Véget érhet Zlatan Ibrahimovic futballkarrierje

Ez lehet az utolsó szezonja a legendás játékosnak.

Játékost cserélhet egymással a Chelsea és a Milan

A Sport Mediaset információi szerint játékoscserére kerülhet sor az AC Milan és a Chelsea között a téli átigazolási időszakban.

Meghalt Cesare Maldini

84 éves korában elhunyt az AC Milan egykori kiváló labdarúgója, az olasz válogatott néhai szövetségi kapitánya.

Berlusconi: Galliani marad

Az ebben a szezonban az olasz élvonalbeli bajnokságban eddig gyengélkedő AC Milan tulajdonosa, Silvio Berlusconi elmondta, hogy Adriano Galliani nem távozik a klubtól, noha az ügyvezető ezt maga jelentette be pénteken.

Galliani távozik a Milantól

Adriano Galliani, az AC Milan 69 éves ügyvezetője bejelentette, hogy 27 év után elhagyja a klubot.

A Milan és a Liverpool is vinné az egyik legnagyobb svéd reménységet

Az 'új Zlatan Ibrahimovic'-ként is hívott Valmir Berisha iránt nagy az érdeklődés.

Tömegpánik Beckham érkezésekor

Nem várt esemény volt, hogy a Sanghaji Tongji Egyetem stadionjában tett látogatásakor mintegy ezer diák gyűlt össze, hogy láthassa a visszavonult játékost.

Balotelli megkérte kedvese kezét

Mario Balotelli, az AC Milan focistája megkérte barátnője, Fanny Neguesha kezét.

Rasszista bekiabálásokért 50 ezer eurós bírság az AS Romának

Ötvenezer eurós pénzbírság kifizetésére kötelezték az AS Roma labdarúgóklubot, miután szurkolói rasszista jellegű bekiabálásokkal zaklatták az AC Milan három színesbőrű játékosát: Mario Balotellit, Kevin-Prince Boatenget és Sulley Muntarit.

A Milan legyűrte a Barcát a BL-ben [videó]

Az AC Milan hazai környezetben, nagy meglepetésre, két góllal legyőzte az FC Barcelona együttesét a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, szerdai felvonásán.

Balotelli gólja is kevés volt a Milannak [videó]

A harmadik helyen álló Lazio hazai környezetben 1–1-es döntetlent játszott a második Napoli együttesével az olasz bajnokság 24. fordulójának szombati rangadóján.

Az AS Roma megszórta az AC Milant [videó]

Az olasz bajnokság 18., idei utolsó fordulójának szombat esti rangadóján az AS Roma könnyedén, 4–2-re verte az AC Milant. Tőzsérék pontot raboltak az Intertől.

A győzelmekbe menekül a Milan [videó]

Az AC Milan folytatta remek sorozatát, s negyedik meccsét nyerte sorozatban az olasz bajnokság 17. fordulójában. A listavezető Juventus is nyert, az Inter viszont kikapott.

A Milan kiütötte a Regginát a kupából [videó]

Az AC Milan Yepes, Niang és Pazzini góljaival 3–0-ra verte az olasz kupában a Regginát csütörtökön.

7 millió eurót fizet az AC Milan a Steaua egyik játékosáért!

Hétmillió euróért kivásárolja az AC Milan Vlad Chiricheșt a Steauától.

Pazzini: Jó a hangulat a Milannál

Giampaolo Pazzini szerint csapatának tartania kell mostani formáját, hogy a Milan ledolgozhassa a rossz szezonkezdet miatti lemaradását.

Inog a pad a Milan edzője alatt

Az AC Milan vezetősége annak ellenére továbbra is bízik Massimiliano Allegri vezetőedzőben, hogy gárda csak a 13. helyen áll a Serie A-ban.

Kötelező feladat előtt a Milan

A Bajnokok Ligája C csoportjában a Milannak nyernie kell a Málaga ellen a csoportkör 4. fordulójában, máskülönben komoly bajba kerülhet.

Az Inter visszarántotta a Juventust a valóságba

Az olasz bajnokság 11. fordulójában 49 mérkőzés után megszakadt a bajnoki címvédő veretlenségi sorozata: az Internazionale parancsolt megálljt a zebráknak.

Berlusconi eladná a Milant

Az AC Milan tulajdonosa, Silvio Berlusconi kész eladni a Serie A egyik legpatinásabb klubját Katarnak.

Allegri állásáért játszik a Milan

Sajtóértesülések szerint az AC Milan játékosai edzőjükért, Massimiliano Allegriért játszanak szombat este a Genoa ellen: ha nem nyernek a piros feketék, meneszthetik a trénert.

Baresi védelmébe vette a Milan trénerét

Az AC Milan legendája, Franco Baresi felszólította a szurkolókat, hogy legyenek türelmesebbek a támadások kereszttüzében álló trénerükkel.

A Milan kénytelen lemondani Robinhóról

Az AC Milan csatára, Robinho combsérülés miatt hiányozni fog a szombati, Lazio elleni olasz bajnoki összecsapásról. A brazil válogatott támadójának várhatóan 10 napot kell majd kihagynia.

Idén sem lett bajnok a Milan

Az összes gól az Inter-Milan rangadóóról

Bajnokok Ligája - Komoly izgalmak Barcelonában (videó)

A címvédő FC Barcelona labdarúgócsapata valamivel kedvezőbb helyzetből várhatta az AC Milan elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő hazai visszavágóját, ám nem volt kényelmes helyzetben az AC Milan elleni párharcban.

Bajnokok Ligája: nem született gól Milán-Barcelona meccsen

A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai negyeddöntőjében a sorozat elmúlt tíz évének két legeredményesebb csapata, az AC Milan és a címvédő FC Barcelona találkozott egymással.

Bajnokok Ligája: Arsenal vs. AC Milan

Az Arsenal nem sok eséllyel lépett pályára az AC Milan ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján.

Serie A: Egyértelmű góltól fosztották meg a Milant (videó)

Szuperrangadóra került sor az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában: szombat este a címvédő, listavezető AC Milan fogadta a második helyen álló, még veretlen - és egy mérkőzéssel kevesebbet játszott - Juventust.

Kiütéses győzelmet aratott az AC Milan

Szerda este rendezték a Zenit - Benfica és az AC Milan - Arsenal Bajnokok Ligája nyolcaddöntők első mérkőzéseit.

Tévez szeretne az AC Milanhoz szerződni

Carlos Tévez ügynöke azt mondta: a labdarúgó első számú célpontja az AC Milan, miután szeretné lezárni zűrös időszakát a Manchester Citynél.