Oscar-shortlisten Buda Anna Flóra rövidfilmje – Magyarországon háromszor dobták vissza az ötletét

Azok közé került a magyar rendező, akik közül kiválasztják a végleges jelölteket.

Megérkezett a Tini Nindzsa Teknőcök animációs film előzetese

A Tini Nindzsa teknőcök most animációs formában térnek vissza, mely az előzetes alapján elfeledteti velünk az élőszereplős változat mellényúlását.Miután évekig rejtőztek az emberek világa elől, a Teknőc-tesók nekivágnak, hogy megnyerjék a New York-iak szívét, és hogy a hőstetteik által elfogadtassák…

Tíz éve nincs velünk: Varga Csabára emlékeznek

Varga Csaba (1945–2012) Balázs Béla-díjas magyar animációsfilm-rendező halálának 10. évfordulójára emlékeznek 2022. október 27-én 17:30 órai kezdettel az Óbudai Társaskörben.

Méltó módon kell bemutatni a magyar animáció értékeit

A Magyar Animáció Házában egy élményközpontot szeretnénk létrehozni, ahol a virtuális valóság és az animáció kapcsolata is megjelenik majd – Mikulás Ferenccel, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatójával, a magyar rajzfilmkészítés úttörőjével beszélgettünk.

Állati jó Kekszek

Tony Bancroft rendezésében készült Állati jó Kekszek (6) animációs film július 30-tól megtekinthetők a hazai mozikban.

A Netflix karácsonyi animációs filmje nyerte a legtöbb Annie-díjat

A Klaus – A karácsony titkos története című Netflix-produkció hét trófeát, köztük a legjobb animációs film és a legjobb rendező díját nyerte el az Annie-díjak szombati Los Angeles-i gáláján.

Mi újság, kuflik? címmel új magyar animációs film kerül októberben a mozikba

Mi újság, kuflik? címmel új magyar animációs film kerül a magyarországi mozikba október 3-án. Az egészestés rajzfilm a 2017-ben bemutatott Egy kupac kufli című film folytatása.

Zseniális remake-je egy klasszikus animációs filmnek a Mézga család főcímdalának

A szegedi Károlyi Mihály Kollégium 2018-as KOPAJ rendezvény "Mintha Élnél!" feladata a 2. emelet megvalósításában. A videó egy klasszikusnak számító animációs film a Mézga család főcímdala van újra dolgozva élő szereplőkkel.

Négy magyar film is szerepel az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Négy magyar alkotás is versenybe száll a hétfőtől vasárnapig tartó Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon Franciaországban, ahova a világ minden tájáról érkeztek animációs alkotások.

Idén is lesz Anilogue filmfesztivál, Finnország lesz a vendég

Finnország lesz az idei Anilogue Animációs Filmfesztivál vendége: az észak-európai alkotások mellett az elmúlt év legjelentősebb animációs filmjeit láthatja a világ minden tájáról a közönség november 29. és december 3. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Kino moziban Budapesten. 

Amerikai elnökök arcmásai helyett rapsztároké a Rushmore-hegy oldalába vésve

Cordozar Calvin Broadus, vagy ahogy mindenki ismeri, a híres Snoop Dogg, a közelmúltban kidobott a Neva Left albumán szereplő Mount Kushmore-hoz egy klipet.

"Jobban jár ez az ország, ha Viktorka marad a tyúklopásnál" - zseniális Orbán-paródia terjed a neten

Találtuk egy Orbán-paródiát, ami néhol kicsit erős, mégis azt az általános érzést idézi fel, amit nap mint nap élünk át, kilépve az utcára vagy éppen bekapcsolva a televízióban a híradót. A készítők egészen fanatikusak lehettek, mert még Orbán Viktor hangját is összevágták – vagy zseniálisan utánozták? – a videó...

2016 legjobb filmjei - 1. rész

A 2016-os év filmek terén nagyon jó volt, nem gondoltuk volna, hogy még a tavalyi szintén erős évet sikerül lepipálnia, de sikerült.

Anry Birds - A film kritika

Annak ellenére, hogy látszik rajta az igyekezet, nem lépi túl eredetének árnyékát, alig valamivel érződik többnek egy jobb marketingfogásnál.

Kung Fu Panda 3 kritika

Annyi poént sütnek el a Kung Fu Panda 3-ban, mint az előző két részben együttvéve. Elképesztően vicces lett, nem is tudom, mikor nevettem ilyen önfeledten ennyit egy film leforgása alatt.

Dínó tesó kritika

Azonban a Dínó Tesó a saját elvárásainak ábrázolása tekintetében, még ha eredetire nem is, de meglehetősen hatásosra sikeredett: elsősorban ismét a gyerekek számára kalibrált dínók, emlősök fizimiskájával szemben éles kontrasztot mutató hiperrealisztikus környezet és környezeti hatások által.

Dalí-Disney: Destino

A Destino című animációs kisfilmnek érdekesen alakult a sorsa.

Díjnyertes animációs filmek az Urániában

A Kecskemétfilm és az Uránia közös szervezésében megvalósuló program Tomm Moore Oscar-jelölt animációs filmjével, A tenger dalával kezdődik 14 órakor.

Műhelytitkok a készülő Luther rajzfilmről

A műsorban betekintést nyerhetnek az animációs műhely életébe, megismerhetik a rajzfilmgyártás rejtelmeit, valamint részleteket is láthatnak a készülő filmből.

A magyar animációt ünnepeljük

A 100 éves magyar animáció történetét feldolgozó tárlaton kívül a legfrissebb magyar alkotásokat, az elmúlt két év európai és 56 dél-amerikai animációs játékfilmjeinek legjavát lehet majd megtekinteni a KAFF 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon.

Így kíván a Google boldog anyák napját!

A Google keresőoldalon a cég szinte minden nevezetesebb ünnepkor lecseréli a már jól ismert logóját egy-egy jópofa grafikára vagy animációra, mely az adott ünnepről szól.

Fideszes bűnözök továbbképzése

Fideszes bűnözök továbbképzése a börtönben. (Közeli jövőkép parodizált változatban!)

Atommaffia

A Fidesz-KDNP a legnagyobb hazaárulást, a nukleáris Mohácsot készítik elő hazánkban.

Napkirálynő animációs film - online ősbemutató!

Egy könnyed pénteki napfogyatkozás után jöhet a Napkirálynő?

Egyetlen csodálatos animációban, hogyan reagált a világ a párizsi merényletre

Az látható rajta, hogyan terjedt el a világon a  #jesuischarlie hashtag.

GIF Keyboard - Így küldj GIF-et üzenetben!

A GIF-eket mindenki szereti, hiszen a legtöbbször jópofa animációk formájában találkozik az ember vele az interneten és mivel bármelyik böngésző, külső szoftver vagy plugin telepítése nélük le tudja játszani, szinte bármilyen eszközön megtekinthetjük.

Magyar siker a Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Bucsi Réka Symphony no. 42. című filmje kapta a Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Hirosima díját. A hétfőn zárult seregszemle díszvendége Magyarország volt.

Animációs sorozatok reload

Hat animációs filmsorozat nyert el támogatást az új Dargay-pályázaton.

Kiszabadult rajzok

„Jé, a Béla így rajzolt?"

Folytatódik a Clone Wars sorozat

Amióta, 2013 márciusában kínos hirtelenséggel megszakadt a Star Wars: The Clone Wars animációs sorozat a Rajongók türelmesen vártak az extra tartalmakra, vagyis a hatodik szezonra, most pedig végre valami újdonsággal számolhatunk be.