Hofi Géza síron túli válasza Lázár Jánosnak és Antall Józsefnek

Lázár János képtelen elengedni Horthy istenítését, és képes volt ráállítani a csapatát, hogy keressenek valamit, ami hitelesítené vállalhatatlan beszédét.

A Toldy Ferenc Gimnáziumban tartották a Blokád díszbemutatóját

A fővárosi Toldy Ferenc Gimnáziumban, Antall József volt miniszterelnök egykori munkahelyén tartották az 1990-es taxisblokád idején játszódó Blokád című film díszbemutatóját kedden.

Magyar György: ne tetézzük a bajt azzal, hogy az ellenzék most élveboncolást hajt végre - a gonoszt másutt kell keresni!

Antall József egykori kormányfő igazi államférfi volt, aki nem a hatalom kizárólagos megszerzését, s annak örökös birtoklását, hanem a nemzet felemelkedését tekintette céljának.

28 éve halt meg Antall József, halálhíre bejelentésekor szakították meg a Kacsameséket

Antall József miniszterelnök 1993. december 12-én hunyt el.

Mozifilm készül Antall Józsefről, Blokád lesz a címe

Magyarország első szabadon választott kormányfője, Antall József személyét és élettörténetét mutatja be a Blokád című alkotás, amely a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül.

Nem árulja el a kormány, miért járta be a világot közpénzből luxushotelekben Antall József fia

Egyelőre nem lehet megtudni, hogyan áll a NAV-vizsgálat a néhai miniszterelnökről elnevezett tudásközpontnál.

„Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat!”

1993. december 12-én hunyt el Antall József miniszterelnök. Az MTV 1 adását vasárnap 18:08-kor megszakították.

Szabó Ferenc nagy reményeket fűz Frigyes fiához!

Vannak emberek, akik felett hiába szállnak el az évek, akik ismerik őket, azoknak megmaradnak annak, akik voltak fiatalabb éveikben.

Gyanús privatizációs ügyben volt érintett Matolcsy György?

Schiffer András posztolt egy 1990. október 30-ai parlamenti felszólalást az azóta elhunyt képviselőtől, Oláh Sándortól.

Az Antall József Tudásközpontban már kirúgással fenyegetik a dolgozókat, akik lájkolják az olimpiaellenes kezdeményezést

Ahogy nő a Momentum Mozgalom és az általuk kezdeményezett olimpiaellenes népszavazás támogatóinak köre, úgy indulnak be a jól megszokott kormányzati reflexek. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a 444 interjújában említette is, hogy a mozgalom több támogatója is tartott attól, hogy ha a munkahelyén kiderül, hogy támogatja az...

Átalakított világ. Az Antall József Tudásközpont pécsi könyvbemutatója.

2015. február 3-án, kedden este 6 órakor tartotta az Antall József Tudásközpont pécsi irodája a legutóbbi könyvbemutatóját.

Legfelsőbb őssejt

Nem könnyű feladat miniszterelnöki beszédekről írni, sej, nem könnyű ugyanis ahhoz, hogy írhassunk róluk, előbb végig kell olvassuk őket.

Antall József halála az orbáni felejtés ára

Antall József önerőből is elég megosztó politikát folytatott, amely az érzelmi gazdaságpolitikával, illetve a szélsőjobboldal felé gyakorolt gesztusokkal igen sok kárt okozott az országnak.

Orbáni mese Antall emlékére

De igen.

Itt a másodszor is letiltott Antall-beszéd!

Őriz a Magyar Televízió archívuma egy olyan Antall József-interjút, amit sose láthattak, hallhattak nézőink – így konferálta fel Berkes Zsuzsa bemondónő Antall József 1990-es beszédét, melyet csak három évvel később, a temetése napján játszottak le.

Békévé oldja…?

Húsz éve már, hogy elhunyt a harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke. Dr. Antall József emlékezete azóta egyre nemesedik.

Bokros, a „teremtő”

Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje keddi sajtótájékoztatóján egy Antall József fényképpel szemközt ülve bemutatta a párt új plakátját, amelyen ő maga „munkahelyteremtő” képaláírással mosolyog a köznépre.

Antall József és az állambiztonság emberei

Az Antallra ráállított jelentők száma elképesztő, de még elképesztőbb a jelentők egy részének szenvedélyes íráskényszere.

„Az egyetlen mérce" - Beszélgetés Dr. Forrai Istvánnal, Antall József miniszterelnök „politikai" titkárával

Néhány hónapja volt másfél évtizede, hogy elhunyt Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke, Antall József, akinek tevékenységéről, valódi szándékairól és személyiségéről még napjainkban is ellentmondásos kép él a magyar társadalomban, annak ellenére, hogy történelmi léptékkel mérhető az a teljesítmény,...

Lenin, Obama meg a Grincs

Tizenöt éve hunyt el Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke, Antall József.

15 éve halt meg Antall József

Antall József hajlandó volt közvetlen politikai céljait és a pártérdekeket is háttérbe szorítani, hogy a rendszerváltás minősége érdekében megbízható, teherbíró alkotmányos jogrend alakuljon ki Magyarországon

Antall József emlékezete

Tizenöt éve hunyt el Antall József.

Zárjuk végre nyitott ügyeinket

Ezerszer megírták már, hogy Antall halála miatt félbemaradt egy Kacsamesék rész.