Év végére elkészülhet, amitől Orbánék tartottak

Az ENSZ még idén globális migrációs megállapodást írhat alá.

Nyílt levelet írtak Angela Merkelnek Orbán diktatúrája miatt!

Több tucat amerikai, brit, német és más nemzetbéli író, egyetemi tanár, újságíró és aktivista írt levelet a német kancellárnak, miután úgy érzik, hogy a politikus bűnös módon segédkezet nyújt Orbán Viktornak a magyar demokrácia elleni támadásokhoz.

Merkel: júniusban jöhet a német-francia javaslat az Unió megreformálásáról

Júniusban készülhetnek el az Európai Unióra vonatkozó német-francia reformjavaslatok.

Angela Merkel szerint a CDU tanult a tavalyi választás csalódást keltő eredményéből

Levonta a tanulságokat a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a tavalyi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás csalódást keltő eredményéből, és a tanulságok alapján készítette el az új koalíciós szerződést – mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke hétfőn Berlinben pártja rendkívüli kongresszusán.

Megnevezte miniszterjelöltjeit az Angela Merkel vezette német CDU

Megnevezte miniszterjelöltjeit vasárnap az Angela Merkel vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a jelöltek között van a pártelnök-kancellár legfőbb párton belüli kritikusaként számon tartott Jens Spahn, aki az egészségügyi tárcát kaphatja meg.

Merkel uniós pénzeket vonna el Orbánéktól

Annak az országnak járjon több EU-támogatás, ahol tiszteletben tartják a jogállami kereteket, és segítik a migrációs válság közös kezelését - ezzel a javaslattal indíthat Angela Merkel az uniós költségvetés tárgyalásán.

Merkel szerint a német politikusoknak civakodás helyett szolgálniuk kell

Véget kell vetni a civakodásnak a német politikában és vissza kell térni a munkához, a haza szolgálatához – mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke szerdán pártja hagyományos hamvazószerdai nagygyűlésén.

Liberálisok: Orbán Viktornak lehet félnivalója Martin Schulz kinevezése miatt

A Liberálisok üdvözlik a német kormánypártok koalíciós megállapodását, és reményüket fejezik ki, hogy a megállapodást az SPD tagsága is jóváhagyja, amivel lehetővé teszi, hogy fél év bizonytalanság után Húsvét környékén Angela Merkel kancellár vezetésével megalakuljon az új német kormány.

Schmidt Mária: butaságom története..... - Városi Kurír

A több funkciója mellett a Terror Háza Múzeum igazgatója és legújabban az I. világháborús megemlékezésekért felelős kormánybiztos, Schmidt Mária a Guardiannek adott interjút a felerősödött európai xenofóbiáról szóló cikkükben.

Az SPD pártkongresszusa a nagykoalíció mellett - Városi Kurír

Kis többséggel 362 – 279 szavazati aránnyal a koalíciós tárgyalások megkezdése mellett döntött a német szociáldemokrata párt (SPS) kongresszusa vasárnap Bonnban.

Még mindig bizonytalan a német nagykoalíció létrejötte

Bizonytalan, hogy létrejön-e egy újabb nagykoalíció Németországban – értékelte a koalíciós pártok közötti egyeztetések utáni helyzetet az MTI-nek hétfőn Kiss. J. László, a Corvinus Egyetem tanára. A szakértő szerint a nagykoalíció lehetősége továbbra is erősen megosztja a szociáldemokrata pártot.

Végre megalakulhat a német kormány: „Mindenki átlépett a saját árnyékán”

A Németországban szokatlan politikai krízis végét jelzi, hogy Merkel és Martin Schulz megállapodtak a koalíciós tárgyalások beindításáról.

A németek többsége úgy látja, Merkel nem tölti ki a negyedik ciklusát

Egy felmérés szerint a németek többsége úgy látja, Angela Merkel német kancellár nem fogja kitölteni a negyedik ciklusát.

Német lapok Orbán bajor látogatásáról: Merkelt provokálták

A német sajtó Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bajorországi látogatásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

A kínaiak szerint 2017 a kakas éve volt, de szerintünk Trump elvitte – 2.rész

Mozgalmas évet zár a világ, ez tagadhatatlan.

