Még mindig nyögjük a különféle hiteleket, de már nem fáj annyira

Egy átlagos lakáshitel havi törlesztése idén az átlagfizetés 32 százalékát teszi ki, míg öt évvel ezelőtt még 52 százalékos volt, azaz 20 százalékponttal csökkent - derül ki a BankRáció.hu elemzéséből, amely szerint a nettó reálbérek emelkedése hozzájárulhat a hitelezési fordulathoz.

Lelkendezik a Fidesz a bankok elszámoltatásán

A bankok elszámoltatása komoly siker – kommentálta a Fidesz-frakció a bankszövetség szerdai tájékoztatását, amely szerint az elszámolás és a forintosítás után az átlagos devizahiteleseknek 20 százalékkal csökkent a törlesztőrészletük.

16 pénzügyi intézmény ellen tett közérdekű bejelentést az MNB

Az MNB tizenhat pénzügyi intézmény ellen közérdekű keresetet nyújtott be a bíróságon, mert nem tettek eleget az elszámoltatási törvénynek, pedig a felügyeleti hatáskört is ellátó jegybank szerint általános szerződési feltételeik nem feleltek meg a Kúria által megfogalmazott feltételeknek – mondta a Heti Válasz csütörtöki...

Egymást üti a Fidesz és a Jobbik a banki elszámoltatás kapcsán

A két párt harca a Jobbik szerdai közelményével indult, mely szerint az emberek többségének kedvezőtlen a devizahitelekkel összefüggő banki elszámolás.