A Galaxy A7 (2017) és a Note FE is megkapta az Oreo-t

Újabb két Samsung okostelefonra érkezett meg az Oreo frissítés, talán mondanom sem kell, hogy továbbra sem a Galaxy S7 duó tagjairól van szó.

Újabb Samsung mobilra vált elérhetővé az Android Oreo

A Galaxy A5 (2017) után, most egy másik Samsung telefon is megkapta az Android 8-at.

Érdekes dolgok történnek a Note 7 háza táján

Aki egy kicsit is követi az okostelefonok piacán történteket nyilván tudja, hogy a Galaxy Note széria 2016-ban bemutatott darabja elég sok fejfájást okozott a Samsungnak.

Előbb kapja meg az Oreo frissítést a Samsung Galaxy A5 (2017)

Az ütemtervvel ellentétben egy hónappal előbb kapja meg az Android rendszer 8-as verzióját a Galaxy A5 (2017).

Ezek a Honor mobilok már biztosan megkapják az Android Oreo-t!

A Huawei már októberben közzétette, hogy melyik készülékei frissülnek Oreo-ra, most a cég leányvállalata a Honor is kiadta saját listáját.

Megvan mikorra várható az LG G6 Oreo frissítése

Az Android Oreo augusztusi megjelenése ellenére az elődjeihez hasonlóan igen lassan terjeszkedik, ezt már láthattuk a hónap elején, a Google által közzétett statisztikák alapján is.

Megvan mikor jöhet a Galaxy S8/S8+ Oreo frissítése

Azt hiszem igen sokan várják, hogy végre letölthető legyen az Android Oreo Galaxy S8 és S8+ mobiljukra, nos az ilyen telefonnal rendelkezőknek van most egy jó hírünk.

Még mindig nagyon lassan terjed az Android Oreo

Mint minden hónap elején, a Google ezúttal is közzétette a legfrissebb diagramját, amiből megtudhatjuk az egyes Android verziók milyen arányban vannak elterjedve felhasználók körében. Sajnos annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban több készülékre is elérhetővé vált a platform, még mindig nagyon kevés az Oreo-t futtató mobilok...

Elérhetővé az Oreo bétája Galaxy S8-ra

Miután már sok pletykát hallhattunk arról, hogy a Galaxy S8-ra hamarosan elérhető lesz az Android 8 béta változata, a mai napon hivatalosan is megerősítették ezt egy sajtóközleményben.\n\nA bejelentés során azt is megtudhattuk, hogy a korábbiakhoz hasonlóan, csak három piacon érhető el a béta program.

Megvan mikor kapnak Oreo-t a Samsung mobiljai

Az valószínűleg mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Samsung már dolgozik az Oreo frissítéseken. Első körben a csúcsmobilok tulajdonosai számíthatnak majd az Android 8.0-ra.

Már tesztüzemben az Oreo Galaxy S8-ra

Várható volt, hogy a Galaxy S8 az elsők között lesz ami megkapja majd az Android 8 rendszert, most egy újabb megerősítés is érkezett ezzel kapcsolatban.

Hivatalosan bemutatkozott az Andorid 8.0 Oreo

Hónapokon át tartó teszteléseket követően, a Google a tegnapi napon végre bemutatta az Android következő verzióját, ami a már korábban is többször hallott Oreo nevet kapta.

Itt az Android 8.0 OREO

Tegnap este a Google útjára bocsátotta a legfrissebb Android mobil operációs rendszerét, amely az Oreo keksz után kapta az azonosító nevet.

Újra pletykákat hallani az Android O bejelentésével kapcsolatban

Az Android Police szerkesztője David Ruddock ismét egy twitter bejegyzésben írt az új Android rendszer megjelenésének időpontjáról.