Fontos levél érkezik a NAV-tól

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban postázza a lakosságnak a 2017-es személyi jövedelemadó (szja) bevallás változásairól szóló tájékoztató leveleket, ezekből minden érintett megtudhatja, hogy kinek, hogyan kell adóznia, az adóhivatal 3,8 millió levelet küldött ki – mondta Kiss Péter András, a NAV adószakmai...

Az idén már a NAV készíti az szja-bevallásokat

Az idei személyi jövedelemadózásról szóló tájékoztató leveleket hétfőtől kézbesíti a posta, ebből mindenki tájékozódhat az idei újdonságokról, illetve arról, hogy milyen feltételek esetén nem tartozik a túlnyomó többséghez, akiknek már az adóhatóság készíti el a bevallását – mondta Tállai András az MTI-nek.

DK: "Tőlünk nyúlta a kormány az ötletet!"

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma bejelentette, hogy a jövőben nem az állampolgároknak kell majd elkészíteniük az adóbevallásukat, hanem az adóhatóság fogja ezt elvégezni. Az intézkedés a DK idén bemutatott Sokak Magyarországa programjában szerepel – tudatja közleményében az ellenzéki párt.

Jövőre a NAV csinálja az adóbevallások többségét

Jövőre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el az adózók túlnyomó többségének a személyi jövedelemadó (szja) bevallását, az adóbevallási tervezettel összefüggő eljárást a parlamentnek pénteken benyújtott őszi adócsomag tartalmazza.

Tételes átalányadózás csodája: szobakiadás, szállásadás, fizetővendéglátás

A tételes átalányadózás előnyei és buktatói, amire NAGYON figyelj! airbnb, booking, szallas.hu

Telefonon is javítható a hibás szja-bevallás

Személyes megjelenés nélkül, telefonon is javíthatják személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat azok, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) értesített a hibáról – közölte a NAV az MTI-vel csütörtökön.

Orbán Viktor 3,88 millió forintot adózott tavaly

Kijöttek a kormánytagok szja-bevallásai, Seszták Miklósnak volt a legjobb éve. Mutatjuk a rangsort.

Másfél millió adóbevallást még nem kapott meg a NAV

Május 15-ig 3,2 millió személyijövedelemadó-bevallás érkezett az adóhatósághoz, a május 20-i határidőig még mintegy 1,5 milliót várnak, az adót is május 20-ig kell megfizetni valamint az szja 1+1 százalékáról is addig lehet rendelkezni – hívta fel a figyelmet Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)...

A NAV-val töltetné ki adóbevallását? Február 1-ig intézkedjen

A bevallási nyilatkozat kitöltésének február 1. a határideje, az adózóknak hétfőig van lehetőségük ezt a nyomtatványt postán eljuttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), vagy bevinni az ügyfélszolgálatra, ügyfélkapun keresztül elküldeni a NAV-hoz, illetve a munkáltatónál leadni – mondta el a NAV adószakmai szóvivője...

A NAV-val csináltatná meg adóbevallását? Ezt kell tudnia

Február 1-jéig választhatják a személyi jövedelemadó (szja) bevallás új formáját az erre jogosult magánszemélyek, vagyis kérhetik, hogy az adóhatóság készítse el helyettük a bevallást. Aki nem felel meg a bevallási nyilatkozat feltételeinek, a többi, már ismert bevallási mód valamelyikét alkalmazhatja.

Most szóljon, ha nem akar adóbevallást készíteni!

Január végéig lehet bevallási nyilatkozatot tenni arról, hogy az adóhatóság készítse el a személyi jövedelem-adóbevallást azoknak az adózóknak, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövedelmet – hívta fel a figyelmet Kiss Péter András, Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatorna...

Végre Önnek sem kell szja-bevallást készítenie 2017-től

A kormány célja egy új, ügyfélbarát adózási rendszer, amely gyorsabb, kevesebb adminisztrációval terhelt és kevésbé bürokratikus – mondta Tállai András keddi budapesti sajtótájékoztatóján, ahol az Országgyűlésnek az adózás rendjéről kedden benyújtott törvényjavaslatot ismertette.

Habony adóbevallásáról érdeklődnek Vida Ildikótól

Magánszemélyeknek tegnap éjfélig kellett leadni adóbevallásukat. Ennek apropóján a DK-nak eszébe jutott Habony Árpád.

Szerda éjfélig lehet beküldeni az adóbevallást

Szerda éjfélig lehet beküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a személyi jövedelemadó (szja) bevallásokat, a kiemelt ügyfélszolgálatok országszerte 18 óráig tartanak nyitva, és a Magyar Posta is meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.

Már csak 3 napod maradt befizetni az SZJA-t

Nehogy elfelejtsük időben elküldeni, mert akár komoly késedelmi kamatokra is számíthatunk.

