Az Agrárminisztérium szerint tovább kell csökkenteni az éleémiszerpazarlást

Az Agrárminisztérium közleménye szerint az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemről beszélt Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Berlinben – hozta le az MTI.

Kétmilliárd forintot lopott el a beosztott, most megdicsérte az agrárminiszter

Nagy István agrárminiszter „a vidéki élet, életmód védelmében” szeretne törvényt.

Piacon szónokolt az egyébként szófukar agrárminiszter

A magyar gazdaság megerősítése, a családok és a munkahelyek védelme a kormány legfontosabb célja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton a Győr-Moson-Sopron vármegyei Abdán, az Abda Agora elnevezésű vásártér átadó ünnepségen.

Most éppen azt üzenjük Brüsszelnek, - vagyis magunknak is!- hogy a magyarok nem akarnak rovart enni - A belga főváros egyelőre nem üzent vissza....

Nem tud leszállni a rovarevő-lóról a magyar kommunikációs csapat.

Mi lesz az árstopokkal? Nagy István agrárminiszter most elmondta, meddig maradnak

Nagy István arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a kormány nem tervezi, hogy kivezetné az árstopokat.

Véget ért a FeHoVa – a tavalyinál sokkal több volt a látogató!

A tavalyinál lényegesen több látogató, számos nemzetközi kiállító és jó hangulat jellemezte a vasárnap véget ért 29. FeHoVa kiállítást. A régió vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb találkozóján több mint 200 kiállító mutatta be újdonságait, az érdeklődők pedig számos előadáson vehettek részt...

Módosulnak a gazdaságátadás és a földszerzés szabályai

A gazdaságátadás folyamatát megkönnyítő új törvény mellett január elsejétől törvénymódosítás szab határt az osztatlan közös tulajdonban álló területek öröklés miatti további aprózódásának – számolt be Nagy István agrárminiszter Facebook oldalán.

Agrárminiszter: kapacitáskieséssel kell számolni az üzemanyagellátásban - Vagyis....?

Mindenkinek az javasolható, hogy biztos, ami tuti, tankolja tele az autóját.

Az aszálykárok miatt rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatásról döntött a kormány

Augusztus végéig mintegy 1,3 millió hektár szántó- és növényterületre jelentettek be aszálykárt a gazdálkodók.

Agrárminiszter: meg kell védeni a hazai élelmiszer- és takarmányellátás biztonságát

Nagy István szerint az orosz-ukrán háború miatt radikálisan megemelkedtek a gabonaárak az orosz-ukrán háború miatt, ezért lépni kellett.

Juszt László: az agrárminiszter szereptévesztése: ha igaz hogy “hét éve kartelez Bige”, akkor miért nem “csaptak le rá hét, vagy hat, vagy öt, vagy stb. éve?

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára.

Az agrárminiszter szerint határozottan fel kell lépni Bige Lászlóval szemben

Nagy István agrárminiszter az utóbbi időben többször is keményen bírálta a milliárdost, és most az Indexnek adott interjújában sem finomkodott.

Az agrárminiszter felbecsüli a „felbecsülhetetlen kárt”, amit szerinte Bige László okozott - Stop Bige?

Az agrárminisztérium szerint Bige László komoly csapást mért a magyar mezőgazdaságra, cége - piaci helyzetét kihasználva - mesterségesen emelte a műtrágya árát, a mostani egyébként is magas világpiaci árak mellett, így annak költsége az előző évekhez képest a négyszeresére nőtt.

Hirtelen az agrárminiszter is nekiment a Márki-Zayt támogató Bige Lászlónak

Szerinte felbecsülhetetlen kárt okozott a magyar gazdáknak és a fogyasztóknak is. 

Agrárminiszter: "szeretnének társadalmi vitát, párbeszédet indítani a jövőben a zéró tolerancia esetleges fellazítása kapcsán."

Épeszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy arról párbeszédet lehet folytatni, hogy lehessen ittasan vezetni Magyarországon!

A bezárt piacok kinyitását kéri az agrárminiszter

"Jön a húsvét, jönnek a füstölt húsok, itt a palántaszezon is.

Nagy István: Mezőhegyes megkerülhetetlen a magyar agrárium jövője szempontjából

Mezőhegyes a magyar agrárium története és jövője szempontjából egyaránt megkerülhetetlen – mondta Nagy István agrárminiszter kedden a Békés megyei városban egy szakmai fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Agrárminiszter: a magyar termőföldnek a tulajdonjoga mellett a termőképességét is meg kell tartani

A magyar termőföldnek nemcsak a tulajdonjogát kell megtartani, hanem a termőképességét is – hívta fel a figyelmet egy a Vas Megyei Agrárkamara által rendezett termésverseny díjátadóján és gazdafórumán az agrárminiszter.

Agrárminiszter: a nyúlhúsnál nincs egészségesebb hús

Nincs egészségesebb hús, mint a nyúlhús – jelentette ki az agrárminiszter pénteken a Farmer Expón, a nyúlhús fogyasztást népszerűsítő országos kampány debreceni állomásán.

Nyakunkon a bogárinvázió – avagy ilyen volt a rovaripari konferencia

Nagyon színvonalas előadásokon tudhattam meg, hogy miért kéne rovart tenni a tányérra. Elvesztettem a “bogárszüzességem” és mondhatom, csodajó élmény volt! Hol lehet kapni egy jó tücsökburgert?

Fazekas Sándor szerint nincs ok a lemondására

Hiába ő nevezte ki a nemzetbiztonsági átvilágításon kétszer is elbukott Kiss Szilárdot, hiába bukott az ő irányítása alatt az agrártárca több mint 400 millió forintot a Hungária Zrt. bedőlése miatt és hiába segítette a Kun-Mediátor csaló vezetőjét anno irodához – Fazekas Sándor úgy érzi, nincs oka arra, hogy lemondjon –...

Tízmilliókat kaszál az agrártámogatásokon az agrárfejlesztésekért felelős államtitkár

Tízmilliókat kaszál az agrártámogatásokon a Miniszterelnökség agrárfejlesztésekért felelős államtitkára, Kis Miklós Zsolt a Blikk szerint .