Apaság=Vagányság - Korunk megoldhatatlan egyenlete? 8 apa vallomása Szabó Simontól Soltész Rezsőig

Az apák, ugyanúgy, mint az anyák nélkülözhetetlenek gyermekük felnevelésében.

Buzgó kereszténynek mutatta magát a gyermekét erőszakoló apa

14 év fegyházbüntetésre ítélték csütörtökön azt a férfit, aki tizenkét éven át napi rendszerességgel kényszerítette szexre a lányát. A gyermek az első alkalommal még csak 10 éves volt – írja a Bors .

Alföldi Róbertet 28 évig nem kereste az apja

A színész-rendező a Viasat3 Lakástalkshow című műsorában szerepelt és Lovász László műsorvezetőnek nem csak arról mesélt, hogy a magánéletével nincs minden rendben, ezért is temetkezik a munkába, de rossz gyerekkoráról és apjával való kapcsolatáról is beszélt.

Gyereket és apját kellett kimenteni a Balatonból

Kimentettek a vízirendőrök a Balatonból egy négyéves kisfiút, aki messze elsodródott a balatongyöröki strandról egy felfújható fotellel, majd a gyerek után úszó apát is menteni kellett – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.

Előzetesbe került a meghalt recski csecsemő édesapja

Előzetes letartóztatásba helyezte a Recsken csütörtökön elhunyt kéthónapos kisfiú édesapját az Egri Járásbíróság vasárnap – tájékoztatta az Egri Törvényszék sajtótitkára az MTI-t.

Így lehetsz jó apa és igazi példakép! Az apai nevelés 10 aranyszabálya - Egy 3 gyermekes édesapa tollából

Hogyan lehetsz apaként a gyermeked példaképe című írásunkra sok érdekes hozzászólás érkezett.

Apák a gyereknevelésben - Hogyan befolyásolja az apával töltött idő a gyerek intelligenciáját? Mit az, amit a gyerek az apától tanul meg?

Az apáknak már a fogantatástól jelentős szerepük van a gyermeknevelésben, sőt az apákra legalább annyira szükség van, mint az anyákra!

Apa-fia kapcsolat: Így faraghatsz rendes férfit a fiadból! 10 dolog, amire feltétlenül figyelj oda apaként

10 tanács, amit gondolj végig, ha fiús apuka vagy!

Király Katalin szülésznő - Maternity Magánklinika

Király Katalin szülésznő szabadúszóként Maternity Magánkórházban dolgozik, de más kórházakban is megfordult már.

5 gyakori kijelentés az apaságról, ami már régen nem igaz - Mi az apukák valódi szerepe a gyereknevelésben?

Az 5 leggyakoribb tévhit az apa szerepről, az apává válásról, az apaságról, melyet Bojti Andrea gyermekpszichológus szakértőnk segít tisztázni.

Apás szülés apaszemmel - Hogyan élte meg gyermeke születését egy édesapa?

Egy fiatal édesapa meghatóan kedves vallomása kislánya megszületéséről, aki legszívesebben minden leendő apukát arra bátorítana, hogy válassza az apás szülést - miközben így üzen férfitársainak: Higgyétek el, minden félelem elszáll ilyenkor!.

Hollywood legsikkesebb apa-lánya párosai

A hollywoodi apukák különös figyelmet szentelnek egyedi megjelenésüknek és ezt a szokást szívesen tanítják meg lányaiknak is, így igazán stílusos apa-lánya percek szemtanúi lehetünk.

Eltörte héthetes kislánya lábát egy apa Daruszentmiklóson

Őrizetbe vettek egy 29 éves férfit, aki Daruszentmiklóson eltörte héthetes kislánya lábát, mert nem tudta elviselni a gyerek sírását – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

Nevelt gyermekeivel fajtalankodhatott egy magyarcsanádi férfi

A gyanú szerint hat- és tízéves nevelt gyermekeivel fajtalankodott egy magyarcsanádi férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

A fiúk nevelésének aranyszabályai

Milyen anyára, milyen apára van szüksége egy fiúnak? Összeállítás a jól nevelt, klassz srácok szüleiről

Hiperaktív a gyerekem?

A mozgás a magzati élet derekán, 4 és fél-5 hónapos korban jelentkezik első ízben.

Rosberg is apa lesz!

Ha másban nem is, ebben már biztosan megelőzte Hamiltont.

APA a Belvárosi Színházban

André mindig is akkurátus ember volt, aki fejből meg tudta mondani, mennyi a pontos idő.

Együttműködő kommunikáció a családban

Hogyan kezelhetjük sikeresen a családban felmerülő konfliktusokat?

Kidobta gyermekét az emeletről az apa, majd utána ugrott

Meghalt egy hat hónapos kisfiú és édesapja Budapesten, miután az apa kidobta gyermekét a negyedik emeletről és utána ugrott - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának ügyeletese szombaton az MTI-vel.

Zűrzavar a fejben- Beszélgetés Gáspár Ildikóval új rendezéséről

Meddig gondoskodhat egy gyermek az édesapjáról és mikor mondhatja azt, a saját életét szeretné élni?

Bababiztonság – Veszélytelen játékok és gyerekbiztos eszközök

Orrba dugott vagy lenyelt játékelemek, éles sarkak, elérhető tisztítószerek – többek között ezektől kell megvédeni a kisbabákat, hogy ne kerüljenek akár életveszélyes helyzetbe.

Újszülött babájuk segítségével kérte meg a kismama kezét az apuka

Modern romantikus lányregénybe illő házassági ajánlatot tett az az írországi apuka, aki újszülött kisfiúkat kérte fel a „közvetítésre”. A szellemes apuka a kisbabával üzent, és kérte meg az anyuka kezét.

Räikkönen: Mindig is szerettem volna egy fiút…

A finn kedvenc meglepően őszinte – és bőbeszédű – nyilatkozatot adott a Sky Italia munkatársának.

Pszichológus: Hogyan küzdjem le az utálatot az apámmal szemben?

15 éves vagyok, de már ezt érzem pár éve és egyre nagyobb düh van bennem.

Räikkönen: Az apaság komoly kihívás lesz

A finn versenyző a CNN-nek adott interjújában beszélt arról, mit vár az apaságtól. Talán tanácsot kér majd Vetteltől.

Tizenöt év fegyházra ítélték a csecsemőgyilkos kaposvári apát

Tizenöt év fegyházra ítélte nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék kedden azt a 23 éves helybéli férfit, aki tavaly novemberben megverte és megfojtotta öt hónapos kislányát – közölte a törvényszék sajtóirodája az MTI-vel.

Soroksár: nem vállalja a pszichológus a megölt nő fiát

A meggyilkolt asszony férje, Kardos Lajos szerint egyetlen pszichológus se vállalja a kisfia kezelését.

Szándékosan hagyta a kocsiban meghalni a 22 hónapos kisfiát az apa

Megeshet, hogy akár halálra ítélik azt az amerikai férfit, aki kétéves kisfiát órákon át a tűző napon álló gépkocsiban "felejtve" annak halálát okozta - közölte egy bíró.