Hadházy: Jézus korbáccsal kergetné ki a templomokból a nevével visszaélő “lelkészeket”

Úgy tűnik, a Hit Gyülekezete betiltotta az istentiszteletek fizetős (?!) belső közvetítését - írta Hadházy Ákos közösségi oldalán a posztokra alapozva, amit cáfolni látszik a "megszólított" Facebookra feltöltött bejegyzése: "a félreérések elkerülése végett ezúton szeretnénk megnyugtatni az érdeklődőket, hogy...

Tarol az Exatlon Hungary 3. évada!

Úgy látszik a TV2 sportrealityje az EXATLON Hungary idén is népszerű lesz, hiszen a legfontosabb 18-49 éves korosztályban a hétfőn debütált első rész 19,1%-os közönségarányt ért el. Ha a vizsgafelkészülés után kikapcsolódni szeretnél érdemes a műsorra kapcsolni hétköznap esténként!

A kormány még több tévécsatornát tenne ingyenessé

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy javaslattervezetében megtiltaná a műsorterjesztőknek azt a szerződéskötési gyakorlatot, amely szerint ha egy tévétársaság az egyik műsorterjesztőnek ingyen engedi át a tartalmát, akkor a másiktól sem kérhet ezért programdíjat – közölte a Világgazdaság.

Baki: Orálisan kényeztette kollégáját élő adásban

Furcsa módon próbált enyhíteni a munkahelyi frusztrációin az a két holland tévés, akik nem mindennapi hátteret szolgáltattak egy komoly gazdasági műsorhoz.

Új szabvány 3D tartalmakhoz

A Digital Video Broadcasting bizottsága bejelentette a második DVB-3DTV műsorszórási rendszer jóváhagyását.

Jön a Skins az MTV-re!

A hazai MTV-re is megérkezik május 15-én a Skins című sorozat!

A Nagy Duett első kiesői: Ganni és Zalatnai Sarolta!

Ma kezdetét vette A Nagy Duett című zenés showműsor- melyből valakiknek elsőnek kellett távozniuk.

Balhé az MTV reggeli műsorában

Újságírói személyeskedésre hivatkozva kirohant a Magyar Televízió Ma reggel című műsorából az afganisztáni választási csalással összefüggésbe hozott Katona Magda.

Kiválasztatott a legjobb 12 az X-faktorban

Nem kell tovább néznünk az ujjatlan ruhákat és nyíló leandereket a 30 fokban: élő adásokkal jelentkezik a jövőben az X-faktor.

Kelemen Anna átvágta Hajdút

Hajdú Péter másodjára invitálta meg Kelemen Annát a műsorába, aki másodszor nem tett ennek eleget, bár megígérte.

Törvénysértő az üdülési csekk adás-vétele

Jogerős ítéletben mondta ki a Fővárosi Bíróság a napokban azt, hogy az üdülési csekk adás-vételére vonatkozó elektronikus hirdetések gazdasági reklámnak minősülnek.

Durva veszekedés a felvételen! Egymásnak ugrott Molnár Anikó és Hajdú Péter!

Kamerák előtt ugrott egymásnak Molnár Anikó, és Hajdú Péter.

Benkő élő adásban zaklatta Labancz Lillát

Benkő Dániel ma reggel az RTL Klub stúdiójába volt hivatalos, ám úgy döntött, nem elég számára az adásidő, és berontott a soron következő vendég beszélgetésébe is!

Sztárok a fejükre estek - A teljes második adás itt!

Ha lemaradtál a tenapi adásról vagy újranéznéd, akkor itt most megnézheted!