Távoznia kellett munkahelyéről a Bayer Zsolt halálán poénkodó egyetemi professzornak

Felmentették egyetemi intézetvezetői posztjáról Bajomi-Lázár Pétert, az ismert médiakutatót – értesült az Index .

Távoznia kellett a Budapesti Gazdasági Egyetemről Bajomi-Lázár Péternek, miután Bayer Zsolt haláláról beszélt egy konferencián

Az intézetvezető a történtek másnapján felajánlotta a lemondását, amit az etikai vizsgálat után elfogadott az egyetem vezetése.

Nagy Bandó András: “Megkúrhatnád anyádat szájba tiszai barátom”, így szólt a nagy nemzeti író

Nagy Bandó András bravúr-etűdben mutatja meg, mi is, ki is az a Bayer Zsolt. A Bandó-féle hangszerelésben az összes szólót Bayer játsza, ezzel...

Bayer Zsolt - Csúri Ákos kombó ismét "országveszejtést" kiállt

"Kerítést a román határra is!"

Bayer Zsolt munkássága valóban nemzeti kincs lett

Tizennégy új kötettel, köztük Wass Albert, Nyirő József, Jókai Anna, Csoóri Sándor és Bayer Zsolt műveivel bővül a Nemzeti Könyvtár – jelentette be Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott pénteken a Parlamentben.

Kerényi Imre: Bayer Zsolt, Wass Albert, Nyírő József a magyar kultúra legjava?

A Nemzeti Könyvtár 2017. szeptember 8-án beemelte Bayer Zsoltot, Wass Albertet, Nyírő Józsefet a Magyar nemzet követendő nagyjai közé.

Hajdu Nóra: Mi sem mutatja be plasztikusabban az Orbán Magyarországát, mint Kerényi "pitypang" Imre.

Mi sem mutatja be plasztikusabban az Orbán-kormány Magyarországát, mint Kerényi "pitypang" Imre jelenidejű ámokfutása a kultúrában.Ez a reneszánsz ember ma már ott tart, hogy autodidakta történészként Mátyás király rendszerét NER-nek álmodja meg miközben Bayer Zsoltot kívánja megjelentetni a “Nemzeti Könyvtár” sorozat...

Kerényi Imre, Bayer Zsolt nevű "magasirodalmi" szerzővel okítja a népet

Kerényi Imre Orbán Viktor kultúrális megbízottja, most Bayer Zsolt nevű “magasirodalmi” szerzővel okítja a népet.

Nagy Bandó: “Megkúrhatnád anyádat szájba tiszai barátom”, így szólt a nagy nemzeti író

Azt pedig Kerényi Imre mondta, hogy „nagy lesz a felháborodás

Bayer Zsolt mégsem gondolja genderben hívő marhának a pápát

Az ATV a korábban TV2-n futó Naplót élesztette újra Heti Napló címmel, amely azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy szabad-e lemarházni, libsizni, hülyézni a pápát?

Bayer Zsolt antiszemita,fasizta költővel példálózik, miután lezsidózta Eörsit

Bayer Zsolt, a nyíltan antiszemita, fasiszta és náci Ezra Pound költészetével példálózik, illetve hivatkozik arra, hogy létezik nagyság az antiszemitizmus, fasizmus és nácizmus vádja mellett is.

Pénz beszél, katolikus egyház hallgat

„A püspök urak a bátor Erdő Péterrel az élen úgy érezhették hát – amúgy helyesen -, ha Bayer Zsoltot támadják, azzal a kormányt, s magát Orbánt támadják.

Csak "a dagadt négert, aki énekelt", ezt hagyta volna ki a fideszes médiaválogatott

Nem tetszett Lovas István kormánypárti publicistának, hogy CeeLo Green énekelt a vizes vébé megnyitóján - Bayer Zsolt meg helyeselt.

Bayer Zsolt: "a Pápa egy libsi, marha, az unió egy ótvaros disznóól"

Bayer Zsolt a Miskolc Televízió Helyzetkép című műsorának volt vendége, igaz, fogalma sem volt, hogy egy televízióban beszél, mert egy szakadt pólóban érkezett, de ez volt a legkisebb baj.

