Olvasók és önkéntesek élőláncával költöztetik az egri könyvtár könyveit

Élőláncot alkotva olvasók és önkéntesek segítik pénteken a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár költöztetését Egerben. Az intézmény átmenetileg a helyőrségi művelődési otthonban működik majd mostani központja, a nagypréposti palota felújításának ideje alatt.

Idén is koncertre várja az önkénteseket a Sziget

A Szigeten idén is várják azon önkéntesek jelentkezését, akik szeretnék belülről megismerni a rendezvényeket és az ott folyó munkát.

add önként a véredet! „Hozzunk egymásért áldozatot!”

Debreceni önkénteseket várnak a civis város civil szervezetei Véradásra a mai napon

Magyar önkéntesek részletes beszámolója Leszbosz szigetéről

A Migration Aid által szervezett Sirius.Help projekt keretében magyar önkéntesek is segítenek a görög szigeteken menteni a tengeren érkező menekülteket. Az ő részletes beszámolójukat idézzük.

Így mentették ki egy budai hotelből a menekülteket az embercsempészek elől

Egy belső tipp szerint több, mint száz szíriai menekültet tartottak akaratuk ellenére egy dél-budai hotelben. A Migration Aid nyolc önkéntese és egy fotós is elment a Hotel Berlinhez vasárnap hajnalban. Végül mintegy 80 szír menedékkérőt vittek magánautókkal és taxikkal a Keleti pályaudvarra, ahol az Ausztriába induló vonatokra...

Egy csepp emberség a hivatalos gyűlöletkampány közepette

Önkéntesek, akik segítenek ahelyett, hogy acsarkodnának. Így is lehet.

Nem engedik haza az ukrán önkénteseket (videó)

A Dnyipropetrovszkban önkéntes szolgálatot teljesítő katonák 10 napra terveztek, a hadsereg azonban még további 45 napra kötelezi őket egy 9-es csatorna szerint.

Virágültetésére invitálják a budapestieket a Városligetbe

Több mint 20 ezer virág ültetésében segédkezhetnek azok a budapestiek, akik szeretnének részt venni egy újabb magyar rekord felállításában április 20-án a Városligetben.

Önkéntesek a tudomány szolgálatában

A tudományos kutatás csak a professzionisták ügye?

Önként az élhetőbb kerületért

Akciónkkal reméljük, több helyszínen valósul meg önkéntes kezdeményezésként takarítás, azonban egy helyszín rendbetételét szervezett keretek biztosításával vállaljuk.