Jézus, Debrecenben, mennyi helypénzt fizetne?

teljesen megértem az előterjesztőket, illetve az ötletgazdákat.

Hamilton nem adózott magángépe után • Racingline.hu

Lewis Hamilton neve is feltűnt az úgynevezett “Paradise Papers”-ben, melyben az elit világ titkos vagyona van feltüntetve.

Adókedvezményt ígér a kormány a kisvállalkozásoknak

Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában – mondta Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Lóadó, traktoradó, Simicska-adó: amikor meglódul a települések fantáziája. Hogy "jobban teljesítsenek"!

Nagy bevételt nem várnak az önkormányzatok a furcsa helyi adóiktól, népnevelést annál inkább. A felhőkarcolókat sem tiltják be Somogyban, a csúnya épületeket, a nádasokat és Simicska Lajos plakátjait viszont még mindig adóztatják.

Törvényesen kap zsebbe fizetést, aki focizik

Pár napra rá, hogy a Kúriának megengedték, hogy a TAO pénzről kimondja a frankót, máris megteremtik a pót-kiskaput.

Meglepődtek az adórevizorok: több cég is fizetett közterheket egy nyugdíjas után

Idén augusztus 31-ig 90 ezer hagyományos revíziót, és 155 ezer úgynevezett támogató jellegű ellenőrzést indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a támogató eljárások 11 milliárd forint bevételt hoztak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel.

Szédületes fegyvert élesített a NAV: pillanatok alatt lefoglalhatják mindened

Meghökkentő gyakorlattal lép fel újabban az adóhivatal Magyarországon. Mind a Liszt Ferenc Repülőtéren, mind pedig a röszkei határátkelőn történt olyan eset, amikor egy véletlenszerűen kiválasztott határátlépő csak adótartozásai kifizetése után folytathatta útját, illetve tarthatta meg a nála levő ingóságokat. Egy egyéni...

Vujity Tvrtko: Adómmal nem akarom tovább finanszírozni a szégyent

Vujity Tvrtko közösségi oldalán kemény mondatokkal fogalmazta meg véleményét a Fideszről, Orbán mániájáról, a nemzeti foci és áttételesen természetesen az ország állapotáról is. 

Megadóztatná az EU a Facebookot

Szombaton Tallinnban 10 EU-tagállam pénzügyminisztere is kiállt amellett, hogy megadóztassák a kevés adót fizető óriás techcégek (Facebook, Google, Amazon, stb.) jövedelmét.

Ősszel jön az újabb adókonzultáció

Ősszel jön az újabb adókonzultáció, a NAV és az adószakma az e-számláról és az új adóeljárási törvényről fog tapasztalatot cserélni.

Gáspár Győző kifakadt: "A tandíjat se tudjuk fizetni a gyerekeknek!"

A mulatós- és realitysztár számára komoly nehézség, hogy mióta adócsalás gyanújával nyomoz ellene a NAV, kénytelen volt jelentősen visszafogni magát a költekezés terén.

Fájni fog ez az év: durván megugranak a mindennapi élet költségei

Az ok: az egyre dráguló munkaerő költségét, illetve az áttételes adókat a fogyasztókra terhelik a vállalkozások.

Százmilliók tűntek el hirdetési formában Habony egyik újságjánál - Tudja mire költi a Fidesz a nehezen megszerzett adóforintjait?

Igen: stadion, foci, Mészáros Lőrinc, spanok bizniszei, de van más is, amire ömlik a közös pénz, ahelyett, hogy egészségügyi intézmények, iskolák, óvodák, parkok és parkolók, tiszta és prosperáló városok jönnének létre mindannyiunk, a közösség hasznára, hiszen erre találták ki az adót – számol be a Népszava.

Tüntetést szerveznek a kutyaadó ellen

Mint megírtuk, új adóval sújtanák a kutyatartókat, a törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be.

Semjén Zsolt új adót vetne ki a kutyatartókra

Új adóval sújtanák a kutyatartókat, a törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be – írja az Állatportál.hu .

Győzike újra a gyanú árnyékában! 50 milliós költségvetési csalással vádolják

Ötvenmilliós költségvetési csalással gyanúsítja a Nemzeti Adó és Vámhivatal Gáspár Győző énekest, előadóművészt.

