Ki a hibás, Szentkirályi Alexandra szerint naná, hogy a Karácsony Gergely, meg a Gyurcsány

Szentkirályi Alexandra ismét nem tagadta meg sem önmagát, sem tartói érdekeit.

Cseppenként - Reszkess Budapest, reszkess Magyaroroszág?

Egyre több a budapesti agglomerációba tartotó településen vezetnek be víz korlátozást, ezeken a helyeken néha már cseppenként sem lehet a kánikulában vízhez jutni.

ÉKM: az agglomerációban élők számára is pozitív változást hoz majd az új építészetről szóló törvény

A zöldterületek beépítését az is elősegítette, hogy ezen beruházások az építtetőnek kevésbé voltak költségesek, mint a meglévő épületállomány felhasználása vagy a barnamezős beruházások.

Hova tűnnek az emberek a nagyvárosokból?

Szeptemberben közel 12 ezer tranzakció realizálódott a hazai ingatlanpiacon, amelynek jelentős részét az agglomerációba kiköltözők adták.

Havonta 160 ezer forintot is fizetni kell a szülőknek a magániskolákért, mégsincs sehol egy szabad hely

Egymás után nyílnak új alapítványi és magániskolák Budapest agglomerációjában, ahol szinte az összes település „kinőtte” meglévő, évtizedek óta működő iskoláit.

Már most sokan fúrják a Budapest-Varsó vasút-projektet, pedig sok előnnyel járna

Aggódva figyelik a Budapest környéki agglomerációk lakosai a Budapest–Varsó nagysebességű vasút terveit. Ugyan még a beruházás nagyon korai szakaszában áll a projekt, már most sok az ellenlábasa az extra gyors vonatoknak. 

Megvédik a Balatont Mészáros Lőrinctől? - Városi Kurír

Gőgös Zoltán (MSZP) a három törvényt hatályon kívül helyező, és az országos, a balatoni és a budapesti agglomerációs területrendezési terveket egységbe foglaló előterjesztést fontos lépésnek ítélte a Balaton védelmében.

Rendkívüli közgyűlés lesz csütörtökön

Összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését csütörtökre Tarlós István főpolgármester ellenzéki indítványra, a kezdeményezők azt szeretnék, hogy a testület tárgyaljon a budapesti közösségi közlekedés idei finanszírozási kérdéseiről.

Káosz lesz, ha az állami kiveszi a BKK kezéből az elővárosi közlekedést

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint felborul az egységes közlekedés a fővárosban és az agglomerációban is, ha az állam kiveszi a Budapesti Közlekedési Központ kezéből az elővárosi szolgáltatást.

Bréking: az állam átveszi az agglomerációs közlekedést Budapesttől

Az állam átveszi az agglomerációs közlekedés működtetését és kész a HÉV átvételére is – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Tarlós: február 17-ig közlekednek az agglomerációs járatok

Február 17-ig biztosan közlekednek az agglomerációs járatok – jelentette ki Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Mégis Tarlós nyakába varrják az elővárosi közlekedést

Az agglomerációs közlekedés biztosítása nem kötelező fővárosi feladat, de egy hatályos megállapodás szerint Budapestnek a BKK-n keresztül azt 2022-ig meg kell szerveznie – írja az MTI a Magyar Idők értesülésére hivatkozva.

Bréking: Tarlós lemondott az agglomerációs közlekedésről

Budapest a jövőben nem foglalkozik az agglomerációs közlekedés finanszírozásával – közölte Tarlós István főpolgármester kedden Budapesten adott sajtónyilatkozatában. 

Milyen legyen a 21. század ingatlanközvetítője?

A Living Home Ingatlan 5 éve dolgozik a budai és a környező agglomerációs (Pilis, Dunakanyar) ingatlanpiacon.

Íme a 10 legdrágább eladó Budapest környéki ház, kastély, kúria és villa

Carrarai márványkandalló, Versace burkolat, konyhalift, fűtött úszómedence, jakuzzi – ezek azok az alapfelszereltségek, melyek sok főváros környéki luxusingatlanban ma már “alapfelszereltségnek” számítanak.

Uniós pénzből, Budaörsig épülne meg a 4-es metró

A végső döntést csak az önkormányzati választások után, az egyelőre titokban tartott belső anyagok birtokában hozzák majd meg.

Mindenki Szentendrén akar lakni? Jövőre a belváros is megújul

Szentendrén és a Duna-parton közel 10-15 százalékkal estek vissza az árak.