Marha magyarok!

MARHA MAGYAROK!

Döbbenetes dologra derült fény, itt a vége a Fidesz hazugságjátékának

Döbbenetes, milyen módszerekkel dolgoznak a hátunk mögött a kormánynál, miközben mit sem sejtve, bennük bízva sorozatosan rájuk szavaztunk.

80 millióért arab befeketőké lehet a Párizsi udvar

A Párisi udvar műemléki épületét még 2014-ben adta el 2,1 milliárd forintért a Rogán Antal vezette önkormányzat arab befektetőknek, akik ötcsillagos szállodát álmodtak a helyre.

Kik azok az arabok? És a többiek micsodák?

Az új népvándorlás olyan népeket és országokat hoz testközelbe, amikről eddig gyakran semmit sem tudtunk.

Az arabok sorra veszik a paneleket Komlón

Már 16 lakást vásároltak arabok Komlón az elmúlt 10 hónapban. A vásárlók zöme kuvaiti, de akadtak vevők Egyiptomból, Szíriából és a perzsa Iránból is – értesült a Népszabadság  a város polgármesteri hivatalától.

Féláron kapnak hummuszt az egy asztalhoz ülő zsidók és arabok egy vendéglőben

Egy izraeli vendéglő akciós menüt hirdetett félárú csicseriborsókrémmel, vagyis hummusszal az egy asztalhoz ülő arabok és zsidók számára – értesült az izraeli média.

A skizofrén szélkakas pofán köpte magát

Néhány hosszú napja görcsbe rándult arccal, gyomorral és ököllel szemlélem, mi történik bevándorló-ügyben körülöttem, de bárhonnan néztem is a rothadó kerek egészet, képtelen voltam megszólalni.

Így mond ellent önmagának Orbán Viktor egy héten belül

Egészen vicces képet sikerült Pápa Leventének, az Együtt politikusának feltöltenie Facebook-oldalára. Az Orbán Viktortól származó, egymásnak igencsak ellentmondó idézetek között egy hét sem telt el, mindössze a helyszín változott. A miniszterelnök ugyanis a bevándorlóellenes nézeteit valamiért nem hangoztatta az Arab Bankok...

Koránt hirdetett a gazdasági exodus kormányának feje

Orbán Viktor, miután kiszunyókálta magát a BL-döntőn, és valószínűleg kalóriával is feltöltötte az akkumulátorokat a fogadáson, újult erővel haknizott az arab bankárok szövetségénél.

Allah kísérje!

„Biztosíthatom önöket arról, hogy itt Magyarországon senkit nem oktatnak ki sem demokráciából, sem emberi jogokból, mert az tiszteletlenség volna” – mondta Orbán Viktor megnyugtatólag az arab bankároknak, amikor köszöntötte őket szövetségük budapesti közgyűlésén.

Orbán szerint sikeresebbek az országok, ahol nem vezették be az eurót

Magyarország saját devizán alapuló stabil pénzügyi rendszere is vonzó lehet az arab világból érkező befektetőknek – hangsúlyozta Orbán Viktor az Arab Bankok Szövetségének éves keddi közgyűlésén Budapesten. A miniszterelnök egyben leszögezte, hogy ez nem is változik, Magyarország nem fog kétes csatlakozási kalandokba...

Mit köszönhet Franciaország az araboknak?

Pascal Blanchard francia történész, a francia gyarmati birodalom specialistája könyvet jelentetett meg, amelynek címe A keleti-arab Franciaország.

USA, Törökország és az arab államok légtérzárat akarnak Szíria felett

Ez elkerülhetetlen.lezárult a vita a Szíria feletti légtérzárról, és úgy néz ki arab szándékra , törökökkel és amerikai támogatással vadászgépekkel fogják blokkolni Assad haderejét, legalábbis ezt akarják, ugyan úgy mint Líbiánál, csak ezúttal Szíria nem Líbia.

Euarábia

Itt a válasz, miért nézi az EU szó nélkül Orbán ámokfutását és a demokrácia sárba tiprását, a jogállam szétverését!

Házasság egy aggastyánnal

A házasság lehet a szülői ház adta biztonság folytatása.

Kémek és hírszerzők - Elijahu Kohen 1.0

Az izraeli hadtörténelem legeredményesebb hírszerzőjének története, avagy hogyan lett egy alexandriai nyakkendőárus fiából minden idők egyik legnagyobb zsidó spionja