadt a vízszint – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

Ár idején: mi marad egy élet munkájából?

A biztosítással rendelkező lakóingatlan tulajdonosok alapvetően megnyugodhatnak, de sajnos nagyon sok ingatlantulajdonosnak nincs semmilyen biztosítása.

Tovább csökkent a Rába vízszintje Körmendnél

Tovább csökkent a Rába vízszintje Körmendnél, de a folyó alsó szakaszán, Rumnál és Sárvárnál továbbra is másodfokú a készültség – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedd reggel a honlapján.

Siófokon több ház lakhatatlanná vált

Siófokon fél nap alatt három hónapnyi csapadék hullott, több ház lakhatatlanná vált – mondta Balázs Árpád polgármester az MTI-nek.

Orbán beszédével kezdődött az őszi Országgyűlés

Újabb harci beszéddel lepte meg a miniszterelnök az Országgyűlés első őszi ülését. Napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor elsőként megdícsérte az árvízi védekezésben résztvevőket, hosszasan taglalta a ravasz bankok elszámoltatásának sikerességét, riogatott kicsit "Brüsszellel", és a többi ilyenkor szokásos...