MSZP: kormányra kerülve bevezetjük a 13. havi nyugdíjat

Valamennyi ellenzéki parlamenti frakció támogatta a szocialisták kezdeményezését, hogy tartsanak vitanapot az igazságos nyugdíjrendszerről.

Most már biztos: megszűnik a 13. havi nyugdíj!

Az Országgyűlés hétfői ülésén döntöttek a nyugdíj- és az adórendszert szabályozó törvényekhez benyújtott módosító indítványokról.

Pápá 13. havi nyugdíj...

Bajnai megmondta, a parlament elfogadta....

Gyurcsány Ferenc nyugdíjreformot is hirdetett

2009 júliusától a 13. havi nyugdíj beépül a havi ellátásba, azonban csak azoknak jár majd, akik jelenleg is kapják, az ezután nyugdíjba vonulók már nem kapnák a 13.havi juttatást - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Közszféra: fizetés helyett cafeteria

Nem lesz könnyű éve a közszférának, de a versenyszférában sem rózsás a helyzet.

Januártól 3,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak

A 13. havi nyugdíj intézménye megmarad.

Kifizetik a 13. havi nyugdíjat

Az önkormányzat szinte példátlan, összességében közel húszmillió forintos tehermentesítő intézkedési csomaggal lepte meg a helyi lakosokat.

Utalványokkal kompenzálják a tűzoltók bérkiesését

Kilencezer hivatásos tűzoltó és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezernyolcszáz dolgozója kap kompenzációs juttatást utalvány formájában, amellyel 13. havi illetmény kiesését pótolják.

Az áremelkedés mellett a bizonytalanság az idősek legfőbb problémája

A bizonytalan 13. havi nyugdíj, az energia - és az alapvető élelmiszerek árának emelkedése, valamint a kiszámíthatatlan jövő a legnagyobb problémájuk a mai magyar időseknek - ezt mondta Iván László, az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának fideszes tagja szombaton Veszprémben.

Aljas, gonosz lépés volt a 13. havi nyugdíj bevezetése

Aljas és gonosz lépésnek nevezte a 13. havi nyugdíj egykori bevezetését Hamecz István közgazdász.

Mi lesz a 13. havi fizetéssel és nyugdíjjal?

Nincsenek tabuk, egy kivételével: megkímélni a legszegényebbeket és mindent megtenni az államháztartás biztonsága és a lehető legtöbb munkahely megőrzése érdekében - mondta Lendvai Ildikó.