Hatszázmilliós csalással gyanúsítanak egy balatonszárszói férfit

Fiktív számlázási rendszer fő irányítójaként több mint 620 millió forint költségvetési hiányt okozott a gyanú szerint egy balatonszárszói férfi 2014 és 2016 között – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Pukli és Sándor Mária voltak az idei szárszói dzsembori sztárjai

Az 1993 óta minden évben megtartott szárszói találkozón idén több, a baloldali politikai körök által nagyra tartott új közéleti szereplő is színpadra állhatott Farkasházy Teddy legendás balatoni nyaralójában – számol be a 444.hu .

Garamvölgyi: egyre gyengébb és hitványabb az emberiség

Mentálisan és fizikálisan ma gyengébb az ember, hitványabb, mint háromezer évvel ezelőtt, s terjed az agresszió – erről beszélt Garamvölgyi László rendőrtábornok Balatonszárszón, Bűnmegelőzés-alapú társadalom című könyvének bemutatóján.

Erről beszélgettek Balatonszárszón

A szegénységről, a kisebbségi jogokról, az önkormányzatiságról és a kultúra helyzetéről szóltak a többi között a XIII. Szárszói találkozó előadói szombaton Balatonszárszón.

A hét települése: Balatonszárszó-ahol együtt nyaral a család

A Balaton déli partján találunk egy kis települést, melyet a családosok paradicsomaként emlegetnek.

Hazazavarta az indexeseket Farkasházy Szárszóról

Német Tamás és Panyi Szabolcs már tegnap óta lent voltak, és írtak egy tudósítást, ami több szempontból is kiverte a biztosítékot a házigazdánál.

Árokba borult egy Mazda a 7-es főúton - képek

Egy esetleges ütközést akart elkerülni annak a személykocsinak a vezetője, amelyik Balatonszárszón, a 7-es főúton szenvedett balesetet.