Varga Judit 2.0 - Újabb posztban írja meg igazságát

Varga Juditban annyi mondaivaló gyűlt össze a két hetes pauza után, hogy délelőtti posztja után este felé is közzétett egyet Facebook oldalán.

Az infláció a felszín. A mély pedig nem hallgat, hanem nagyon is hallható, sőt látható

Az infláció hivatalos adat szerint is túllépte a 10 %-ot, a "maginfláció" 14 %. Innen már nem lehet megállítani, legalábbis belátható időn belül nem.

Megrendült tömeg a város szívében: Setét Jenőtől kellett elbúcsúznunk

Szívszorító volt, amikor a csendes megemlékezésre összegyűlt tömeg feje fölött este 6 órakor percekig felzúgott a Bazilika harangja.

Mit tegyél, és mit ne, amikor az új párod bemutatod a barátaidnak?

Minden friss kapcsolat fontos mérföldköve, amikor a partnerünket bevezetjük a számára addig ismeretlen baráti társaságunkba. Egy ilyen lépés azonban megfelelő figyelmet és körültekintést igényel, különben rosszul is elsülhet.

Az erős nők krónikája

Sokszor voltak olyan barátságaim és olyan emberi kapcsolataim, ahol sorra elfordultak tőlem. Hogy mi volt a kifogás? „Túl erős vagy, nem tudok az árnyékodban élni.”, „Ha veled elmegyek valahova, olyan, mintha én nem is léteznék.” , „Állandóan csak a balhé van körülötted.”.

Mikor mutasd be az új párod a barátaidnak?

Egy új partnert bevezetni a baráti körödbe mindig izgalmas esemény. Teljesen mindegy, hogy ő az első, vagy az ötödik komolynak tűnő kapcsolatod, nem lesz könnyebb egy ilyen találkozás. De függetlenül attól, hogy mennyire félsz a barátaid véleményétől, két dologban biztos lehetsz.

Molnár Piroska: Nem hiszem, hogy van ember, aki komolyan venné Kövér Lászlót

Molnár Piroska a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

Orbán barátokat keres Európában – nincs könnyű dolga - Városi Kurír

Orbán Viktor miniszterelnök a berlini szövetségi kormányt megkerülve inkább a tartományi vezetőkön keresztül próbálja képviselni az érdekeit Németországban, tekintettel a barátinak nem mondható kapcsolatára Angela Merkel kancellárral.

Mit mondanak a barátaid a párodról? Számít a véleményük?

Mit mondanak a barátaid a párodról?

Varnus Xavér minden évben kirúgja pár barátját, de bölcsen teszi ezt

Varnus Xavér barátai közt tart tavaszi nagytakarítást, és egy kávé mellett mond fel azoknak, akik nem tettek hozzá az életéhez.

Ez lesz az új Facebook? Pár hét alatt meghódította Amerikát

Kísértetiesen hasonlít a Facebook kezdeti sikerére ennek az alkalmazásnak a terjedése, egy különbséggel: sokkal gyorsabban lett az amerikai egyetemisták kedvence, mint Mark Zuckerberg ötlete.

10 fotó, 10 sztereotípia: Ezt árulja el rólad a profilképed

Azt mondják, mindössze három másodperc áll rendelkezésünkre, míg másokban megszületik az első benyomás velünk kapcsolatban, majd beraknak egy képzeletbeli dobozba, akkor is, ha nekünk az a doboz nagyon nem tetszik.

3 alkoholos ital, amit megengedhetsz magadnak diéta alatt

Lehet a diéta alatt is inni? Persze még így is azon az elven vagyunk, hogy jobb elkerülni a fogyókúra alatt az ilyesmit, de ha már így alakult, akkor válassz kevésbé bűnös italokat!

10 Instagram felhasználó, akiket azonnal törölj az ismerőseid közül

Megadjuk neked az utolsó lökést, hogy megtedd.

10+1 dolog, amivel idegesíted az ismerőseidet Facebookon

Ma mindenki használja a Facebookot.

Valóban létezik-e férfi-női barátság?

Ez a kérdés nagyon sok személyben felmerült már, hogy van vagy nincs.

6 ok, amiért szükség van barátokra!

Olyan ez, mintha meg akarnánk indokolni, miért randizunk valakivel.

Hogyan enyhíthető a depresszió?

Már az is sokat segíthet a depresszióban szenvedő embereknek, ha kimennek a lakásukból és megisznak egy csésze kávét valakivel, vagy interneten chatelnek.

Hány Facebook-os barát kell a boldogsághoz?

Ha nincs több száz barátod a Facebookon, még mindig lehetsz a legvidámabb nő a világon – egy új felmérés szerint ennyi kell a boldogsághoz.

Mikor születtél? Olyan vagy barátnak!

Persze, hogy jó barát vagy, de minden kapcsolatnak érdemes még fejlődnie, nem igaz?

Amilyen a barátod, olyan vagy Te? Jól ismered?

Hogyan viselkedik a legjobb barátod, ha a másik szükségben szenved?

Okok, amiért átalakulnak a kapcsolatok...

Amikor anyává válsz egyre kevésbé találsz közös témákat azokkal a barátaiddal, akiknek nincsenek gyermekeik, új barátokat találsz más anyukák személyében és a párodhoz fűződő viszonyod is új formát ölt.

Lelki szemetesek 10 fajtája - te melyiknek sírod el a bánatod?

Mindenkinek szüksége van egy vállra, melyre szomorkodva lehajthatja a fejét.

Tudsz titkot tartani?

Ma szembesítettek azzal, hogy nem tudok titkot tartani.

A Google+ többé nem meghívós

Eric Schmidt a Allen&Co konferencián adott interjúban elszólta magát, és elárulta, hogy mennyien csatlakoztak eddig a Google Plus hálózatához.

Bencsik Tamarát kiskorában megtámadták!

Az énekesnőre gyermekkorában rátámadtak, azonban erről még csak most tudott beszélni, hiszen eléggé megrázta az eset.

6 ok, amiért szükség van barátokra!

Olyan ez, mintha meg akarnánk indokolni, miért randizunk valakivel.

Hány Facebook-os barát kell a boldogsághoz?

Ha nincs több száz barátod a Facebookon, még mindig lehetsz a legvidámabb nő a világon – egy új felmérés szerint ennyi kell a boldogsághoz.

Mikor születtél? Olyan vagy barátnak!

Persze, hogy jó barát vagy, de minden kapcsolatnak érdemes még fejlődnie, nem igaz?

VV Éva egész nap kakál

A törtetőnek problémákkal küszköd