Kanyarfelelősség

konfliktus alakulhat ki az egyéni meggyőződéshez való jog, illetve az életbiztonsághoz fűződő, a társadalom minden tagjának joga között.

Egyelőre nem tér vissza a színpadra Törőcsik Mari

A Nemzeti Színház közleményben mondta el , hogy a művésznő egészségének érdekében, egyelőre nem tér vissza a színházba.

Súlyos betegség gyötri Janics Natasát

Komoly betegséggel küzd Do­uchev-Ja­nics Na­ta­sa. A ka­ja­kozó nem árult el részleteket, de az idei évet kihagyja – tudta meg a Nemzeti Sport .

Egymás után betegednek le a rendőrök a magyar határon

Egyre több járőr jelentkezik komoly panaszokkal a kelebiai határrendészeten – írja az Origo . A rendőröknél gyomor-és bélrendszeri problémák léptek fel, ezek oka egyelőre ismeretlen.

Már kétezer éve ismert betegség a lisztérzékenység

Kétezer éve ismert betegség a lisztérzékenység – ismertette a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Dráma: Így tarol a HIV Magyarországon

A regisztrált HIV-fertőzöttek és a bejelentett AIDS-betegek számának bővüléséről közölt grafikont az MTI.

Lehet, hogy COPD-d van csak nem tudsz róla?

Tavaly a tüdőgondozó hálózatok 184 ezer krónikus obstruktív légzőszervi betegségben (COPD) szenvedőt tartottak gondozásban, de a becslések szerint ennél jóval több, 500-600 ezer a betegek száma, csak nincs minden érintett tisztában a betegségével – mondta a Magyar Tüdőgyógyász Társaság (MTT) elnökségi tagja pénteken egy...

Havas Henrik komoly betegséggel küzd

Bár a probléma jó ideje tart, Havas évekig hallgatott arról, hogy depresszióban és pánikbetegségben szenved. 

Élete utolsó interjújával búcsúzunk Józsa Imrétől

Mint megírtuk : a népszerű színész vasárnap, 62 éves korában elhunyt.

A gyógyulás weboldala: egészség gyógynövényekkel

A GYÓGYULÁS WEBOLDALA

Kulka egy másik betegségéről is vallott

Kulka János azóta, hogy idén tavasszal stroke-ot kapott, tartózkodott az állapotával kapcsolatos nyilatkozatoktól, azonban most őszintén vallott egy másik őt érintő betegségről – írja a Blikk .

Teljes értékű élet pitvarfibrilláció ellenére

Gyakran érzi, hogy erőteljesebben és szabálytalanul ver a szíve?

Mi van ha nem beteg Danuta? Aranyérmet szerzett Rióban a Szabó-Kozák kajakos duó – Interjú

Az 500 méteren aranyérmes Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos kettős szoros versenyre számított a riói olimpián, de mindketten bíztak a felkészülésükben.

Somló Tamás barátja friss híreket hozott a zenész állapotáról

Javult a nagybeteg Somló Tamás állapota, és már nem igényel folyamatos felügyeletet – tájékoztatta a Borsot  az énekes egyik ismerőse.

Megjelent a zikaláz Szlovéniában

Az első, zikavírussal fertőzött beteget vették nyilvántartásba Szlovéniában – jelentette be csütörtökön Franc Strle, a ljubljanai Egyetemi Klinikai Központ munkatársa.

"Mindenki takarodjon Somló Tamás közeléből" – dühös lett az ismert humorista

Somló Tamás súlyos beteg, és már a barátai sem tudnak beszélni vele . Egy ismert személy esetében természetes, hogy a média rendszeresen beszámol az illető hogylétéről, hisz az embereket érdekli. Kormos Anett stand up humorista viszont megelégelte az énekes körüli felhajtást.

Már közeli barátai sem érik el Somló Tamást

A Blikk információi szerint a komoly beteg Somló Tamást már barátai sem érik el telefonon, akik nagyon sajnálják, hogy a zenész ennyire elzárkózik minden kontaktustól.

Cáfolják Orbánt a háborgó orvosok, az újraélesztés talán még segíthet az egészségügyön

A Magyarországon élőknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy rákbetegségben haljanak meg.

Orbán rohamosan BL-re megy

Amikor ifjú voltam, akkor az iskolai mulasztásokra gyűjtött bacik kapcsán mindig azt hallottam: aki beteg, az feküdjön és nyögjön. Azaz, aki beteg az iskolához, az ne is nagyon játszódjék. Valami ilyesmit kellene most Orbán Viktornak is mondani. Vagy közzé tenni az udvari jós és csodadoktor elérhetőségét.

Jobbulást Orbán Viktornak!

Orbán Viktor januárban hivatalosan is beteg lett. Valószínűleg nem az átlag magyar közmunkásnak is elérhető gyógykezelést kapta. Bár talán még akkor is megküzd az influenzával. Most ismét hivatalosan is beteg. Azaz a sajtósa hivatalosan is megerősítette: emiatt mondják le a programjait. Jobbulást!

The Jaszai Post: Hétköznapi hősök - Csorba Dávid története

Szeretném ha ezúttal kicsit figyelmesebben olvasnál engem, és Dávidot a szokottnál. Most nem politizálunk, de nem is tréfálkozunk, mert egyáltalán nem vicces, amit alant Dávid írt.

Pánikroham előtt és után is lefotózta magát a fiatal lány

Több mint 35 ezren lájkolták eddig Amber Smithnek azt a fotóját, amit a pánikrohama előtt és után  tett ki magáról a közösségi oldalára . 

Kulka János betegsége miatt több előadás is elmarad a Katonában

Kulka János betegsége miatt az évad végéig több előadás is elmarad a Katona József Színházban.

A rákbetegség és a házasság kapcsolata - Kinek jobbak a túlélési esélyei? Meglepő eredményt hozott egy kutatás

Miként tud hatni a házasság egy az invazív rákbeteg gyógyulási esélyeire?

"Túl fontosnak tartottam magam" – mondja a rákkal küzdő volt pénzügyminiszter

Békesi László volt pénzügyminiszternél másfél éve diagnosztizáltak végbélrákot. A 73 éves volt pénzügyminiszter élete legnagyobb tévedésének tartja, hogy túl fontosnak tartotta magát. Betegségéről a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjának, Kerék-Bárczy Szabolcsnak mesélt, aki a felvételt az ATV-nek küldte el.

Percenként három lábat amputálnak a diabétesz egyik gyakori szövődménye miatt! - A neuropáthia tünetei, kezelése

A cukorbetegség gyakori szövődménye a neuropáthia és ma Magyarországon több ezer cukorbeteg lábát amputálják.

Kórházba került Törőcsik Mari

Nem érezte jól magát a Magyar Filmhét után, ezért kivizsgálásra feküdt be a kórházba Törőcsik Mari – írja a Ripost.

Ritka vírus fertőzi a kecskeméti óvodásokat

Lepkehímlő nevű ritka betegség ütötte fel a fejét Kecskeméten. Tömeges megbetegedésről egyelőre nem tudni, a veszélyekre azonban figyelmeztetett a baon cikke . 

Andy Vajna az életével játszik

A filmpápának szigorú pihenést írtak elő a komplikált lábműtétje után, ám ő agyonhajszolja magát. Munkamániás férjét még Vajna Tímea sem tudja megfékezni, pedig ráférne a pihenés Andy Vajnára – írja a Bors .