Nem volt otthon az ismerőse, így betört hozzá és meglopta

Betörés közben azonban a tulajdonos már szólt a rendőröknek, akik hamar elkapták a betörőt.

Betörni jártak Magyarországra, de elkapták őket – videó

Négytagú, lakásbetörésekkel gyanúsítható csoportot fogtak el a rendőrök Hajdú-Bihar megyében. A három román férfi és egy román nő a gyanú szerint Békéscsabán három házból loptak. A rendőrség őrizetbe vette őket.

Egymilliót rejtett a széf, amit egy csavarhúzóval próbáltak kinyitni

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytatott egy 48 éves mélykúti lakos ellen, közölték a rendőrségi honlapon.

Templomi betörőből vandál

A rákosmentei nyomozók a hátrahagyott nyomokból azonosították, majd elfogták a férfit, aki alaposan gyanúsítható egy templomi betöréssel.A 40 éves budapesti B. Vilmos még 2018. július 11-én késő este betört egy XVII.

Bebukott a római-parti betörő

Elfogták a római-pari éttermeket fosztogató férfit.

Belgiumban bebukott, kiadták

A belga hatóság átadta a budapesti nyomozóknak azt a szerb férfit, aki két társával még 2011 júliusában betört egy terézvárosi üzletbe, majd az elfogását követően külföldre szökött a házi őrizetéből.

Melósok másztak be a szomszéd ablakán, kilopták az ékszereket

Nem várt helyről jött a betörés: egy szomszédos építkezésről másztak át a melósok, hogy ellopjanak pár ékszert.

Fölnyomott egy házat István, aztán őt is fölnyomták a rendőröknél

Névtelen tippet kaptak a rendőrök egy betörőről Kecskeméten, aki épp folyamatában állt a betörésben.

Igen, van ember, aki képes volt templomból lopni adományt

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy XII. kerületi templomba betört és onnan pénzt vitt el – írja a rendőrség honlapja.

Megint betört egy őrült rajongó Taylor Swifthez – amit a házban tett, arra senki nem számított

Taylor Swifthez már nem először tört be rajongója, az újabb őrült pedig elképesztő dolgot művelt.

Egy monori férfi több, mint 2 milliót lopott egy családi házból

Egy monori férfit kaptak el az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai, aki a gyanú szerint több, mint két millió forint készpénzt lopott el egy családi házból.

Több milliós értékben loptak műszaki cikkeket egy nagykanizsai áruházból

Betöréssel több millió forint értékben telefonokat, táblagépeket loptak el kedden egy nagykanizsai műszaki áruházból – közölte az MTI megkeresésére szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Sorozatbetörőket kaptak el Mezőtúron

A mezőtúri rendőrök rövid időn belül felderítették a sorozatbetöréseket.

Éppen online pornóra maszturbált a betörő, amikor rajtakapták

Óriásit sikított a Lisa Mirizzi, amikor február 14-én, hajnalban lement teát készíteni magának, a Los Angeles-i lakásuk alatt üzletbe. A számítógépnél egy vadidegen férfi ült, aki egy pornóvideót nézve éppen kielégítette magát.

Nem volt még este hét, mikor az angyalföldi betörő már próbálkozott egy társasházban

Alig volt még este, mikor egy sötét ruhás alak egy ablak rácsát feszegetve akart betörni egy angyalföldi társasházban. A rendőrök a tett helyszínén elkapták.

Kirabolták a versenyző házát, míg a Daytona 24 óráson versenyzett!

Townsend Bell a Scuderia Corsa Ferrari 488 GT3-asával állt rajthoz negyedmagával (többek között Sam Birddel) az elmúlt hétvégén a Daytona 24 órás versenyen.

Betörtek a Mézesbáb utcai üdülőbe Debrecenben

A debreceni rendőrök elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit.

Megtámadták a Veszprém horvát kapusának otthonát

Megtámadták és megrongálták Mirko Alilovic horvát kézilabdakapus családi házát, miután a férfiválogatott házigazdaként nem jutott elődöntőbe az Európa-bajnokságon.

Sorozatban tört fel pincéket a várpalotai férfi

A várpalotai rendőrök vádemelési javaslattal fejeztek be egy 23 éves férfi ellen indított nyomozást.

Műszaki cikkeket lopott a férfi, ha látták, hívják a rendőrséget

Egy XX. kerületi házba tört be egy férfi még szilveszter napján, ahonnan számítógépet, laptopot és három mobiltelefont lopott el. A rendőrség nagyon keresi.

Különös bűnügy Soroksár-Kertesdülőn - Városi Kurír

A HírKacsa álhírügynökség jelenti: pénteken éjjel betörés miatt riasztották a kerületi rendőrkapitányság ügyeletesét.

A lakásban érték tetten a betörőt a rendőrök a Dob utcában

Betört vasárnap egy Dob utcai lakásba Gábor, ám pechére a társasház egyik tagja észlelte az akciót, és kihívta a rendőröket. A betörőt a helyszínen tetten érték.

Többen féltik ingatlanukat, mint saját életüket

A Generali felmérésében részt vevők fele szenvedett már autóbalesetet korábban, a többség mégis ingatlana védelmét részesíti előnyben.

Kétmilliós zsákmányt szerzett a feltört házakból a férfi – aztán jöttek a rendőrök

Két nap alatt három házba is betört Budapesten a III. kerületben egy dunaújvárosi férfi, akit végül hétfőn fogtak el a rendőrök. A zsákmánya több mint kétmillió forintra rúgó elektronikai eszközök voltak.

Betörtek az egyik letelepedési kötvényt áruló céghez, félmilliárd forintnyi pénz tűnt el

Betörtek az egyik letelepedési kötvényeket forgalmazó céghez, mintegy félmilliárd forintnyi készpénz tűnt el, a rendőrség óriási erőkkel nyomoz.

Betörtek egy letelepedési kötvényt forgalmazó céghez, több mint félmilliárd forintnyi készpénzt vittek el

Az Arton Capital belvárosi irodáját fosztották ki, a rendőrség óriási erőkkel ugrott az ügyre. A letelepedési üzlettel kapcsolatos bizalmas iratokhoz is hozzáférhettek a betörők.

Betörtek Sándor Máriához – iratokat is elvittek

Mialatt Sándor Mária a Magyarországért Mozgalom országjárása keretében pénteken lakossági fórumot tartott Pécsett, ismeretlen tettesek betörtek budapesti otthonába – értesült a Sztárklikk .

Holnap indulunk nyaralni!

Nyaraláskor jelentősen megnő a lakásbetörések száma.

Betörtek Juhász Péterhez az éjjel

Facebook posztban számolt be róla az Együtt politikusa, hogy betörtek hozzá az éjszaka folyamán.

Szenteste tört be az óvodába a kecskeméti pancser

Járőröző rendőrök hallották meg az óvoda riasztóját december 25-én hajnalban.