Apróban: Ötös számú kereszténység

Olvasom, hogy 'Bayer Zsolt szerint a pápa “hiába ismételgeti kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait kretén módon”, ettől „migráns marad, mert Argentínában szinte mindenki az” '. Ha ezt mondta, akkor ez egy érdekes kijelentés attól, aki a neve szerint valahonnan a német sörföldekről származik. De ez részletkérdés egy...

Bayer Zsolt szerint Ferenc pápa egy marha

A katolikus egyházfő rendszeresen azt hangoztatja, hogy emberségesen kell bánni az Európába érkező migránsokkal. Bayer Zsoltnál ez kiverte a biztosítékot.

Bayer lemarházta Ferenc pápát, a magyar katolikus egyház hallgat

Semmi reakció arra, hogy Bayer Zsolt a héten súlyos minősítésekkel gyalogolt bele a katolikus egyház vezetőjébe.

„Az értelmiség esete a kidobóemberrel” - egy kerekasztalbeszélgetés margójára

Paradox, amikor Gulyás Gergely azt hiányolja, hogy Magyarországon a vitázó felek nem érvekkel, hanem (hang)erővel győzködik az ellent, és a helyszín nem a Dumaszínház, hanem a XXI.

Ilyen az, amikor Sallai R. Benedek, stílszerűen Bayerizmusban válaszol, avagy részlet egy leszerelő képviselő naplójából

Sallai R. Benedek LMP-s képviselő áprilisban jelentette be, hogy nem indul a 2018-as választásokon.

Gusztustalan Bayer Zsolt-paródiával üzent az LMP-s képviselő

A 2018-ban leköszönő Sallai Róbert Benedek Facebookon üzent Bayer Zsoltnak, miután a publicista Echo Tv-ben Sallai  negyedmilliárdos támogatásáról beszélt.

Bayer nagyon keveri a szezont a fazonnal, szerinte a Facebook "egy náci, komcsi rohadmány"

A Karc FM műsorában azt mondta, hogy nagyon berágott Mark Zuckerbergre, amiért a Facebook elérhetetlenné tette a KDNP oldalát. "Tehát nem vagyok hajlandó részt venni ebben az egész ótvarban. Na de hát ez, innentől kezdve, igen, ez egy ilyen náci, komcsi rohadmány, hogyha azért letörölnek valakit, mert kiáll a hagyományos családmodell...

Bayer Zsolt most a Facebookot tette helyre: "nem veszek részt ebben az ótvarban"

Már Zuckerbergbe is beleszállt a legélesebb nyelvű újságíró. Bayer Zsolt a Karc FM műsorában fejtette ki, miért nincs Facebook-oldala.

Köztársasági Elnöki Hivatal: hatvanhatan küldték vissza a korábban átvett kitüntetésüket

Pedig Bayer Zsolt kitüntetése után még 111-en fogadkoztak.

Bayer Café, avagy szabad-e leülni egy fasisztával? Mit mond erről a kísérletről Yoda mester?

Bayer Zsolt, a Fidesz ötös számú tagkönyvének tulajdonosa Magyarország jelenleg legrasszistább, legmocskosabb szájú, legszélsőségesebb publicistája kávézott egy jót az úgynevezett demokratikus oldal néhány képviselőjével.

Fasiszta kávéból nem lesz demokratikus szalonna

Az egykori demokratikus ellenzék egyik ikonikus tagja, Demszky Gábor Budapest volt főpolgármestere mellett Vásárhelyi Mária szociológus és Konok Péter történész-közíró is karcosan fogalmazott közösségi oldalán a demokraták, kontra Bayer „kávézás kapcsán.

Bayerről Apróban - 2017. 05. 10.

Nem ismerem személyesen Bayert, és az írásai alapján ezt a kisebb tragédiák között kezelem.

Jogászati toprongyászat

Az is előfordulhat, hogy valaki esetleg arra lesz kíváncsi, hogy milyen lehet egy bádogesernyő egy fenyegetéskereskedő ősszájában kinyitva.

Bayer 5 évet kaphat, amiért ilyen hülye

Azt, hogy hülye, ő maga mondta, azt hogy öt évet kaphat, Szél Bernadett.