Mesterséges intelligenciával turbózott mosógépekkel és hűtőkkel robbant a Samsung - a Bespoke AI kora megérkezett

A Samsung az egyik legharcosabb támogatója a mesterséges intelligencia eljárásoknak a technológiai cégek univerzumában.

Így veszélyezteti az AI a vállalkozások márkaépítését

Ma már szinte a mindennapok része a mesterséges intelligencia (MI), amelyet egyre szélesebb körben alkalmaznak.

A tévézés új korszakát hozza el a Mesterséges Intelligencia

Jelentősen javíthat a képminőségen, és a 8K túlélését hozhatja el a Mesterséges Intelligencia a televízióknál. Jöjjenek e részletek.

Ijesztő, mire képes a mesterséges intelligencia a legújabb jelentések szerint

Immár hivatalos: a ChatGPT kiterjedtebb és okosabb, mint valaha!

2023 decemberében kijött a Meta is a képgenerátorával

Ha valakinek még új lenne, 2021. október 27-én a Facebook alapítója (és jelenlegi vezérigazgatója) Mark Zuckerberg bejelentette, hogy a vállalat új, „Meta” néven működik tovább.

Az EU szabályozná a mesterséges intelligenciát

Az Európai Parlament és az EU tagállamai 37 órás tárgyalás után megegyeztek az első átfogó törvénycsomagról, amely a mesterséges intelligenciát szabályozza – írta meg a 444.hu

Veszélyes áttörést érhettek el a mesterséges intelligencia fejlesztésében

A ChatGPT mögött álló cégnél állítólag annyira megijedtek a szuperintelligenciától, hogy még egy külön stábot is felállítottak a katasztrófa elkerülésének érdekében. Az OpenAI

Ha Orbán Ráhelből egy nem lenne elég, Tiborcz István cége most bemutatott belőle egy AI-másolatot is

A két Orbán Ráhel a turizmus jövőjéről beszélt egy konferencián.

Meghajolt Hollywood, célt értek a 118 napja sztrájkoló színészek

Nem csak azt érték el a szakszervezetek, hogy a színészek kapjanak pénzt a streamelt filmjeik után, de azt is, hogy engedély nélkül ne cserélhessék le őket a digitális másolatukra a stúdiók.

A mesterséges intelligencia egy új evolúciós faj és nagyon megjárhatjuk vele

Beszélgetés Szathmáry Eörs evolúcióbiológussal az élet keletkezéséről.

Bill Gates: "A tanári munka a világ egyik legnehezebb munkája"

Bill Gates-nek egészen konkrét elképzelése van arról, hogy a mesterséges intelligencia miként alakíthatná át az oktatást, és hogyan segíthetne a tanárhiányon.

ChatGPT használata: Teljes útmutató kezdőknek (Példákkal)

A ChatGPT egy olyan izgalmas technológia, amiről mindenkinek érdemes tudni. Ez a cikk egyszerű nyelven mutatja be, hogyan működik, és miként lehet a mindennapi életben hasznosítani.

Már 2100-ra kihalhatunk, az AI okozhatja a világvégét

Arra, hogy az AI pontosan hogyan okozza majd a vesztünk, a kutatás nem tért ki, a szakértők azonban azt vizionálták, hogy az évszázad végére akár véget érhet a most ismert világunk, a 2100-ig történő kihalás kockázata szerintük 6 százalék, míg a szuper-előrejelzők ennek valószínűségét 1 százalékosnak gondolják.

Elon Musk mindenkit meglepett: Ezért vált láthatatlanná sokaknak a Twitter

Váratlan korlátozásokat jelentett be a Twitter-tulajdonos.

Öntudatra ébredhet a mesterséges intelligencia?

A technológiai ipar vezető szereplői nyílt levélben sürgették szerdán a mesterséges intelligencia fejlesztések azonnali felfüggesztését a társadalmat fenyegető kockázatok miatt.

Vadászgéppel repült egy jót a mesterséges intelligencia - TechWorld

A mesterséges intelligencia egy átalakított F-16D-vel repkedett, eddig összesen 17 órát. 

