Itt tört volna ki a harmadik világháború

A múlt hónapban 13 millió oldal, eddig titkos CIA anyag vált kutathatóvá és nyilvánosan elérhetővé az interneten.

Itt találhatsz elsüllyedt atomtengeralattjárót

Mindezidáig nyitott kérdés, hogy az óceánok mélyén pihenő elsüllyedt atomtengeralattjárók vajon veszélyt jelentetek-e az emberi életre és az élővilágra.

Atom-tengeralattjáró ütközött egy hajóval Gibraltárnál

Összeütközött egy brit atom-tengeralattjáró egy kereskedelmi hajóval Gibraltár közelében – jelentette be a spanyol külügyminisztérium csütörtöki közleményében, egyúttal magyarázatot kért az Egyesült Királyságtól az előző napi balesetre, amelyben senki sem sérült meg, és nem keletkeztek komoly károk sem.

Halászhajóval ütközött egy amerikai atommeghajtású tengeralattjáró,

Az amerikai haditengerészet egyik atommeghajtású tengeralattjárója egy hajóval, feltehetően halászbárkával ütközött össze a Hormuzi-szorosnál csütörtökön; senkinek nem esett baja - közölte a Bahreinben állomásozó amerikai flotta.

Nukleáris töltetű rakétákkal a fedélzetén égett az orosz atom-tengeralattjáró?

A Kommerszant állítása szerint a hivatalos állításokkal szemben a teljes nukleáris rakétafegyverzet a K-84 Jekatyerinburg fedélzeten volt a tűz tombolása idején

Oroszország fokozza rakétahordozó atom-tengeralattjárói nemzetközi aktivitását

Az orosz nukleáris elrettentő erőben az amerikainál némiképp kisebb jelentőséggel bír az arzenál tengeri lába, de ettől még persze fontos eleme annak.

2014-re javítanák ki a kiégett atom-tengeralattjárójukat az oroszok

Dmitrij Rogozin ismét kijelentést tett az egyes részein kiégett SSBN kapcsán - ám ezúttal nem újságíróknak, hanem a Twitteren.

K-84 Jekatyerinburg – fő az optimizmus

Az oroszok már optimistábbak a tavaly év végén kigyulladt atom-tengeralattjáró helyrehozatala kapcsán

Épülgető orosz és lerobbanó angol acélcápák

A napokban pozitív hírek reppentek fel az orosz tengeralattjárókról és negatív az egyik – na vajon melyik – angolról.

Végleg elbúcsúztatták a Los Angeles-t

Bizonyosak vagyunk benne, hogy a Los Angeles név hallatán olvasóink legalább egy részének nem csak az Egyesült Államok második legnépesebb városa jelenik meg szemei előtt, hanem a “legnépesebb” atom-tengeralattjáró osztály is beugrik, mely történetesen ugyanezen a név alatt fut és melynek névadóját február 4-én, pénteken...

A tengeralattjáró verseny és apróbb résztvevői

Ázsiában fokozódó intenzitású fegyverkezési verseny zajlik, melynek egyik elemét képzik a tengeralattjáró beszerzések.

Tűz egy angol atom-tengeralattjárón

Úgy tűnik az Astute-osztály tagjai hajógyári tartózkodásuk alatt szeretnek időnként kicsit lángra kapni – hovatovább egységenként egyelőre több alkalommal is

Még az oroszoknak is túl hideg volt...

A Szevmash megítélése szerint a vízrebocsátás tervezett napján, november 30-ának délelőttjén annyira rettenetes volt az idő Szeverodvinszkben, hogy a Project 955(A) / Borej-osztályú boomer az építésének helyt adó csarnokban, fedél alatt maradt, a vízre bocsátást elnapolták.

Atom-tengeralattjárók kívül-belül

A Film-front aktuális részéhez tengeralattjárós videókat válogattunk össze – meghajtástól, feladatkörtől, rendszeresítő országtól függetlenül, szóval egy elég vegyes valamire kell számítani.

