Beszakadt a költségvetés, újabb 310 milliárdot vesz el az önkormányzatoktól az állam – Most mit vesznek maguknak belőle?

A szolidaritási hozzájárulást még a pandémia idejében vezette be a kormány, ám nem a rászoruló önkormányzatoknak adta a befolyt pénzt, hanem a saját zsebét tömte vele. Idén az eddiginél 124-gyel több önkormányzattól von el pénzt az állam, de az nem derül ki, mire költik.

Fontos változás a gépjárműadó-fizetésben! Erre minden autósnak figyelnie kell!

A Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint a gépjárműadó szabályai megváltoztak 2021. január 1-től. A változások célja, hogy egyszerűbbé és kényelmesebbé tegyék az adófizetést a gépjárművek tulajdonosai és üzembentartói számára. A gépjárműadóval kapcsolatos feladatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vette át...

Kisnyugdíjasunk a plafonon... - Viktor, már megint átvágtad a nyugdíjasokat!

Tavaly a rekordinflációt kormányunk egy csuklómozdulattal letörte, pont úgy, ahogyan ígérte. 

Zelenszkij szerint az ukrán férfiaknak nem csak a hadkötelezettség miatt kellene visszatérniük az országba

Ha másért nem, legalább az adófizetés miatt megtehetnék.

Drasztikus adóváltozással indul az év

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az év első napján élesítette az elektronikus áfarendszert (eÁFA) – közölte a hivatal.

Meghátrált a fideszes kormány, egyelőre nem merik bevezetni az általuk kiagyalt újabb sarcot

Kihagyják az őszi adócsomagból a másodállású vállalkozókat kötelezően megsarcoló részt.

Tettük a bankbetétünkkel, amit a kormány-mesterterv akart

Augusztus végére több állampapírt tartottak a magyar háztartások az értékpapírszámláikon, mint amennyi bankbetétjük volt.

Adó- és pénzgazdálkodás. Minden forint számít!

Kevesebb megrendelés érkezik? A költségek pedig tovább növekednek? Sok cég él most ebben a helyzetben. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Adó- és pénzgazdálkodás. Minden forint számít!” című konferenciájának előadói elmondják, hogyan tartható fenn a cég, ha a költségek az infláció miatt drasztikusan növekednek, a...

Januártól már tényleg sírni fogunk az üzemanyagárak miatt

A hazai üzemanyagárakat a kőolaj világpiaci ára, a dollár-forint, illetve az euró-forint árfolyam alakítja ki.

„Varázslónak kell lenni, hogy megmondjam” – Nem tudják a falvak, hogy élik túl a földadó visszafizettetését

Hódmezővásárhelyre lőtt a kormány a földadó eltörlésével, de a párszáz fős falvak kerültek bajba.

1.000 milliós bevételt vár a kormány az adóvarázslásából, de nézze, Önre mennyi esik belőle

A jövő évi költségvetésben 990 milliárd forintos pluszbevételt hoznak az adómódosítások, ennek nagy részét az extraprofitadók és az üzemanyagok jövedéki adójának emelése teszi ki – írják a Növekedés.hu-n a jegybank frissen kiadott inflációs jelentésére hivatkozva.

Akkora üzemanyag-áremelést tervez a kormány, hogy indulhat a magyar benzinturizmus bármelyik szomszédhoz

Varga Mihály pénzügyminiszter május 30-án jelentette be, hogy benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetés tervezetét.

Figyelem! Megemeli a kormány a benzin és a gázolaj adóját

Tudja, hogy ahányszor tankol, adózott jövedelméből pontosan hány forinttal támogatja az ÁFA-n kívül a kormányt?

Viszi a pénzünk az új adó: mikor kell fizetnünk és mikor nem?

Csütörtök reggelre jogszabály cunami várta a pénzüket még nem állampapírban tartókat.

De mit is tett velünk a kormány, mialatt a meccset néztük?

Drámai jogszabályok, lakossági pénzre vágyik az állam, kisebb kamat mellett – a hirtelen tegnap este megjelent jogszabályváltozások meglepőnek tűnnek, megnézzük, milyen hatásuk lehet, mi az állam célja, és van-e árfolyamhatásuk.

