Még hogy nem dolgozik a NAV – ötmilliárdos adócsalást lepleztek le

Ötmilliárd forint adót csalt el egy húskereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói harminchárom embert hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben – közölte az adóhatóság bűnügyi szóvivője pénteken az MTI-vel.

Fidesz: zéró tolerancia van az adócsalásokkal szemben

Magyarországon zéró tolerancia van az adócsalásokkal és a korrupcióval szemben – jelentette ki Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Goodfriend: "Tudunk a NAV-on belüli csalásokról"

Az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás – mondta a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban.

Habony barátnőjének családjánál vizsgálódott a NAV

Házkutatást tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei egy hús- és húskészítményeket forgalmazó társaság rózsadombi székhelyén október közepén – írja a hvg.hu.

Magyar Nemzet: a Bunge is adócsaló

Valaki megint nagyot szivárogtatott a jobboldali napilapnak. Állítólag az amerikai cég, aki szólt a NAV-nak áfacsalásügyileg, maga is adót csalt.

Így ölelgette Orbán az adócsalásért elítélt Berlusconit

Az adócsalás miatt négy év börtönre ítélt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfővel találkozott szerdán Orbán Viktor, az olasz politikus Milánóhoz közeli Arcoréban levő otthonában.

Minden kilencedik magyar tartozik az adóval

Hatalmas adótartozást görget maga előtt az ország: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb kimutatása szerint 1,2 millió magánszemélynek van tartozása – olvasható a Blikkben. Összesen 189 milliárd forinttal, azaz fejenként 157 ezer forinttal tartoznak a NAV-nak, miközben 354 ezer bajba jutott vagy egyenesen adócsaló vállalkozás...

Így írhatja le élete költségeit az adójából

Berki Krisztián – nem olimpiai, hanem valóságshow celeb – közel 10 milliós árbevétel után csak 60 ezret adózott, mert a többit leírta költségként.

Utalványmutyi

Az utóbbi idők tapasztalatai szerint vannak olyan munkaadók, akik adóelkerülési szándékkal, olyan készpénzutalványokat bocsátanak ki, adnak a munkavállalóiknak, amelyeket ez utóbbiak közvetlenül készpénzre válthatnak – közölte az MTI-vel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Tovább nyílik az áfacsalási botrány titkos dossziéja

Milliárdokat utalhatott vissza az adóhatóság adóminimalizáló cégeknek ellenőrzés nélkül – írja a hvg.hu. A lap cikke szerint a munkatársak hiába kértek átfogó vizsgálatokat, a kezdeményezések vezetőiknél elakadtak – erre utal az a jegyzőkönyv, amely Horváth András januári tanúkihallgatásának második napján készült.

Négyszázmillió forintot csalt el négy budapesti gyógyszertár

Négy fővárosi gyógyszertár csaknem négyszázmillió forint ártámogatást vett fel jogosulatlanul egy csontrák elleni készítmény forgalmazásával kapcsolatban – közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal pénteken az MTI-vel.

Újabb NAV-os vállalja névvel, hogy áfacsalás zajlik

Nem lehetünk az áfacsalók országa – mondta sajtótájékoztatón Vancsura István, aki a NAV Kiemelt Ügyek Igazgatóságán belül a RAPID ellenőrzési osztály vezetője volt, de 2011-ben megszűnt a jogviszonya. A RAPID volt vezetője szerint közel nullára lehetne csökkenteni az adócsalásokat. Vancsura István elmondta azt is, hogy az...

Így úszhatják meg az áfacsalók – leállították a fontos vizsgálatot

Az Átlátszó birtokába került újabb dokumentumok nemcsak azt bizonyítják, hogy a NAV egyes vezetői állítottak le vizsgálatokat, hanem egész konkrétan azt is, hogy a kiemelt ügyekért és adózókért felelős főigazgató ténylegesen megakadályozta egyes áfa-csalás gyanús ügyekben a felderítést. A lap azt írja , a tavaly...

Hamis név szerepelt Simon Gábor afrikai útlevelében

Hamis név, de Simon Gábor valós személyi adatai szerepeltek abban az afrikai útlevélben, amelyet magyarországi bankszámla nyitásához használt fel a volt országgyűlési képviselő – közölte hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője az MTI-vel.

