Üzent az Iszlám Állam: hatalmas pusztítást vittünk véghez – A moszkvai lövöldözésben több mint 90 ember halt meg

A péntek esti moszkvai lövöldözés után – amelyben a legfrissebb jelentések szerint több mint 90 ember halt meg, további 145 pedig megsebesült –, az Iszlám Állam vállalta magára a terrorcselekmény elkövetését. Az Index összeszedte, hogy milyen, a szervezethez köthető támadások és merényletek történtek az elmúlt években, a...

Nézd London, -ahová még Szöllősi György is szabadon utazhatott- így kell ezt! - Kumin nagykövet megmutatta....

Érdekes hely a londoni magyar nagykövet-poszt: megfordult már itt Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a jelenlegi "fegyverügyi" miniszterünk, akit 2019-ben követett Kumin Ferenc, aki 2002-től tíz éven keresztül a Századvég csapatát erősítette, majd kitérők után New York-i főkonzul, 2018. októberétől pedig a külügyben európai és...

Brutális hibákat követtek el a COVID járvány során – "Sok-sok emberéletet lehetett volna megmenteni

A brit kormánynak hetekkel korábban kellett volna elrendelnie a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó, 2020. március 23-án érvénybe léptetett első országos zárlatot.

Ide kell utazni, ha 2028-ban és a 2032-ben élőben akar drukkolni futball Európa-bajnokságon

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi döntése értelmében 2028-ban az Egyesült Királyság (Anglia, Skócia, Wales, Észak-Írország) valamint az Ír Köztársaság, 2032-ben Olaszország és Törökország rendezheti meg a futball Európa-bajnokságot.

Nem csitul a brexit: a britt lakosság több mint fele szerint a vesztükbe rohan országuk

A britek 63 százaléka szerint a Brexit több problémát okozott, mint amennyit megoldott, 53 százalék szerint pedig Londonnak a jelenleginél szorosabbra kellene vonnia az EU-hoz fűződő kapcsolatait.

III. Károly: asztrológia, koronázás, királyság. Szerintem át fogja adni a trónt a fiának!

Mit tartogatnak a csillagok III.

Folytatódik a TikTok kiszorítása az USA után Európából is - Hatalmas bírság a kínai óriáscégnek Angliában

Egyre, másra érkeznek az utóbbi időben a hírek arról, hogy egyre több ország igyekszik fellépni az alighanem visszaélésre is használt, kínai üzemeltetésű és tulajdonú TikTok platform ellen.

Az aranykor uralkodója – I. Erzsébet

I. Erzsébet, Anglia szűz királynője hetven éves korában, 420 éve, 1603. március 24-én halt meg Richmondban.

Eltitkolta adóügyeit, ezért menesztették az egykori brit pénzügyminisztert a Konzervatív Párt éléről

Van olyan kormány, ahol ez még bűncselekménynek számít. 

Háromnapos ünnepi rendezvénysorozattal és világsztárokkal kísérik III. Károly koronázását

Májusban koronázzák meg II. Erzsébet néhai brit királynő fiát. 

A magyar örömlányok beveszik Manchestert

Tudja, mi az a pop-up bordélyház?

III. Károly megtartotta karácsonyi beszédét, a néhai királynőre is emlékezett

Anglia királya beszédében kitért a megélhetési nehézségekkel küzdőkre és a háborús övezetben élőkre is.

Többek alatt beszakadt egy tó jege Angliában, válságos állapotban vannak a sérültek

Még folyik a keresés, mert nem lehetett tudni, hogy hányan merészkedtek rá a befagyott tó jegére Solihullban.

Ez biztató! Így vizsgázott Angliában a négynapos munkahét

A britek fél évig, több ezer munkavállaló bevonásával tesztelték a négynapos munkahetet, az előzetes felmérések szerint sikeresen. 

Leszarták az angol válogatott játékost vacsora közben – videó!

Szó szerint, egy madár volt a tettes.

