Pokémon: Pikachu, a detektív kritika

A színészek szempontjából Ryan Reynolds hozta a tőle elvártakat mind a hangjával (bár szinkronosan ez nem érezhető), mind az utolsó percekben a jelenlétével. Utóbbi viszont mégis kicsit furcsa volt, mivel a kis korkülönbség miatt inkább Tim egyik barátjának, mint apjának tűnt.

Hellboy kritika

Ez a Hellboy egy igazi B-film lett, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

Kedvencek temetője kritika

A kivitelezés több mint korrekt: az operatőri munka kifinomult, kellően sötét és hideg, a hanghatások is hatásosak, ahogyan a három felnőtt színész munkájára sem lehet sok panasz (Jason Clarke, Amy Seimetz, John Lithgow), csak hát tényleg az van, hogy az utolsó 20 percet már nem lehet megállni röhögés nélkül, bármennyire is...

Colette kritika

Mindent összevetve a filmet érdemes megnézni, mert az ember elgondolkozhat olyan kérdéseken, minthogy: hol végződöm én, és hol kezdődik Ő; hogyan formálhat át egy erőteljes kapcsolat; és hogyan fordíthatom a javamra azokat a nem mindig pozitív tapasztalatokat, amik érnek.

Dumbó kritika

Kivitelezése ugyan pazar és látványos, a zenét talán egy Burton-film esetében el se kell mondanom, hogy ki szerezte, a színészek pedig hozzák a kötelezőt, még ha Danny DeVito porondmesterén kívül mindenki más egydimenziós sablonfigura.

Alita: A harc angyala kritika

Papíron Robert Rodriguez rendezte a filmet, viszont a film látványvilága, hangulata és monumentalitása inkább James Cameron munkásságát idézi, ami jót tett az alkotásnak.

Ragadozó városok kritika

Egyszernézős, tipikus tucatfilm, valószínűleg a kávéfőződ is mélyebb, mint a kommunikáció a karakterek között.

A funtineli boszorkány kritika

A funtineli boszorkányt.

A 64-es betegnapló kritika

Kevés esetben van olyan, hogy még a negyedik bőr lenyúzása után is valami egész jó sül ki a dologból.

Robin Hood kritika

A gazdagokat megsarcoló, a szegények sorsát a szívén viselő „jó rabló” legendája népszerű toposz, Jesse James, Rózsa Sándor, Robin Hood és társaik a folklórból küzdötték fel magukat a filmvászonra.

Pókember: Irány a Pókverzum! kritika

Akinek tetszett a Pókember: Hazatérés, az egyszerűen imádni fogja ezt a filmet.

Aquaman kritika

Aki olvasott már tőlem kritikát az tudja, hogy imádom a képregényfilmeket.

A Grincs kritika

A Grincs legújabb változata sokkal gyermekbarátibb lett, rengeteg szóviccel, és bár vannak hibái, mégis szórakoztató és élvezhető a gyerekek és a felnőttek számára is egyaránt.

A diótörő és a négy birodalom kritika

Összességében tehát úgy gondolom, hogy A diótörő és a négy birodalom egy családbarát film lett, ami a gyerekeknek különösen élvezhető lesz, a felnőtteknek pedig pár óra kikapcsolódást nyújt.

A Hunter Killer küldetés kritika

Jó tengeralattjárós film kevés van, de azért akad.

Az első ember kritika

Az első ember visszahozza a klasszikus hollywoodi drámák hangulatát, visszafogott, de hatásos eszközökkel dolgozik, méltón mutatja be a Holdra szállás történetét, és az embert mögötte.Tudom erős kijelentésnek fog tűnni, de szerintem egy új filmklasszikus született, ilyenkor szokás azt mondani, hogy „Nem láttam jönni”.

Sötét folyosók kritika

Horrorfilmet igenis lehet művészi igényességgel elkészíteni, lehet bele igazi karakterdrámát helyezni, csak ehhez egy megfelelő történet kell, megfelelő rendezővel és megfelelő színészekkel.

Venom kritika

Bevallom, gyermekkorom kedvenc szuperhőse bizony Pókember volt.

Csillag születik kritika

Olyan egyszerűséggel mesél el egy mély szerelmi drámát, amire csak kevesen képesek.

Egy kis szívesség kritika

Ma már szinte mindennek ára van és meg is lepődünk, hogy mekkora is lehet az, így például, ha hirtelen nyoma veszik egy anyukának.

Kszi, Simon kritika

Az utóbbi években kezdtek ismét divatba jönni a coming of age filmek (Sing Street, Papírvásosok, Lady Bird, Szólíts a neveden, Ready Player One, Pókember: hazatérés) amik nagyrészt a 80-90-es évek hangulatát idézik meg.

Nem vagyok sorozatgyilkos kritika

A Babadook után ismét egy olyan horror került a hazai mozikba, mely már amúgy két éve debütált a tengerentúlon, de annyi baj legyen, hiszen ez még mindig jobb választásnak bizonyul, mint a sokkal frissebb, ám annál rosszabb Felelsz vagy

Gombos Jim és Lukács, a masiniszta kritika

Gyermeki énünk ott rejtőzik bennünk.

Az élet napos oldala kritika

A legújabb svéd komédia (Az élet napos oldala) a felnőtt (pár)kapcsolatok problémái elé tart görbe tükröt: egyszerre parodizálja ki a válást, a spermadonor-keresést és a konfliktusos szülő-gyerek kapcsolatot.

Ready Player One kritika

Mondjuk ki nyugodtan: a Ready Player One egy habkönnyű, ám annál szórakoztatóbb, vagány, magas fordulatszámon pörgő film, ami olyan tisztelettel és ismerettel van a popkultúra iránt, melyet jó sokáig nehéz lesz lekörözni.

Tomb Raider kritika

Lehet-e számítógépes játék alapra jó filmet építeni?

Bosszúvágy kritika

Összességében egy nagyon jó film a Bosszúvágy, nem erőltetett a története, a karakterek tényleg megismerhetőek, szívből tudunk velük félni és örülni is.

Fekete Párduc kritika

Nem a Fekete Párduc ez az első, afroamerikai főszereplővel készült szuperhős-képregény alapján készült film, bár ekkora költségvetéssel egyik sem büszkélkedhetett.

Az útvesztő: Halálkúra kritika

Bajban voltam, amikor az Útvesztő: Halálkúra kritikáját írtam, mert a sorozattal csak filmformában találkoztam, és eddig nem sikerült közös nevezőre jutnom vele.