Beteg gyerekeknek és állatmentőknek adjuk az adónk 1 százalékát

Betegek gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, miközben az adózóktól csak néhány perc figyelmet igényel a felajánlás – írta a NAV közleménye.

Illetékek, melyek megszűnnek

Annyiféle adó bevallására és befizetésére kell már figyelniük a vállalkozóknak, adózóknak és könyvelőknek, hogy már az is felüdítő, ha legalább pár illeték megszűnik. Most ez történt.

Nem adják fel, tovább titkolná a kormány, honnan jöttek a tao-pénzek

Hiába a jogerős bírósági ítélet, a kormány a Kúriához fordulna, csak hogy ne kelljen kiadni, honnan érkeztek a tao-támogatások.A kormány fenntartja azt az álláspontját, hogy a tao-pénz nem számít közpénznek – mondta Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón jelentette be: a Kúriához fordulnak a...

Több adót fizetnének New York állam milliárdosai, hogy segítsék a szegényeket

Hajlandó lenne több adót fizetni a New York-i szupergazdagok egy része, hogy ezzel is tegyenek a közjóért – derül ki abból a levélből, amelyet New York állam mintegy 80 milliomos vagy milliárdos lakója írt Andrew Cuomo kormányzónak hétfőn.

Egyeztetett a kormány a nagy áruházláncokkal – nem sok minden változott

Nagyjából változatlanok azok a feltételek, amiket a kormány kényszerítene rá a hazai piacon tevékenykedő multikra – értesült az Index .

Pert indít a magyar állam ellen az adóját visszakérő férfi

Elindítja a pert a magyar állam ellen Szentesi Kálmán, az adófizető, aki korábban megírta a NAV-nak, hogy visszakéri a pénzét, mert azt nem megfelelően használják fel. Az adóhivatal a jogosulatlan visszaigénylésért 400 ezer forintos bírságot szabott a férfire – ezért indul a per, írja a hvg.hu .

Lázár és Varga kinyírná az élelmiszerláncokat

A Tescót, az Auchant, de a LIDL-t és az Aldit is padlóra küldheti az új javaslat. Évente 20 milliárd a parkolásért, kötelező létszámnövelés, reklámlimit. A kormány megfojtja az iparágat.

Az igazságosság nevében adóztatják meg a napelemeket

Csak évente 4000 kilowattóra teljesítmény felett kell a napelemekre adót fizetni, egy normál méretű háztartás viszont bőven ez alatt használ áramot – mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Új adót vetnek ki a napelemekre

Március végétől teljesítménydíjat kell fizetni azok után a napelemes rendszerek után, amelyek teljesítménye meghaladja a 4 kW-ot – értesült a Világgazdaság .

NAV ellenőrzési irányelvek 2017-ben – Számvitel

A NAV közzétette, hogy kiket és miket ellenőriz leginkább 2017-ben. A főbb tevékenységi körök, melyek számíthatnak ellenőrzésre: gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása, ingatlan bérbeadás, egyéb szálláshely szolgáltatás, személyszállítás, egyéb, máshova nem sorolható oktatás, csomagküldő internetes...

Kivételesen sok adóbevallás lesz február 27-én

Könyvelők és könyvelőirodák bánatára Kivételesen sok adónemnél lesz adóbevallás február 27-én.

Brutális adót vetnének ki a nyugdíjasokra

Hogyan lehetne javítani a magyar egészségügy jelenlegi helyzetén? Többek között erre a kérdésre keresték a választ a Millennium intézet által rendezett konferencián, ahol felmerült az az ötlet is, hogy a nyugdíjasoknak is kellene egészségügyi alapdíjat fizetniük -írja beszámolójában a 24.hu.

Egy magyar adófizető megírta a NAV-nak: visszakéri a pénzét az államtól, mert nem arra fordítják, amire kellene

Polgári engedetlenséggel tagadná meg az adófizetést egy budapesti férfi, és ezt az adóhivatalnak is jelezte.

Airbnb-zett? Kezdhet aggódni

A feledékeny, de becsületes Airbnb-zők most még bírság nélkül pótolhatják adófizetési mulasztásukat.