Ezt fontos tudnia, ha adóbevallást csinál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és a megyeszékhelyeken található központi ügyfélszolgálatai rendkívüli nyitva tartással várják az adózókat a személyi jövedelemadó-bevallások beadási határidejéig, május 20-áig – hívta fel a figyelmet az adóhatóság.

Postázza a NAV az adóbevallási javaslatokat

Több mint 375 ezer adózó kérte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködését a személyijövedelemadó-bevallás elkészítésében az idén, a hivatal az adózóknak a bevallási ajánlatot április 30-áig postázza, illetve az ügyfélkapuval rendelkezőknek elektronikusan küldi meg – tájékoztatott a NAV hétfőn.

Két év múlva a NAV készítheti el az szja bevallásokat

Két év múlva már a Nemzeti- Adó és Vámhivatal (NAV) készítheti el a személyi jövedelemadó (szja) bevallásokat – írja az Origo egy birtokába került dokumentum alapján, amelyet a nemzetgazdasági tárca készített az adózás tervezett új rendjéről. A minisztérium a portálnak megerősítette, hogy dolgoznak egy ilyen anyagon.

Kismamák, anyukák is keményen adóznak!

Kell-e adóbevallás a gyesről, gyedről, táppénzről? Anyasági ellátások adózása

Söralátét? Ez lett Orbán ígéretéből

"A kormányprogram elsődleges célja a betarthatatlanul bonyolult és olykor önkényesen működtetett adórendszer egyszerűsítése" – mondta a 2010-es kampányban a söralátét-méretű adóbevallást is ígérő Fidesz.

3 milliárd volt valakinek tavaly a jövedelme

Tisztán munkabérből. Egy másik valakinek 10 milliárd, de ott hozzájött még egy kis ez-az... Tavaly is Budapesten volt a legmagasabb a magánszemélyek által bevallott átlagjövedelem, 228 941 forint, míg a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Beregben, 132 309 forint, 171 590 forintos országos átlag mellett – derül ki a NAV adataiból.

Lázár 1,5 milliós adókedvezményt vett igénybe

Közzétették a kormánytagok 2013-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásainak nagyon rövid kivonatát a kormány honlapján csütörtökön – írja az Index .

Nyomorúságos éve volt Pintér Sándornak

A belügyminiszternek bő 500 millió forinttal kevesebb jövedelme volt tavaly, mint 2012-ben – írja az Index .

Adókedvezmény jár a betegségek után?

Évek óta részét képezi a személyi jövedelem adó szabályoknak a személyi adókedvezmény, mely a magánszemélyek fizetendő adóját csökkenti és a magánszemélyeknél fennálló betegségek miatti többletköltségek meg nem fizetett adó által fedezésére szolgál, azonban a gyakorlatunk szerint ezt a adókedvezményt nagyon kevesen...

Milyen szempontokat kell mérlegelni az adó 1% felajánlásánál?

A gyakorlatban sokszor tapasztaljuk a személyi jövedelem adó bevallások kitöltése során, hogy a magánszemélyek egy része nem tájékozódik előre az adójuk 1%-ának felajánlása szempontjából, illetve másik részük pedig, aki előre tájékozódik, a „bőség zavarában” küzd, azaz nehéz választania, mert sok ügy vagy szervezetet...

Rehabilitációs kártya: hozd ki belőle a maximumot!

Ha rehabilitációs kártyával rendelkezel, az álláskeresésnél komoly előnyként tudod felmutatni, azonban nem mindegy, hogy mikor! Használd trükkjeinket!

Szálláshelyek EHO-ja: 27 %, 14 % vagy semmi? Még sok a félreértés!

A szabályok közel két éve változtak, de még mindig sok a félreértés a szálláshelyek EHO-ja körül! Mennyit is kell valójában fizetni?

NAV: a "söralátét" a legegyszerűbb módja az adóbevallásnak

A szja-bevallás legegyszerűbb módja az egyoldalas adónyilatkozat, amit sokan csak "söralátét-bevallásként" emlegetnek; ezt egyéb törvényi feltételek megléte mellett akkor lehet választani, ha a munkáltatók által levont adó, adóelőleg, és a ténylegesen fizetendő adó különbözete nem több ezer forintnál – közölte a Nemzeti...

Nem megy az adóbevallás? Itt a segítség!

Indul a személyi jövedelemadó bevallási időszak, egyre több bevallás érkezik a NAV-hoz.

Ma lehet utoljára kérni a munkáltatói adómegállapítást

A magánszemélyek az idén is kérhetik, hogy munkáltatójuk állapítsa meg személyi jövedelemadójukat, ha megfelelnek az ehhez szükséges feltételeknek és a cég ezt vállalja; a dolgozóknak erről január 31-ig kell nyilatkozniuk munkahelyükön.