Turista voltam Budapesten minisorozat 2. rész: akadályverseny a főváros aluljáróiban

A minisorozat második részében arra próbálok választ adni, mennyire emberbarát a főváros, megkönnyíti-e a kismamák, mozgáskorlátozottak, netán a súlyos csomagokkal a pályaudvarokra érkezők életét. Mivel turistaként igyekeztem szétnézni,

Az aluljárók kimaradnak a 3-as metró felújításából

Legfeljebb tervek készülnek most a 3-as metróhoz kapcsolódó aluljárók felújításához.

Elkapták a rendőrök az aluljáróban késelő férfit

Elfogtak a rendőrök egy 31 éves egyeki férfit, aki szóváltás után késsel életveszélyes sérüléseket okozott egy másik férfinak a főváros VIII. kerületében, a Corvin-negyed aluljárójában – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken.

Négy suhanc vert meg egy férfit – ha felismeri őket a videón, tudja a dolgát

Térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy négy fiatal bántalmaz egy férfit a X. kerületben.

Jön a hideg, lezárják az aluljárót a hajléktalanok elől

Éjszakánként lezárják a Ferenciek terén a gyalogos-aluljárót – közölte a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság kedden az MTI-vel.

Pár méteren tűnt el Vivien a Népligetben

Budapesten, a Népligetben egy sötét átjáróban nyoma veszett a húszéves Majoros Viviennek vasárnap hajnalban.

Lángolt a lángossütő a Nagyvárad téren

Ki kellett üríteni a Nagyvárad téri metróaluljárót péntek reggel, mert kigyulladt egy lángossütő.

Durván leomlott a vakolat az 1-es villamos aluljárójában

Nagyjából 2 méter átmérőjű körben omlott le a vakolat az 1-es villamos Szentlélek téri megállójából az utcára vezető aluljáró mennyezetéről – írta az Inforadio.hu . Szerda kora délután még halomban állt a törmelék az aluljáró padlóján, délután öt órára már feltakarították a törmeléket.

Új aluljáró segíti az autós közlekedést Pilisvörösváron csütörtöktől

Megszűnik a 10-es főút és a vasút szintbeni keresztezése, és csütörtök hajnaltól az új aluljárót használhatják az autósok Pilisvörösváron - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerdán az MTI-t.Az aluljáróban ideiglenesen óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás lesz érvényben.

Tarlós aluljáró-szemlére hívja az ombudsmant

A Ferenciek terénél lévő aluljáró meglátogatására hívta a főpolgármester Szabó Máté ombudsmant. Tarlós István pénteken azt mondta azt MTI-nek: ha Magyarországon úgy lehet értelmezni az emberi jogokat, szabadságjogokat, ahogy a belvárosi létesítményben teszik, akkor "csak gratulálni tud". Szavai szerint a főváros...

Elengedés

Mégis mit kell elengedni?

Barokk kori pincerendszerre bukkantak Veszprém belvárosában

Kíváncsian figyelik a veszprémiek a körforgalom és az aluljáró elhúzódó építését, beleértve a betontámfalakat is.

Kigyulladt a 3-as metró - rengeteg tűzoltó, hatalmas dugó a Váci úton

A tűzoltók megtalálták az erős füstben és már oltják a 3-as metró vonalán kigyulladt szerelvényt.

Kitiltják a dohányosokat az aluljárókból?

Budapest-Miskolc – A Fővárosi Közgyűlés a csütörtöki nap folyamán döntött arról, hogy ezentúl tilos lesz Budapest 69 aluljárójában dohányozni.

Veszélyes lehet a Búza téri aluljáró Miskolcon

A havazás miatt kaotikus viszonyok uralkodnak a Búza téri aluljáróban Miskolcon.

Illegális petárda ezerkettőért a miskolci Búza téren

A Búza téri aluljárónál a megszokott cigicigi helyett/mellett most azt is kántálják: tűzijátékot, petárdát.

Húszezerbe kerülhet a vasúti szambázás!

Egyre gyakrabban tapasztalható, hogy a vasútállomások környékén az utasok nem kifejezetten tudják, hogy mire használatos az aluljáró.