A konfliktusok után megvan az új helyszíne Ördög Nóráék balatoni kisboltjának – ekkor nyitnak ki

Maradnak Balatonakarattyán, de a körforgalomhoz költöznek. Hogy mi lesz a régi boltjukkal, azt egyelőre még ők sem tudják, az újat viszont legkésőbb pünkösd hétvégéjén már kinyitnák.

Elsírta magát Ördög Nóra, mert elüldözték a kisboltját Balatonakarattyán – videó!

A helyiek egyáltalán nem örültek annak, hogy a kisbolt annyi embert vonz az egyébként nyugodt városba.

Nagy döntést hoztak Ördög Nóráék – videó

Tavasszal elköltöztetik a mostani helyéről a balatonakarattyai kisboltjukat, mert a vendégek állandóan a szomszédok házai elé parkolnak, akik ettől érthető módon idegesek.

Katonai mezei futó világbajnokságot tartanak Balatonakarattyán a hétvégén

November első hétvégéjén tartják a katonai mezei futó világbajnokságot Balatonakarattyán. A Nemzetközi Katonai Sporttanács (Conseil International du Sport Militaire – CISM) által rendezett 57. mezei futó világbajnokság egyik célja, hogy a résztvevő katonák megismerjék egymást, így erősítve a békét.

Saját testével melegítette a rendőr a kihűlés határán lévő idős férfit

Testével melegített a rendőr egy idős férfit a mentők kiérkezéséig.

Kisbusz és személygépkocsi ütközött össze Balatonakarattyánál, többen megsérültek

Kisbusz és személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a 71-es főúton Balatonakarattyánál, a balesetben többen megsérültek – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.

Hajót vontató járműbe rohant egy személykocsi

Egy hajót szállító kisteherautóba rohant egy személykocsi a 710-es főúton, Balatonakarattya közelében hétfőre virradóra.

Matolcsy felesége polgármester lenne egy faluban, amit ő is segített létrehozni

Balatonakarattyán idén választanak először polgármestert, eddig ugyanis Balatonkeneséhez tartozott.

Gyilkosság féltékenységből - Az akarattyaiak megdöbbentek, de nem félnek

A rendőrség kezdeményezte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy április elején két embert meggyilkolt Balatonakarattyán.

Miért szaporodnak a gyilkosságok Magyarországon?

Annyira feszül a nyakak körül az életszínvonal és az őrület kötele, hogy biztonságosabb, ha triplazárral csukjuk be magunk után az ajtót?

VIDEÓ a Balatonakarattyán történt gyilkosság helyszínéről

A rendőrégi felvételeken látható a helyszín és az elfogás is.

Elfogták a balatonakarattyai hármas gyilkosság gyanúsítottját

Elfogta a rendőrség a szombati balatonakarattyai hármas gyilkosság gyanúsítottját - mondta Péter Katalin a Naplónak.