Rendőrség: terrorista indíttatású volt a menekültközpont elleni molotov-koktélos támadás

Ahogy arról korábban beszámoltunk , megpróbált felgyújtani egy bevándorlási hivatalt, majd öngyilkos lett egy férfi Angliában.

Az új brit miniszterelnök találkozott III. Károly királlyal – fotó

42 évesen ő a 19. század óta a legfiatalabb politikus, akit brit miniszterelnöknek neveznek ki.

Monty Python a Downing streeten: Boris Johnson mégsem indul a miniszerelnökségért

Boris Johnson volt brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy nem indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengésben.

Az ember, aki ott se volt – Liz Truss mindössze közjáték a brit nagypolitika színpadán

Hétfő délutánig lehet jelentkezni a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjára, amelyről Liz Truss miniszterelnök, a párt eddigi vezetője - 45 nap regnálás után - csütörtökön mondott le.

Beindult a kapkodás: Lemondott Liz Truss brit miszterelnök

Lemondott csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról.

Óriásit bakizott a brit sajtó a királynő halálának bejelentése kapcsán

Nem csak a protokoll és a politika, a brit sajtó is évek óta készül arra, mi történik, ha meghal a királynő. Huszonnégy óráig biztosan nem lesznek reklámok és hirdetések a legtöbb csatornán, de betervezett reklámkampányokat is várhatóan a temetést követő időszakra halasztanak – írja a Kreatív.hu .

A királynő hivatalosan is megbízta Anglia új, a sorban harmadik női miniszterelnökét, Liz Trusst

Liz Truss volt brit külügyminiszter az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután II. Erzsébet királynő kedden, Boris Johnson eddigi miniszterelnök távozása után hivatalosan megbízta őt a kormányalakítással.

Üzent egy utolsót: elhagyta a Downing Street-i kormányfői rezidenciát Boris Johnson

Utoljára távozott miniszterelnökként a brit kormányfők hivatalaként és rezidenciájaként szolgáló Downing Street 10.-ből kedden Boris Johnson. A híres 10-es számú ajtó előtt elmondott utolsó beszédében Johnson kérte a kormányzó Konzervatív Párt politikusait, hogy egy emberként támogassák utódját, Liz Truss eddigi...

Eldőlt, ki lesz a Anglia új miniszterelnöke

Liz Truss külügyminisztert választották a brit Konzervatív Párt új vezetőjévé – adta hírül az MTI. 

Szenzációs operáció! A virtuális valóság segítségével választottak szét egy brazil sziámi ikerpárt

A brazíliai Rio de Janeiróban a virtuális valóság (VR) segítségével, a londoni Great Ormond Street kórház irányításával választottak szét egy hároméves sziámi ikerpárt, ami az operációt vezető sebész szerint legalább akkora teljesítmény, mintha “az ember a Marson járna”.

Az angol vezérkari főnök szerint a hadseregnek készen kell állnia szárazföldi háborúk megvívására és megnyerésére

Boris Johnson azt mondta. fel kel készülni arra, hogy Ukrajnának hosszú távú támogatásra lesz szüksége. 

Rab László: Szerénység a köbön avagy: angolverés, mely a Holdról is látszik

Szállong a futballválogatott, Minikénknek dagadhat a keble, ráadásul hülyére keresi magát az orosz olajbulival.

Marco Rossi: Álmomban sem számítottam erre!

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is alig hitte el, hogy csapata négygólos győzelmet aratott a tavalyi Eb-ezüstérmes angolok otthonában.

Ezt még a Holdról is látták: 4-0-ra agyonvertük idegenben Angliát

Aki nem látta, úgysem hiszi el: a földbe döngöltük a tavalyi Európa-bajnoki döntős Angliát, méghozzá hazai pályán: 4-0-ra győztünk a Nemzetek Ligája meccsen.

Hihetetlen! Idegenben 4:0-ra verte a magyar válogatott Angliát

Ezzel a 3. csoport élén áll Magyarország.