Német lap: Merkel távozik, és előrehozott választásokat tartanak Németországban

Nem sikerül az újabb nagykoalíció megalakítása Németországban, ezért előrehozott választást kell kiírni, amelyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) már nem Angela Merkel vezetésével vesz részt – véli a Bild című lap szerdai értesülése szerint a CDU egyik tekintélyes vezetője, Norbert Lammert.

Merkel: a menekültválságban nem működik a szelektív szolidaritás

Angela Merkel nmet kancellár szerint nem működik a menekültválság kezelésében a szelektív szolidaritás, az uniós tagállamok közt viszont szükség van szolidaritásra. Robert Fico szerint nem emberi jog a beutazás az EU-ba.

Leülnek tárgyalni a szocdemek Merkelékkel a kormányalakításról

Miután az SPD kongresszusa felhatalmazást adott a párt vezetőinek, megkezdődhettek a tárgyalások a kormányalakításról Németországban.

A német államfő vette kezébe a kezdődő kormányalakítási válság megakadályozását

Frank-Walter Steinmeier német államfő egyeztetésekbe kezdett a Bundestagba bejutott pártok vezetőivel, hogy elkerülhessék az előrehozott választásokat.

Elbeszélt egymás mellett Áder és Merkel a reformációs megemlékezésen. A pártkatonának ez volt a feladata.

Angela Merkel még a sorosista nyílt társadalmat is megemlítette, ellenben Áder a keresztény értékrenden alapuló Európát.

Merkel szerint Európa lelke a tolerancia

A reformáció kezdetének 500. évfordulóján beszélt Wittenbergben Angela Merkel német kancellár. 

Félnapos tárgyalás után állapodott meg a CDU és a CSU a menekültek befogadásáról

Több mint fél napig tárgyaltak, mire megállapodott az Angela Merkel vezette CDU és bajor testvérpártja, a CSU a menekültek befogadásáról. 

Elnökváltást sürgetnek Merkel pártszövetségében

A rossz Bundestag-választási szereplés miatt mind a CDU-ban, mind pedig bajor testvérpártjában, a CSU-ban is megjelentek azok a vélemények, miszerint Angela Merkelt és Horst Seehofert le kellene váltani.

Ez gyors volt: ahogy bejutott a német parlamentbe, máris repedezik a szélsőjobbos párt

Távozik pártjából az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke, Frauke Petry, és a párt észak-rajna-vesztfáliai vezetője – jelentették kedden német hírportálok az MTI szerint.

Kaltenbach Jenő: Németország választott

A német választásra is igaz az ismert mondás arról, hogy a pohár félig üres, vagy félig tele – kezdi, értékelését közösségi oldalán Kaltenbach Jenő, LMP-s fővárosi képviselő.

A csehek örülnek, hogy Merkelék nyertek, de ők is tartanak az AfD-től

A cseh politikusok örülnek, hogy a német Bundestag-választáson Merkel és pártszövetsége lett a nyertes, ám komoly figyelmeztetésnek tartják, hogy a szélsőjobbos AfD harmadik erőként került be a parlamentbe.

Lendvai Ildikó: Németországban Soros nevetett a végén, de miért imádkozott ezért Orbán?

Németországban Merkel asszony negyedszer tölti be a kancellári tisztet.

Nem szélsőjobboldali és idegenellenes az AfD a párt egyik társelnöke szerint

Az AfD egyik társelnöke szerint pártja nem szélsőjobboldali és nem is idegenellenes.

Lengyel belügyminiszter: Merkel hibás migrációs politikáját mutatják a választási eredmények

A lengyel belügyminiszter szerint is Merkel az elhibázott bevándorlási politikájának köszönheti a választási eredményeket.

Merkel: elérte stratégiai célját a CDU/CSU pártszövetség

Angela Merkel kancellár szerint az általa irányított CDU/CSU pártszövetség elérte a stratégiai célját, ők szerezték messze a legtöbb szavazatot. Arról is beszélt, hogy akár meg is maradhatna a szociáldemokratákkal eddig vitt nagykoalíció, hiába mondták azt Martin Schultzék, hogy ellenzékbe vonulnak.