Erre megy el a gödi Samsungból nyert pénz: fideszes propagandalapok kaptak 80 milliót

Olyan egyesületek és alapítványok részesülnek a pénzből, amelyek fideszes lapokat üzemeltetnek.

NAV, a kis hamis - Célkeresztben az erotikus tartalomgyártók, hiszen adózni nekik is kell....

A megfelelő sminkelés, a domború idomokon feszülő ruhák mellett az adózásra is figyelni kell azoknak, akik aktívan használják tartalomgyártóként a többnyire felnőtt tartalmak árusítására használt platformot, a OnlyFans közösségi oldalt.

Szeretne keresni 140 ezer forintot? Legyen beteg!

Bizonyos veleszületett vagy szerzett betegségek, egészségkárosodások, fogyatékos állapotok után is jár adókedvezmény a személyi jövedelemadóból, alanyi jogon.

A Fidesz reakciója az üzemanyagár-csökkentés ötletére: "Gyurcsányék!"

Ötszáz forint alá kell "nyomni" az üzemanyagok literenkénti árát az áfa és a jövedéki adó csökkentésével – ismertette a Demokratikus Koalíció (DK) elképzeléseit keddi, online sajtótájékoztatóján a párt frakciószóvivője.

Itt az új, brutális 90%-os kormányzati különadó, ezúttal az építőipart szívatták meg

A kormány ismét gyakorlatilag a semmiből hozott egy minden bizonnyal nagyon komoly következményekkel járó építőipari döntést. 

Itt van a NAV közleménye az amerikai-magyar kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény felmondásával kapcsolatban

Az amerikai-magyar kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény rendelkezései az adó megállapításáról 2023. december 31-ig még alkalmazhatók, az idén év végéig keletkezett jövedelmek adójogi kezelésében nincs változás – tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján.

Ennyi volt: Felmondta az USA a Magyarországgal kötött kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt

Nagy változás elé néznek az amerikai érdekeltséggel rendelkező cégek és magánszemélyek.

Legyen adómentes a minimálbér!

Hazánkban a minimálbér a második legkevesebb egész Európában, már csak Bulgária van mögöttünk. 

Gépjárműadó befizetése ezt jó tudni róla

Így alakul a gépjárműadó befizetése 2023-ban.

Deloitte: Még néhány napig nyilatkozhatnak a fiatal anyák adókedvezményük januári érvényesítéséhez

2023. január elsejétől újabb adókedvezmény érhető el a 30 év alatti kismamák, fiatal anyák részére: a kedvezmény nem csak visszatérítésként, hanem már a jövedelem megszerzésének hónapjában igénybe vehető, így magasabb jövedelmet kaphat kézhez a fiatal anya.

"Most legyél pénzügyi nyomozó!" - NAV-toborzóvideó kering a neten

„Gyerekkori álmom vált valóra, amikor néhány hónappal ezelőtt megérkeztem.

Nyugi, ha többet kell fizetnie a telefonért és az internetért, az nem áremelés, csak "díjkorrekciós kiigazítás"

A közmilliárdokért felvásárolt Vodafone és persze a többi telefon- és internetszolgáltató is magasról tesz az Orbán-ígéretre, miszerint a rájuk kirótt extraprofit adót nem terhelik át a "kedves ügyfelekre" és feltalálták a csőben a lyukat: kommunikálnak.

Január 1-jétől változott az egyszerűsített foglalkoztatottak után fizetendő közteher összege

2023 január 1-jétől 232.000 forintra változott a minimálbér és 296.400 forintra a garantált bérminimum havi bruttó összege.

Bedobva a köztudatba az újabb "Unió a hibás"-ügy: a TAO-támogatás

Vasárnap este jelent meg az MTI-hírek között, hogy Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, hogy a 2023. június 30-án lejáró engedélyű TAO-program folytatását hiába támogatja a kormány, a döntés az Európai Unió kezében van, ami nélkül -elmondása szerint- a 2011-es bevezetésekor 3200 olyan sportszervezet volt...

Jöhet a légiutas-adó: a XVIII. kerület megadóztatná a reptéri utasokat

Többen kettős adóztatódásról beszélnek, valamint a gyakorlati kivitelezés sem tűnik elsőre zökkenőmentesen megoldhatónak.