Barroso: Nagyon remélem, hogy az van a szövegben, amire számítok!

Ezzel a kommentárral írta alá José Manuel Barroso ma, Budapesten a partnerségi megállapodást.

Nyílt levél, a ma hazánkba érkező Barrosónak

Budapesten adja át José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke Orbán Viktor kormányfőnek a brüsszeli testület és Magyarország közötti partnerségi megállapodás dokumentumait – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár hétfőn az MTI-vel.  

34 milliárd érkezik 2020-ig

Lázár János örömmel jelentette be, hogy 34 milliárd eurónyi támogatásról állapodott meg az Európai Bizottság a magyar kormánnyal, ami a hozzá szükséges önerővel nagyságrendileg 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent a 2014-2020-as időszakban – adta közre az MTI.

Putyin: "Ha akarnám, két hét alatt be tudnám venni Kijevet"

"Ha akarnám, két hét alatt be tudnám venni Kijevet" – mondta Putyin egy Barossoval történt telefonbeszélgetése során.

Ássák a magyarok sírját + videó

Orbán ugyan készen áll, de Magyarország még nem, az „elővigyázatossági” hitel-megállapodásról szóló tárgyalások megkezdésére a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal.

Kényelmetlen lehet Barrosonak az új Parlament

A jobb-közép erők győztek ugyan a választásokon, de a kispártok előretörése miatt elveszítették túlsúlyukat, így ezután nehezebben tudják majd a javaslataikat elfogadtatni az új EP-ben.