Építőipari hazatérő börzével csábították haza Münchenben a kint élő magyarokat

Megtartották csütörtök este Münchenben az első úgynevezett építőipari hazatérő börzét, amelyen új munkatársakat kereső magyar vállalkozások mutatkoztak be a hazaköltözés gondolatával foglalkozó bajorországi magyar munkavállalóknak.

Egymilliónál is több alírást gyűjtöttek Bajorországban a rovarpusztulás feltartóztatásáért

Egymilliónál is többen csatlakoztak aláírásukkal Bajorországban a "Fajok sokfélesége népi kezdeményezés – Mentsétek meg a méheket!" elnevezésű akcióhoz, amelynek célja a rovarfajok kipusztulásának feltartóztatása – jelentették kedden bajor hírportálok.

9 éves kisfiút nyomott agyon egy kidőlő fa Bajoroszágban

Egyre nagyobb a havazás miatt természeti katasztrófa sújtotta területté minősített vidék Németország déli részén, és csütörtökön a rendkívüli időjárás halálos áldozatainak száma is tovább nőtt.

A konstruktív kormányzati munkára összpontosít a bajor CSU 2019-ben

A testvérpárt német Kereszténydemokrata Unióval (CDU) folytatott viták után az idén a konstruktív kormányzati munkára és az együttműködésre összepontosít a bajor Keresztényszociális Unió – hangoztatták a párt vezetői csütörtökön a München melletti Seeon kolostorban tartott évnyitó tanácskozásukon.

Két busz ütközött össze Bajoroszágban, 40 sérült – videó

Frontálisan összeütközött két busz csütörtök délután a bajorországi Ammerndorf közelében, 40 ember megsérült.

Angela Merkel: a bizalomvesztésnek tulajdonítható a bajorországi választási eredmény

A politika szereplői iránti bizalom megcsappanásának tulajdonítható a bajorországi tartományi választás eredménye – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben.

Nógrádi: a bajor választás eredménye kihat Berlin politikájára is

A bajor választások eredménye vízválasztó lesz Berlin politikájára a pártok eltérő migrációs politikája miatt – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Seehofer bejelentette, nem akarnak kormányválságot

Kitart a bajor CSU a tervezett menekülügyi szigorítások mellett. 

Szigorúbb menekültügyi szabályokat vezettek be a bajorok

Menekültügyi szigorításokat vezetett be a bajor tartományi kormány, a kedden elfogadott program a többi között a menedékkérők pénzbeli juttatásainak csökkentéséről és szállásaik ellenőrzésének erősítéséről szól.

Bajorországban kötelező lesz keresztet kirakni az állami hivatalokban júniustól

Kötelező lesz a kereszt kifüggesztése június 1-jétől Bajorország valamennyi állami hivatalában – döntött keddi ülésén a német tartomány kormánya.

Orbán: Az osztrákok és a bajorok rengeteget költenek egy bevándorlóország felépítésére

A Várpalotán kampányoló miniszterelnök egy állítólagos bevándorlóország fenntartásának költségeivel riogatott.

Szijjártó további támadásokat vizionál a bevándorlás elutasítása miatt

"Mivel Magyarország a népakaratnak megfelelően nem akar bevándorló országgá válni, arra kell felkészülni, hogy ez további támadásokat fog kiváltani az EU és egyes tagállamok részéről – jelentette ki Szijjártó Péter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában."

Német lapok Orbán bajor látogatásáról: Merkelt provokálták

A német sajtó Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bajorországi látogatásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

Orbán Viktor szakított egy kis időt sörözésre

A miniszterelnök jelenleg Bajorországban vendégeskedik, ahol részt vett az Angela Merkel CDU-jával szövetséges tartományi kormánypárt, a CSU tanácskozásán.

Orbán a szocializmus sírásója a németek szemében

A német sajtó Orbán Viktor pénteki bajorországi látogatásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.A Die Welt című napilap online kiadásában Orbán úgy tesz, mintha menekültek százezrei lennének úton címmel közölte Thomas Vitzhum összeállítását, amely szerint a CSU "körüludvarolja Orbánt", akinek feladata a bajor párt...

Bajorország szövetségre lép a közép-európai államokkal

Horst Seehofer bajor tartományi elnök bejelentette, Bajorország szövetségre lép a közép-európai államokkal.

