atm

Más bankkártyájával vett fel pénzt, keresi őt a rendőrség

A szegedi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy elkövető azonosításában, aki más bankkártyájával készpénzt vett fel egy ATM-ből.

Készpénzfelvétel érintéssel. Miért biztonságosabb?

Megjelentek az itthon még újdonságnak számító érintéssel történő készpénzfelvételt lehetővé tevő automaták. Megnéztük mi is, hogy mi a különbség a hagyományos és az érintéses készpénzfelvétel között.

Egy budafoki ATM-ből lopott ez a férfi, a rendőrség keresi

A rendőrök keresik a képen látható férfit, aki egy budafoki ATM-ből kivette a sértett pénzét.

Jelentősen megnőtt idén az ATM-es készpénzbefizetések száma

Ugrásszerűen megnőtt idén a készpénzkiadó automatáknál végrehajtott befizetések száma Magyarországon – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

Becsületes megtaláló keresi az ATM-ben hagyott pénz tulajdonosát

Becsületes megtaláló járt a budapesti Fogarasi úti bevásárlóközpontban egy, a közösségi médiában megosztott történet szerint.

Flashmob-szerű rablás: 12,7 millió dollár két óra alatt

Mindössze két óra és persze megfelelő szervezés kellett ahhoz, hogy több milliárd forintnak megfelelő összeget lopjanak el japán ATM-ekből.

Újraindultak a Raiffeisen Bank egyes szolgáltatásai

A kártyás vásárlás és az ATM készpénzfelvétel hétfőn éjfél előtt néhány perccel újra elérhetővé vált – tájékoztatta a hitelintézet az MTI-t.

Ilyen kütyüvel lopják el a PIN-kódokat a bankautomatáknál – videó

Videót közölt a rendőrség arról a kütyüről, amelynek segítségével már több tucat magyar áldozat bankkártya-adatait lopták el ATM-eknél.

Elfogadták az ingyenes készpénzfelvételről szóló törvényt

Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt, összesen százötvenezer forintot az automatákból.

Ő vett fel pénzt egy Nagykanizsán ellopott bankkártyáról! Fotó!

A nyomozás eddigi adatai szerint 2013. május 9-én, déli egy órakor egy eddig még ismeretlen személyazonosságú ember egy áruház parkolójában ellopott egy álló autóból egy táskát, amelyben igazolványok és bankkártyák voltak.

Panasz: nem adta ki a 100 ezer forintot az ATM

Bankautomatából saját vállalkozói kártyájával szeretett volna százezer forintot felvenni megyeszékhelyi olvasónk nemrég.

Videó: Kígyó az ATM-ben

A spanyol ügyfél sokkot kapott, amikor a pénz helyett előbb egy kígyó bújt ki a pénzkiadó automata nyílásából.

Nyolc és tizenkét év közötti fegyházbüntetést kaptak az ATM-kifosztók

Nyolc és tizenkét év közötti, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a gyulai bíróság pénteken azokat a férfiakat, akik bankjegykiadó automatákat és vállalkozókat fosztottak ki a Dél-Alföldön.

Hiába utalták át a bérét, nem tudta felvenni

Előfordul, hiába keressük fel a megszokott bankjegykiadó automatánkat, nem tud „rendelkezésünkre állni”, mert kifogyott a pénzkészlete.

Jövőre 5 milliárd forint marad azok zsebében, akik átutalással küldik pénzüket

A jelenlegi 1 nap helyett legfeljebb 4 óra lehet az elektronikus csatornán benyújtott megbízások teljesítése a hazai bankrendszerben 2012-től.

Többször próbálkoztak: ATM-eket lopó banda bíróság előtt

A vád szerint különféle próbálkozással több pénzautomatát is megpróbáltak ellopni és a becsehelyi benzinkutat is ki akarták rabolni azok a vádlottak (összesen hatan), akiknek csütörtökön kezdődött a büntetőpere a Nagykanizsai Városi Bíróságon.

A rendőrök elé esett egy pénzkiadó Banán

Szó szerint a rendőrök elé esett egy falból kiszakított pénzkiadó automata kedd hajnalban.

Nincs még fejlemény az ATM-lopások ügyében

Sem a dunaújvárosi bankautomata lopás, sem a dunavecsei kísérlet ügyében nincsen új fejlemény - nyomoznak.

Hihetetlen: Ismét kitéptek egy bankjegykiadót, ezúttal Dunaújvárosban! (Fotókkal!)

Egy nappal azután, hogy Dunavecséről próbáltak meg ismeretlenek ellopni egy pénzkiadó ATM-et, pénteken hajnalban a Dózsa György úton lévő bankfiók trezorját lovasították meg - tudta meg elsőként a Dunaújvárosi Hírlap.

Őrületes hajsza az ATM-tolvajok ellen - Vasszögeket szórtak a rendőrautó elé!

A Pentele-hídon menekülő tolvajok vasszögeket szórtak ki az őket üldöző rendőrjárőr elé ma hajnalban.

Újabb ATM-akció: Kitéptek a helyéről egy bankautomatát, de a pénzt otthagyták

Vélhetően egy terepjáróhoz rögzített drótkötél segítségével rántotak ki a helyéről egy ATM-et Keszthelyen.

Bankautomatában lakott az egér

Rettenetesen megijedt Millie Taylor, egy oregoni benzinkút női alkalmazottja, amikor belenézett a bankautomatába: egy egérke nézett vele szembe.

ATM automatával távoztak... - Alföld TV videó

ATM automatával távoztak ismeretlenek az éjjel fél kettő körül egy debreceni nagyáruházból.

Nem erőszakkal, saját kulcsával nyitottak ki egy ATM-et

Az történt, hogy kulccsal nyitották fel a trezort, és úgy vittek el több millió forintot, feltehetőleg bennfentes emberek.

Mások pénzét vitték el az ATM-ből Szegeden

Kétszer százezer forintot vittek el két nőtől egy szegedi Széchenyi téri ATM-ből úgy, hogy a kért összeget az automata először nem adta ki, de levonta az egyenlegből.

Másnak adta ki a pénzt a bankautomata

Kétszer százezer forintot vittek el két nőtől egy szegedi ATM-ből úgy, hogy a kért összeget az automata először nem adta ki, de levonta az egyenlegből, majd később mégis kiadta.

A PIN-kód megfordítása riasztja a rendőrséget?

Egy körlevél szerint ha egy rabló arra kényszerítene, hogy ATM-ből pénzt vegyél ki, a PIN-kódod megfordításával értesítheted a rendőrséget.

Rendőrkézen az bankautomaták kitépői és a benzinkút kirablói

Rutintalanságuknak hála, hogy nem tudták elvinni a bankautomatákat azok a férfiak, akiket egy akciós során fogtak el a rendőrök.

Sárga csekkes ATM-eket telepít a Magyar Posta

A sárga csekkek kezelésére is alkalmas készpénz-automaták (ATM) felállítását tervezi a Magyar Posta Zrt., hogy megkönnyítse a számlák befizetését - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szűts Ildikó, a társaság vezérigazgatója.

Bankkártya-hamisítók akcióban: tízmilliós károk

Tízmilliós károkozással gyanúsítják azokat az őrizetben lévő román állampolgárokat, akik a napokban több száz hamisított bankártyával vettek vagy kíséreltek meg felvenni pénzt magyarországi ATM-ekből.