Vigasztárgyak, átmeneti tárgyak

Takaró, rongyi, plüssmackó, anya pólója, cumi…

A baba akarata

Már születése után úgy tűnhet, a babánk nagyon akaratos.

Megérti, amit mondok neki?

A beszédfejlődés szempontjából nagyon fontos, hogy már születésétől kezdve beszélgessünk a babával.

Rosszalkodik a baba 2. rész

A “rosszalkodás” a legtöbb esetben megelőzhető, mert a hátterében mindig van valami, ami kiváltja azt a helyzetet, amiben a gyerek nem tudja kontrollálni magát.

Rosszalkodik a baba? 1. rész

Direkt rosszalkodik a gyerek?

Hogy is van ez a korai kötődéssel?

Az első életév folyamán kialakult kötődés, az ún.

Meseolvasás és a babák

Miért, hogyan és milyen mesét olvassunk a babának?

Cipelés

Amíg a baba nem tud a saját lábán menni, sokat kell vinnünk őt egyik helyről a másikra, néha még teregetni is fél kézzel a babát tartva tudsz, és még később is lehetnek olyan helyzetek, amikor vinni kell.

7 Hétköznapi beszédfejlesztési tipp

A szavaknak ereje van – különösen egy kisgyermek életében, aki még csak most tanulja őket.

Visszafejlődik a gyerek?

“A kislányom nemrég fordult át, néhányszor csinálta, aztán abbahagyta, mikor fog végre rendesen forogni?”

Enyém! avagy: Hogyan osztozkodnak a gyerekek?

Verekedések, hisztik a játszótéren, mosolygós babából agresszív fenevaddá változó totyogók, akik ölre mennek egy homokozólapátért – anya pedig nem érti, miért nem akar a kicsi végre nyugton maradni és felfogni, hogy nem szabad elvenni mások játékát, és nem kell rögtön kiborulni, ha elveszik az övét, hiszen visszaadják majd.

Rögtön tökéletesen?

Mindenki pontosan tudja, hogy ha valamit meg szeretnénk tanulni, akkor az fokozatosan szokott csak menni.

Bebizonyították: A vérmérséklet genetikailag öröklődik

A gyermekek temperamentumáról eddig is úgy tartották, hogy öröklött dolog, most azonban egy kanadai kutatócsoport bebizonyította, hogy valóban az.

Valami baj van a gyerekkel…

Minden anyukában van egy egészséges aggódás-szint: “Vajon jól fejlődik-e a gyermekem?

A Jó, a Rossz és a Fegyelmezés

Amilyen jó élmény nézni, ahogyan a tegnap még magatehetetlen újszülöttből néhány hónap alatt önállóan mozgó, gondolkodó, játszó, kommunikáló kis emberpalánta lesz, olyan sok nehézséggel találkozhat szembe az újdonsült szülő.

Apával más

Miért van az, hogy már a 8-9 hónapos baba másként viselkedik apával, mint anyával?

Mire emlékszik a baba?

Életünk első éveinek élményeire egyáltalán nem emlékszünk, a legkorábbi emlékek általában 3-4 éves korból valóak.

Kutatások hete: Stresszes anya – beteg baba

Már régen volt itt a blogon olyan hét, amikor friss gyermekneveléssel, anya-gyermek kapcsolattal kapcsolatos kutatásokat mutatok be, tehát ismét itt az ideje :) Elsőként egy olyan kutatásról számolok be, amely az anya stressz szintje és a gyermek egészsége közti kapcsolatot vizsgálta.

Kutatások hete: A tévétől nem tanul meg beszélni a gyerek

Nem csak a szakemberek tanácsa, hanem friss kutatások is bizonyítják, hogy túl sokat tévéznek a gyermekek már egészen kis korban és a szülők által jótékonynak hitt hatások sem érvényesülnek, például nem tanul meg a tévénézéstől beszélni a gyerek és nem javul a szókincse sem.

“Nagyobb az akaratereje, mint az enyém”

Onnantól kezdve, hogy megtanul a baba járni, nagyon akaratos lesz.

Játszmák

A kis Anna nem engedi az anyukáját reggelizni, sem mosogatni, ha nem vele foglalkozik rögtön hisztiben tör ki.

Játékok új köntösben

A legtöbb baba és kisgyermek idővel megunja a játékait.

A hasfájás okai

Talán nincs más olyan egészségügyi probléma a baba körül, amit akkora homály övezne, mint a hasfájást.

Sokat mozog, tehát hiperaktív?

“Másfél éves kisfiam egész nap csak jön-megy, meg nem áll, folyton csinál valamit és legfeljebb 5 percig játszik el bármivel is, akkor most hiperaktív?” – kérdezte tőlem egy anyuka a minap.

Felfedezőúton a baba

A baba idővel elindul a lakásban és felfedezi azt.

A kisgyermekkor nem katonaság

“Elcsúszott a napirendünk, mi lesz most???” – kérdezi tőlem sok anyuka kétségbeesve.