bajnai gordon

Bajnai: Három nagy baj van az Európai Unióval

A volt miniszterelnök egy brüsszeli tanácsadószervezet videójában szólalt meg.

Egy újságíró noteszéből

Kiváló kollégánknak, a Pécsen élő Cseri László fotóművésznek eddig csak a képeit láthatták.

Azok a nyomorult kétezres évek: ilyen volt az életünk 2002 és 2010 között, ha egyáltalán lehetett ezt életnek nevezni

Bármilyen problémáink is vannak most, ne feledjük: volt már sokkal rosszabb is, a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai az MSZP-SZDSZ kormányok idején volt igazi maffiaállam Magyarországon.

A Milla-korszak végéhez

Több szempontból már 2013-ban is az „Együtt” neve maga volt a megtévesztés.

Bajnai Gordon is beszállt a választási küzdelembe

Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Facebookon hirdeti, mivel is lehetne elérni a kormányváltást tavasszal. Szerinte egy biztos: nem a Fidesszel és a Jobbikkal.

Bajnai Gordon versben mondja el, hogyan kell szavazni

Egyéniben – hallgass az eszedre

Bajnai tízparancsolat-értelmezése - Városi Kurír

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat talált az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert közbeszerzésekben.

Bajnai Gordon kioktatta tisztességből a kormányszóvivőt

Bajnai Gordon, volt miniszterelnök a közösségi oldalán, a rá jellemző elegáns módon vágott vissza:

Bajnai: Gondosabb lett volna beleírni a pályázatba, hogy ne lopj - Városi Kurír

Kovács Zoltán szerint mivel az OLAF a 2015-2016-os periódust érinti, az ekkor megvalósult közvilágítási program pályázati felhívása pedig a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok idején született, így a lopás is a volt miniszterelnökök sara. 

"Ne lopj" – üzente Bajnai Gordon Tiborcz-ügyben

A Tízparancsolattal vágott vissza Bajnai Gordon Kovács Zoltán kormányszóvivőnek.

Megtörte hallgatását Bajnai Gordon

Szerda délelőtt fényképpel föltuningolt bejegyzést tett közzé Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Bajnai Gordon és az Együtt együtt?

A keddi Lattmann Tamás bejelentés óta a sokat próbált, politikával picit is foglalkozó olvasó már semmin nem kellene, hogy meglepődjön.

Az Orbán-kormány egyszer már befürdött a vietnami kórházépítéssel

Belesüllyedt volna a Mekong mocsarába, ha megépítik.Az 1,2 millió lakosú város ugyanis a Mekong deltájában, erősen mocsaras vidéken fekszik. A kórházat is cölöpökre kellett volna építeni, de egy számítási hiba miatt már a munkák megkezdése előtt valószínűsíthető volt, hogy az alapok nem bírták volna a terhelést, és...

Orbánék egyszer már pórul jártak a Bajnai által beígért vietnami kórházzal

Mocsárra építették volna Orbán Viktor második miniszterelnöksége alatt a Vietnamban még Bajnai Gordon által beígért kórházat. Akkor nem jött össze a dolog.

Kormánygép híján bérelt luxusrepülővel mentek Vietnamba Orbánék

Óránként 25 ezer dollárba kerülhetett az A340–300 VIP-gép kibérlése.

Tandíjmentes lehet az első diploma

Tandíjmentes első diplomát ígér az Együtt, Bajnai Gordon egykori pártja, amely most a nemrégen megválasztott új elnök, Juhász Péter vezetése alatt egyre aktívabb. Ahogy a régi mondás tartja: jönnek fel, mint a talajvíz.

Új munkája van Bajnai Gordonnak, újabb nemzetközi cégben kapott vezető posztot

A Campbell Lutyens nemzetközi tanácsadói testületének vezetője lett a volt magyar miniszterelnök.A világ egyik legnagyobb gazdasági tanácsadó cége kedden jelentette be, hogy a 2011-ben felállított nemzetközi tanácsadói testületük elnöke lett Bajnai Gordon.

Egy korábbi magyar miniszterelnök is beszállt az aláírásgyűjtésbe

Kedden Bajnai Gordonnal, Magyarország egykori miniszterelnökével gyűjtötte az olimpiaellenes aláírásokat az Együtt óbudai csapata – olvasható a párt Faacebook-oldalán .

