Ahogy a kását, úgy az alkotmányozást sem eszik "olyan forrón", mint ahogy eddig hitte az ellenzék! - Fleck Zoltán véleménye

Fleck Zoltán szavaiból arra következtethetünk, hogy egy esetleges kormányváltás után az "autoriter zárványok" lebontása lassabb folyamat lesz, mint azt korábban gondolták. “Politikailag nehezen képzelhető el, hogy az ellenzék azzal az ajánlattal fordul a választókhoz, hogy szavazzatok ránk, de ha nyerünk, érintetlenül hagyjuk a...

Magyar György: az Alkotmánybíróság elnöke jobban tenné, ha hallgatna!

A közös ellenzék nem akar mást, mint olyan tisztességes alkotmányt, amely széles társadalmi konszenzuson alapul, és megvédi az állampolgárokat „a dúvad állammal” szemben.

Varga is elmagyarázta, miért szűnik meg a letelepedési kötvény

A kormány újragondolja az államadósság finanszírozását, a letelepedési kötvény feltételeit – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken újságíróknak, a Díj a sikeres vállalkozásokért átadó ünnepségét követően.

Kövér csökkentette az MSZP-s és LMP-s képviselők fizetését

Mivel a szocialisták és az LMP-s képviselők nem vettek részt az alkotmányozásban, erre az időszakra nem jár nekik fizetés, így határozott Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Alkotmány: a pillanat lehetne történelmi

Fennkölt pillanat is lehetne, de az ország megosztottsága miatt valószínűleg mégsem lesz az...

Nyolcmillió kérdőív: tényleg a véleményünkre kíváncsiak? (jegyzet)

A tavaszi parlamenti ülésszak célja az ország alkotmányos átrendezése, nyilvánította ki a minap a miniszterelnök, a nyomaték kedvéért pedig még olyat is mondott: az alkotmányozás a gazdaság talpra állításának nélkülözhetetlen része.