Zátonyra futott egy brit atomtengeralattjáró

A Brit Királyi Haditengerészet legújabb atommeghajtású tengeralattjárója, a HMS Astute nem kis riadalmat okozott a fedélzetén tartózkodó tengerészeknek és a felsővezetésnek, amikor zátonyra futott Skócia partjainál.

Viljucsinszk készen áll a Borejekre

Viljucsinszkról annyit érdemes tudni, hogy az orosz távol-keleten, Kamcsatka déli részén, az Avacsa-öböl déli partján található

Összejött az oroszoknak

Az Orosz Haditengerészet következő generációs SLBM-jének, a Bulava-nak 13. tesztje ezúttal végre javított a tengeralattjáróról indított ballisztikus rakéta eddig nem éppen makulátlan bizonyítványán.

Reaktorbalesetes atom-tengeralattjárót szedtek elő 25 év után

A friss információk szerint a Zvezda befejezte az 1985 augusztusi reaktorbaleset óta sorsának beteljesedésére váró K-31/K-413 szétvágása kapcsán szükséges előkészítési munkálatokat.

Hadrende állításra kész az új orosz atom-tengeralattjáró, csak fegyverzete nincs...

Hadrendbe állításra kész Oroszország első 4. generációs SSBN-je, a Borej-osztályú Jurij Dolgorukij.

Boomer eltávon

Az amerikai “boomer”-eknek, azaz a ballisztikus rakétákat hordozó Ohio-osztály tagjainak szolgálati idejük alatt be kell sorolniuk 1 reaktor újratöltésre – S8G típusú reaktoruk “csak” 20 évig tudja energiával ellátni ezen SSBN-eket.

Vedlenek egyes amerikai atom-tengeralattjárók

A tengeralattjárókon megtalálható hangelnyelő gumiborítás úgy általában akkor hatékony, ha a lapokból “kicsempézett” borítás fent van a tengeralattjárón.

Zvezda kontra orosz védelmi minisztérium

Megkezdődött a bírósági tárgyalás a Zvezda hajógyár kontra orosz védelmi minisztérium ügyben, mely mögött egy Oscar II-es SSGN, a K-186 Omszk felújítása körül kialakult nézeteltérés áll.

Delta IV - új kör indul

Nos, hasonlóan a Delta III-asokhoz kapcsolódó közelmúltbeli hírhez, ezúttal is osztályának legöregebb aktív tagja kerül terítékre, ám a Delta III-as K-506 Zelenograddal ellentétben a K-51 Verhoturje nem lángvágós kezelés célzattal érkezett meg a Zvezdocska hajógyárba augusztus 23-án.

Júniusban átadják a Nerpa-t Indiának

Jó rég írtunk a Nerpa-ról, egyik olvasónk részéről fel is merült nemrégiben a kérdés, hogy konkrétan hogyan is áll a dolog, India dörzsölheti-e már végre a markát?

Időzített bombaként ketyegett két angol atom-tengeralattjáró

A Royal Navy két Trafalgar-osztályú, nukleáris meghajtású támadó tengeralattjáróján huzamosabb időn át olyan, nem észlelt biztonsági probléma “lapított”, mely potenciálisan akár igen komoly vészhelyzet előidézésére lett volna képes.

Orosz Haditengerészet: 50 atom-tengeralattjárós vágyak

Időközönként jelentkező vegyes felvágottunkkal vagyunk itt ismét, melynek témája, ahogy általában lenni szokott, az Orosz Haditengerészet.

Nagy zaj nagy Kínában

Mindezt az Amerikai Haditengerészet hírszerzése állítja.

iPod és szundikálás miatt ütközött az atom-tengeralattjáró!

Publikus a március 20-ai, a San Antonio-osztályú USS New Orleans (LPD-18) kétéltű szállítóhajó és a USS Hartford (SSN-768) Los Angeles-osztályú atom-tengeralattjáró szereplésével történt ütközés jegyzőkönyve.

A tervek szerint halad a Nerpa tesztelése

Pontosan két hete írtunk róla, hogy a tragikus kimenetelő, 2008 novemberi tengeri tesztje óta először július 10-én futott ki az Akula II-osztályú SSN, a Nerpa.