Márki-Zay Péter megkérdezte az AI-t:"Hogyan lehet leváltani Orbán Viktort?" – Ezt a választ kapta!

Tavaly nem kapott rá választ.

Első alkalommal jegyeztek be AI-t egy szabadalom megalkotójaként

A dél-afrikai szabadalmi hivatal történelmet írt júliusban, amikor kiadott egy olyan szabadalmat, amelyben feltalálóként egy mesterséges intelligencia rendszert nevezett meg.

Kutatók vizsgálják a koronavírus-konteók terjedését

Az amerikai Los Alamos Nemzeti Laboratórium szakértői mesterséges intelligencia segítségével vizsgálják az összeesküvés-elméletek közösségi médiában zajló terjedését – olvasható az Eurekalerten megjelent sajtóközleményben.

Hátborzongató videót készített a mesterséges intelligencia egy vershez - TechWorld

Bizarr videót készített a mesterséges intelligencia Christina Rossetti brit költőnő In the Bleak Midwinter című verséhez.  A verset ily módon a 2015-ben elhunyt Christopher Lee szavalta el, aki többek között A Gyűrűk ura című film Sarumanjaként lehet sokaknak ismerős. A Rosetti-vers és a mesterséges intelligencia párosa...

Mesterséges intelligencia segíthet kiválasztani a jó jelölteket?

Most is nehezen találnak megfelelő jelöltet a cégek, de hatalmas segítséget jelenthet a kiválasztási folyamatokban a mesterséges intelligencia!

Speciális AI-alapú kutatás-fejlesztési projektbe kezd az OTT-ONE

Az összesen csaknem 700 millió forint keretösszegből megvalósuló Surface Anomaly Detection (SAD) projekt célja egy olyan komplex szoftveres és szenzorikai fejlesztés, amely lehetővé teszi védett területek, illetve olyan kritikus útvonalak, mint például egy reptéri kifutópálya, elzárt terület, határszakasz, autópálya, versenypálya,...

Mesterséges intelligencia és a szövegírás jövője

A mesterséges intelligencia megjelent a szövegírásban és nemcsak a keresőt, de az embereket is megvezeti.

Slágertéma a blokklánc a világ legnagyobb vállalatvezetői között

Egy globális kutatás érdekes dolgokat mutatott ki azzal kapcsolatban, hogy mi érdekli most leginkább a világ legnagyobb cégvezetőit.

Mesterséges Intelligencia az amerikai hadseregben

Lényegében tavaly, június végén került utoljára a szélesebb médiafigyelem központjába az amerikai hadsereg Mesterséges Intelligencia programja. Az apropó akkor a Joint Artificial Intelligence Center (JAIC) megalapítása volt. Pár nappal ezelőtt pedig elérhetővé vált az amerikai védelmi minisztérium Mesterséges Intelligencia...

Digitális szakemberek lesznek a jövő pénzügyesei

A vállalatok többségének nem megfelelő a technológiai felkészültsége az adókockázatok kezelésére – derül ki az EY globális kutatásából.

A mesterséges intelligencia lehetséges veszélyei a pénzügyi szektorra

Financial Stability Board most publikált jelentése szerint a banki és biztosítási dolgozók gépekkel való felváltása a külső technológiai vállalatoktól való függőség kockázatának kialakulását eredményezheti, valamint kívül esik a szabályozó hatóságok látókörén - adta hírül az InsuranceJournal.com

Nekiesett az Amnesty vezetője Orbán világképének

Ráadásul Budapesten. Salil Shetty szerint Orbán világképe nem nacionalizmus, hanem sovinizmus, és amit a miniszterelnök mond, az groteszk leegyszerűsítése a világnak.

Amnesty: Ne szabjanak ki halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos ügyekben!

Ma van a halálbüntetés ellenes világnap.

Az állampolgárok védelme meggyengült

„Itt az idő a rasszista indíték kivizsgálására” – ez az Amnesty International romagyilkosság-sorozatról szóló jelentésének alcíme.