Bese Gergő atya: „Vigyázzatok tehát, legyetek éberek és imádkozzatok...”

Márk evangéliumának 13. fejezetének 33. versével kezdődik az Adventi időszak.

Európa legszebb villamosa lett a miskolci

Gyönyörűséges mesevilágba csöppent, aki felszállt Miskolcon a tízéves ötödik alkalommal győzötes, Európa legszebb adventi villamosára.Ötödik alkalommal győzött és nyerte el az Európa legszebb adventi villamosa címet Miskolc azon a nemzetközi versenyen, amit az MHD86 cseh közlekedési portál indított.

Ég a szeretet gyertyája Miskolc adventi koszorúján

Az utolsó láng fellobbanásával egy időben az Avasi kilátó is elnyerte ünnepi pompáját, és lett az ország legnagyobb karácsonyfája.Aranyvasárnap a betlehemi Születés Templomából érkezett lánggal meggyújtották az utolsó adventi gyertyát Miskolcon a belvárosi Szent István téren.

Bár két hete már advent van, a rendőrség most rendelt el fokozott ellenőrzést Budapesten

Budapest rendőrfőkapitánya csütörtök délutántól január 2. reggel 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el – írta a rendőrség csütörtökön honlapján.

Biztonsági szempontból kiemelt az adventi időszak Európában – Budapesten is készülnek a rendőrök

Biztonsági szempontból kiemelt az adventi időszak Európában, fennáll a lehetősége egy nagyobb terrortámadásnak – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. A BRFK is kiemelten készül az adventi időszakra.