Besza-behu: Orbán Bajorország végvári kapitányának hiszi magát - Városi Kurír

Orbán Viktor pénteken a bajor Keresztényszociális Unió frakcióülésén vett részt. Erős mondatokra, gondolatokra ragadtatta magát, volt fogadóképes kereslet a borgőzős mondandóra. “A migránskérdés demokráciaproblémává vált, mivel az európai embereknek egyértelmű akaratuk van, nem akarnak terrorveszélyben élni, biztonságot...

Orbán támogatójának egyre inkább kifelé áll a rúdja

Tovább gyengült a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) választói támogatottsága, és a német tartomány lakosságának csaknem négyötöde szerint Horst Seehofernek távoznia kell a CSU-elnöki és a kormányfői tisztségből - mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés.

Hat magyar ült egy balesetet szenvedett autóban Bajorországban – hárman meghaltak

Hat magyar ült abban az autóban Bajorországban, amelyik lesodródott az útról és nekicsapódott egy fának. A sofőr, az anyósülésen és a csomagtartóban utazók életveszélyesen megsérültek, a hátsó ülésen utazó három férfi meghalt.

Hídnak ütközött egy szállodahajó Bajorországban, két magyar meghalt

Hídnak ütközött vasárnapra virradóra Bajorországban a Duna-Rajna-Majna csatornán egy szállodahajó, a bajor rendőrség szóvivője szerint a balesetben két ember meghalt, és mindketten magyar állampolgárok voltak.

Bajor belügyminiszter: iszlamista öngyilkos merénylet történhetett Ansbachnál

Az ansbachi robbantás ügyében indított nyomozás első megállapításai "nagyon erősen" abba az irányba mutatnak, hogy szélsőséges iszlamista eszméktől sarkallva elkövetett öngyilkos merénylet történt, arra utaló jeleket viszont nem találtak, hogy az tettes közvetlen kapcsolatban állt iszlamista terrorszervezetekkel – mondta a bajor...

Újabb áldozatai vannak a bajor áradásoknak

Tovább emelkedett a bajorországi áradások halálos áldozatainak száma, pénteki adatok szerint legkevesebb hatan haltak meg.

Nem iszlamista, hanem egy drogos német munkanélküli késelt Bajorországban

Nincsenek jelei annak, hogy a keddi bajorországi késes támadás feltételezett elkövetőjének lennének társai és bármilyen kapcsolatban állna radikális iszlamista körökkel – mondták az ügyben indított eljárás vezetői müncheni sajtótájékoztatójukon.

Mobiljával játszott a forgalomirányító, aki miatt 11 ember meghalt

Előzetes letartóztatásba helyezték kedden a 11 halálos áldozattal járó februári bajorországi vonatbalesetért felelősnek tartott forgalomirányító tisztet, aki valószínűleg azért hibázott, mert a mobiltelefonjával játszott a tragédia előtti percekben.

A forgalomirányító miatt halt meg 11 ember Bajorországban

Az ügyeletes forgalomirányító tiszt két tévedése miatt történt a 11 halálos áldozattal járó bajorországi vonatbaleset februárban – mondta a német tartomány belügyminisztere a Bildnek.

Orbán: Nem Angela Merkel ellen gyűltünk össze

Orbán Viktor kormányfő pénteken köszönetet mondott Horst Seehofer bajor miniszterelnöknek, hogy Bajorország megértéssel, negatív előítéletek nélkül fogadta Magyarország nehézségeit, amelyeket a migránsválság okozott. Orbán Viktor ezt a Horst Seehoferrel folytatott budapesti tárgyalása után mondta.

Emberi mulasztás okozhatta a bajorországi vonatbalesetet

Emberi mulasztás miatt történt az egy héttel ezelőtti bajorországi vonatbaleset – jelentették be kedden a 11 halálos áldozattal járó szerencsétlenség ügyében indított vizsgálat vezetői.

Vonatbaleset: egyelőre nincs hír magyar érintettről

A külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint egyelőre nincs információ magyar érintettről a kedd reggeli németországi vonatbalesetben, a müncheni főkonzulátus folyamatosan kapcsolatban áll a német hatóságokkal.

Vonatbaleset Németországban, többen meghaltak

Egymásba rohant két személyszállító vonat kedd reggel Bajorországban, a balesetben legkevesebb négyen meghaltak és nagyjából 150-en megsérültek, tízen súlyosan – jelentették helyi források.

Bajorországból egy busznyi migránst kap Merkel

A szövetségi kormány menekültpolitikája elleni tiltakozás jeleként menekülteket szállít csütörtökön a berlini kancellári hivatal elé egy bajor önkormányzati vezető.