Ki ne szülne szívesen a Pintér Sándor-féle „bensőséges hangulatú szülészeten”, ahol nincs újszülöttgyógyász és szakápoló?

A Covid-járvány kapcsán kényszermegoldásként bevezetett „kérj telefonos segítséget az orvostól”-szisztémánál egy fokkal többet kínál a szülés előtt álló pároknak Pintér Sándor új ötlete, amit feltehetően az orvos-nővér-kapacitás hármas hiánya „szült”.

Ennyi erővel szülhetünk a sufniban is – Új szülészeti rendszert talált ki a Belügyminisztérium

Egy jelenleg érvényben lévő, 2003-as rendelet szerint a szülészeti ellátásban most a II. és III. progresszivitási szintű ellátás elérhető – előbbi koraszülött intenzív nélküli szülészeteket jelent, 24 órás neonatológus ellátással, utóbbiban pedig koraszülött intenzív osztályok is működnek.

Helyettes államtitkárt cserélnek a Belügyminisztériumban – Tapasztalt hivatalnokot küldenek el, nem tudni, miért

Erre mondják, hogy nyugdíjas állás: a leváltott hivatalnok gyakorlatilag a teljes szakmai életét a Belügyminisztériumban töltötte.

Erre érdemes lesz emlékezni: Pintérék állítják, hogy fake news az iskolabezárási terv

Hogy alkalomadtán ne kelljen keresgélni: elérkezettnek látja az időt az Orbán-kormány arra, hogy kimondja a kistelepülési „miniiskolák” halálos ítéletét, de politikai okokból a júniusi önkormányzati választásokat még megvárja ezzel.

Fülöp Attila: jelesre vizsgázott a hajléktalanellátó rendszer és a lakosság gondoskodásból

A múlt heti hideg időjárás alatt jelesre vizsgázott a hajléktalanellátó rendszer és a lakosság gondoskodásból – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdai Facebook-bejegyzésében.

Sokk a leendő szülőknek: létfontosságú szűrővizsgálatot szüntetnek meg

2024-ben már nem lesz elérhető az újszülöttkori SMA-szűrés.

Döntöttek: január 1-től emelkedik a pedagógusok bére

A Belügyminisztérium bejelentéséből az is kiderül, mennyivel.

Gulyás Gergelyt a Belügyminisztérium cáfolta – Nem lesz 700 ezres pedagógusbér januártól

Hiába jönnek az uniós pénzek, egyelőre csúszik az ígért történelmi béremelés.

Váratlanul leváltották az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjét, állítólag másokat is kirúgtak vele

A lapértesülések szerint Jenei Zoltánt okolják azért, mert nincsen pénze a kórházaknak.

Direkt36: A Belügyminisztériumnál tudják, hogy nagy a baj, szerintük a kórházi fertőzésekkel mégsincs probléma

Az elmúlt hetekben a Direkt36 által közzétett cikkek és dokumentumfilm alapján látszik, hogy Magyarországon súlyos problémák merültek fel a kórházi fertőzések terén – írta meg a Telex.

Pintér nem kér a lövöldözésből Magyarországon

Pintér Sándor belügyminiszter éves beszámolójában beszélt a Belügyminisztérium eredményeiről és kihívásairól – írta meg a telex.

Szijjártó: szégyellem magam a gyerekgyógyász társadalom helyett is

Akivel megtörtént már, hogy kisgyereke kórházba került, az tudja, hogy ennél nem sok kiszolgáltatottabb helyzet van.

Perrel kell kiverni Pintérékből a saját adónkból fizetett egészségügyi reform titkos részleteit

A K-Monitor a Fővárosi Törvényszéken indított pert a Belügyminisztérium ellen.

A Belügyminisztérium tagad, de a tankerületeket már értesítették: idén is spórolni kell a fűtéssel

Nem lesz másképp, mint tavaly.

Kétségbeesett húzáshoz folyamodnak Orbán emberei a brutális tanárhiány miatt

A jövőben az Oktatási Hivatal nem kérheti be az iskoláktól a betöltetlen álláshelyek számát.

Évente 416 órát ingyen dolgoznak a tűzoltók – Perre megy a szakszervezet

Évek óta hiába próbálják elérni a Belügyminisztériumnál a helyzet rendezését.

Rámutatott a döbbenetes pedagógushiányra a PSZ, mert megunták a kormánnyal folytatott számháborút

Meghökkentő számadattal állt elő a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) hétfői sajtótájékoztatóján.

Pintér-közlemény az új pedagógus életpálya törvényről

Egy nappal az iskolakezdés előtt némi "Brüsszelezéssel" fűszerezve megjelentek az új pedagógus életpálya törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek - közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel.

Átszervezhetik az idei tanévet – Tiltakozik a Pedagógusok Szakszervezete

Szeptembertől új tanrend léphet életbe, amely hosszabbítaná a téli és tavaszi szüneteket, ugyanakkor a nyári vakáció kezdetét későbbre tolná – írta meg az Index.

Elrendelte a "vörös kódot" a Belügyminisztérium

A következő napokban várható hőség miatt szombat reggeltől szerda este 8 óráig életbe lépett a "vörös kód", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton...

„Politikai támadás” – Csődbe juttathatja a Belügyminisztérium az Országos Roma Önkormányzatot

Végrehajtási jogot jegyeztet be az ORÖ székházára a minisztérium, ami leállítja a költségvetési támogatást is egy félmilliárdos követelés miatt. Az ORÖ elnökhelyettese, aki szerint politikai támadás történik, cserébe 1 milliárdról nyújtott be számlát.

Bosszútörvény, avagy milyen lesz a pedagógusok új életpályája?

Jogos bosszútörvénynek nevezni a tárgyalt tervezetet, hiszen tanárok, diákok és szülők hónapokig tiltakoztak az ágazat tarthatatlan helyzete miatt, "a problémák megoldása helyett azonban csak a bosszút kapták".

Pintér Sándorék nem kötik újra a tűzoltók lejárt biztosítását

Április közepe óta megszűnt a tűzoltók csoportos baleset- és életbiztosítása, így nem kaphatnak pénzbeli kártérítést.

Amikor meghátrál a Belügyminisztérium: Tiltakozás után mégsem vonnak össze két iskolát

A XIII. kerületben sikerült meghátrálásra bírni a Belügyminisztériumot.

A tanárok Pintértől "minden idők legnagyobb" igérvényét kapták és Brüsszelezést pedagógusnapra

A Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium pedagógusnapra narancssárga szalaggal átkötött ígéretet adott a tanároknak bízva abban, hogy ha ők nem is, de a közvélemény beveszi, hogy szegény magyar kormány mindent megtenne, de a gonosz város, Brüsszel gáncsolja mindannyiunk boldogulásával együtt az oktatókét is. 

A bűnözők köztünk kolbászolnak - Videón, ahogy a rendőrök szélnek eresztik az elitélt embercsempészeket

Eddig abban a hiszemben volt sokunk, hogy, ha egy bűnöző kezére bilincs kattan és bebizonyosodik a bűnössége, akkor börtönbe kerül, ahonnan akkor szabadul, ha letelik a rá kiszabott penzum.

Állást kapott Pintér Sándortól egy törvénysértő jegyzőnő

Méhkerék volt jegyzője, Major Ágnes április eleje óta a Belügyminisztériumban (BM) dolgozik.

Pintérék üzentek a tanároknak - Ön mit üzenne vissza?

Közel ötven tanár ment hétfőn reggel a Belügyminisztérium épülete elé, ahol „Nem a státusztörvényre!” feliratú transzparensekkel a kezükben leültek a bejárathoz.