Bajnai is felszívta magát a kubatovista bőrfejűeken

Legalábbis életjelet adott magáról a Facebookon. Egyrészt beállított magának egy kockás borítóképet, másrészt megosztotta és kommentelte Hont András HVG-s újságíró kiváló jegyzetét , mely a kopaszokról, Erdösi Lászlónékról és a magyar demokrácia szétveréséről szól.

Fidesz: Gyurcsány, Bajnai

A Fidesz-frakció szerint az MSZP úgy beszél szegényellenességről, hogy olyan "gyanúsan meggazdagodott milliárdos miniszterelnököket" támogatott, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, akik "soha nem a magyar családok, hanem a multik és a bankok érdekeit nézték".

Ugye senki nem gondolta komolyan, hogy a Fidesz ma kihagyja a gyurcsány-bajnaizást?

A Fidesz elkötelezett a korrupció elleni harcban – közölte a nagyobbik kormánypárt frakciója az MTI-vel szerdán, a korrupcióellenes világnap alkalmából.

Dopeman igazságot tett a Gyurcsány-Bolgár vitában

Nagy napja volt tegnap Gyurcsány Ferencnek: bemutatta új röpiratát , majd ennek kapcsán a Klubrádióban és az ATV-ben is haknizott. A Klubrádió "sztárjával", Bolgár Györggyel komoly pengeváltásba keveredett , amelyben alaposan kiosztotta a rádióst.

Bajnai is megszólalt: Göncz Árpád betöltetlen űrt hagy maga után

Göncz Árpád egy igazi elkötelezett liberális demokrata volt – írta az Együtt elnöksége az MTI-hez eljuttatott gyászközleményében. Bajnai Gordon, a párt volt vezetője úgy emlékezett, hogy Göncz Árpád milliók számára tette szerethető, megérthető és megérinthető rendszerré az újjászülető magyar demokráciát.

Nem volt semmiféle libajnai, nincs Hajdú-Bét-ügy

A Magyar Nemzet úgy tudja , a Kecskeméti Járási Ügyészség megszüntette a nyomozást a Bajnai Gordon által vezetett Wallis-hoz is köthető Hajdú-Bét Rt. csődügyében, mivel

A Fidesz most visszasírhatja Bajnait

A Fidesz szerint a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció plakátjainak megrongálására buzdító Szigetvári Viktor "erőszakos és szélsőséges" párttá tette az Együttet.

Bajnaival magyarázza a felcsúti kisvasutat a kormány

A felcsúti kisvasúttal kapcsolatban – a híresztelésekkel ellentétben – ellenőrzési vizsgálat nincs folyamatban – reagált ma a kormány közleményében a Figyelő tegnapi értesülésére , mely szerint az EU nyomoz a projekt után.

Bajnai Gordonra is rászállt a NAV

Nemcsak Habony Árpád és Szijjártó Péter keveredtek mostanában NAV-vizsgálat hírébe, hanem az egykori miniszterelnök is, Bajnai Gordon – írta az mno.hu .

A Fidesz szerint a baloldal akadályozza a pénzügyi korrupció feltárását

A Fidesz-frakció szerint a baloldal gátolja az évtizedes pénzügyi korrupció feltárását. A kormánypárti képviselőcsoport azt követően juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy csütörtökön megkezdte működését a brókerbotrányokban történt visszaélésekhez vezető kormányzati intézkedések feltárására létrejött parlamenti...

Fidesz: a baloldal Magyarország megbüntetéséért szurkol

A Fidesz-frakció szerint a baloldal már megint azért szurkol, hogy megbüntessék Magyarországot. A kormánypárti képviselőcsoport ezt arra válaszul írta az MTI-nek küldött közleményében, hogy Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt: pártja szerint azért Brüsszelben és nem Magyarországon...

A Fidesz már megint rájött, hogy Gyurcsány meg Bajnai a hibás

Erkölcsi kötelességnek nevezte a Quaestor-ügy károsultjainak kártalanítását a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Budapesten. Tuzson Bence sajtótájékoztatóján ismertette a brókerbotrány miatt szükséges jogszabályi változtatásokat. Felidézte a már elfogadott vagyonzárolási törvényt, a pénteken benyújtott kártalanítási...