Négymilliárdos adócsalással vádolnak egy tatabányai cégcsoportot

Négymilliárd forintos, bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolja a tatabányai könyvelőirodát működtető K. A.-t és 29 társát a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Börtön helyett luxusszálloda

Gáspár Győzőt azt hiszem nem kell senkinek sem bemutatni, ahogy a feleségét Beát és a két lányát, Evelint és Virágot se!

Tizenkettőmilliárd-hatvanötmillió forint, körmölte az áfacsaló a számlára gyöngybetűkkel

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt a Szegedi Törvényszék előtt két emberrel szemben, akik egy szegedi székhelyű cégben eljárva mintegy 2,5 milliárd forinttal kívánták megkárosítani az állami költségvetést – írja a Szegedcafé.hu .

Adócsalási vád: A büntetőjogi felelősség megállapítása után működhet vizsgálóbizottság

Büntetőjogi felelősség megállapítása után kezdhet működni az a parlamenti vizsgálóbizottság, amely az adóhatóság kiemelt adózókkal kapcsolatos, 2002 és 2013 közötti gyakorlatát tárná fel – döntött kedden az Országgyűlés kormánypárti szavazatokkal.

Nyomoznak a NAV-ügyben

Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársának feljelentése nyomán hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelte a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerdán az MTI megkeresésére.

Adócsalási vád: Kormánypárti képviselők nem támogatták a nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatásokat

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kormánypárti tagjainak javaslatára levették a testület keddi napirendjéről az áfacsalási vádakkal kapcsolatos meghallgatásokat.

A Fidesz, az adócsalók pártja

Felsorolni sem lehet azokat a bűncselekményeket, amelyeket elkövettek. Az elrabolt pénz mennyisége csillagászati összegre rúg. Ezek egy részét a közreműködők lefizetésére, a párt és sajtója működtetésére fordították, mintegy befektetésként arra, hogy a teljes állami vagyont magánosíthassák és magáncélra fordítsák. A...

Adócsaló pécsi bolthálózatra csapott le a NAV

A pécsi székhelyű kereskedelmi lánc főként Nyugat-Európából származó mosó- és tisztítószereket, háztartási eszközöket, édességet, kávét forgalmazott, de mivel a termékek után nem fizette meg az áfát, 25-30 százalékos árelőnnyel tisztességtelen versenyt folytatott a piacon.

Lépett a kormány áfacsalás-ügyben

Magyarország a cukorkereskedelem esetében is kéri a fordított adózás bevezetésének lehetőségét az Európai Bizottságtól – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában. A lap szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium november végén fordult az Európai Bizottsághoz, hogy hazánk bevezethesse a cukorkereskedelem területén is az...

Adócsaló bolthálózat működtetőire csapott le a NAV

Adócsaló bolthálózat működtetőire csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): a nyolc megyére kiterjedő ügynek tizenhárom gyanúsítottja van, egy férfi előzetes letartóztatásba került – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

Félmilliárdos adócsalással vádol egy csoportot a szegedi ügyészség

Bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádol az ügyészség egy tízfős társaságot, amelynek tagjai importált, nagy értékű gépjárművek forgalmazásával foglalkoztak, de azok után több mint félmilliárd forint általános forgalmi adót nem fizettek be – hangzott el kedden a vádirat ismertetésekor a Szegedi Törvényszéken.

Horváth: A Fidesz-frakció már 2011-ben foglalkozott az adócsalások ügyével

Horváth András állítása szerint több fideszes országgyűlési képviselő és például Varga Mihály is már azelőtt tudott az adócsalások rendszeréről, hogy ő erről tájékoztatta volna a politikusokat, sőt úgy tudja, hogy a Fidesz frakciója 2011 tavaszán egy ülésén foglalkozott is ezzel témával. A volt adóellenőr erről...

Adócsalás szabotázs

Ha nem lenne ennyire húsba vágó az immár biztosra vehető adóbevétel kiesés, egy kurva nagy röhej lenne ez az egész Horváth András - meghallgatás- adócsalás kivizsgálás buli.

Kitálalt egy adóellenőr: engedik csalni a nagyokat

Feljelentést tett a NAV egyik munkatársa hivatali visszaélés miatt az ügyészségen.

Megúszta a börtönt az énekes - még mindig szabad adót csalni?!

Ismét adót csalt egy énekes.

Trendmagazin: Bezárt butikkal tiltakozik Dolce és Gabbana

Ugyan első fokon elítélték a Dolce&Gabbana divatházat azért, mert nem fizettek adót egymilliárd euró után, de azt nem tűrik, hogy egy milánói hivatalnok sértegesse őket.