A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével

Elégedetlen a lakosság többsége Németországban a kormány munkájával – mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés, amely abból az alkalomból készült, hogy hivatali ideje feléhez érkezett Angela Merkel negyedik kormánya.

Átalakulhat az olasz baloldal: Matteo Renzi bemutatta új pártját

Alig éri el az öt százalékot, mégis meghatározó kormányerőnek számíthat a centrumpárti választókat csalogató Italia Viva (IV) nevű új olasz párt, amelynek első naggyűlését alapítója Matteo Renzi volt kormányfő, a balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára vasárnap zárta le Firenzében.

Erdoganék Budapestre érkező alapítványának embere az Iszlám Államot éltette az iskolában

Recep Tayyip Erdogan török elnök sok pénzt fektet abba, hogy ne csak hazájában, hanem az egész világon népes támogatói tábora legyen. Ankara többféleképpen is dolgozik ezen: tucatjával építik a mecseteket szerte a világban, ezekbe aztán Törökországban végzett imámokat helyeznek, „civil szervezeteket” alapítanak, amelyek...

Autóban is elfértek volna, kamionból szedték ki őket

Tompánál négy külföldi próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére.

A lehetetlennel próbálkozott meg két pakisztáni migráns a szerb határnál

Két illegális migránst találtak egy tehervonaton a Bács-Kiskun megyei rendőrök.

"Olaszország megadja magát az Európai Uniónak" – kiköthetnek a menekülthajók

Lampedusán kapott partraszállási engedélyt az Ocean Viking civil hajón tartózkodó 82 migráns – jelentette be az olasz kormány szombaton, biztonságos helyként meghatározva a szigetet.

Már Albániából is jönnek a menekültek?

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték – közölte a rendőrség honlapja .

Arab bevándorlónak nézték, fényes nappal megfejelték a terhes feleségével sétáló férfit

Rézműves Benjámin Dániel a Facebook-oldalán írt arról, hogy péntek késő délután az Árkád bevásárlóközpont előtt két kopasz férfi megtámadta őt és terhes feleségét. A poszt szerint azt üvöltözték feléjük, hogy

Életveszélyes: egy vonat alján kapaszkodva mentek volna át hazánkon a bevándorlók

Egy vonat alvázába kapaszkodva próbált meg négy afgán állampolgár Magyarország területére jutni – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-vel.

Trump célkeresztbe került egy beszólása miatt

Össztűz alá került Donald Trump amerikai elnök demokrata párti képviselőknek címzett Twitter-bejegyzése miatt, amelyben felvetette, hogy egyes képviselőknek, akik bírálják az amerikai kormányt, vissza kellene menniük abba az országba, ahonnan származnak.

Még az embercsempészt is sikerült megfogniuk a magyar rendőröknek

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrsének járőrei vasárnap délután a 4-es számú főúton, Nyírtura térségében ellenőrzés alá vontak egy szlovák személygépkocsival közlekedő 27 éves szlovák állampolgárságú férfit.

Kis csoport menekültet fogtak a rendőrök

Jogellenesen jutottak be az ország területére azok a külföldiek, akiket Bács-Kiskun megyében tartóztattak fel – közölte a rendőrség szombaton.

Szijjártó szerint természetesen minden a bevándorláspolitikán múlik

Sikertelen lesz globálisan az Európai Unió, amennyiben "nem hajt végre hajtűkanyart migrációs politikájában", ugyanis a bevándorlóáradat megállítása nélkül nem garantálható a kontinens biztonsága és versenyképessége – jelentette ki Szijjártó Péter a tagállami külügyminiszterek hétfői luxembourgi ülésének szünetében.

Gulyás Gergely azt kérte a kormánypárttal nem szimpatizálóktól, tegyék a szívükre a kezüket

Az európai parlamenti választásnak korábban soha nem volt még ilyen nagy tétje - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.Elmondta, Európa semmit nem tudott profitálni a bevándorlásból, viszont olyan párhuzamos társadalmak, valamint feszültségek...

Trump új vezetőt nevez ki az amerikai bevándorlás- és vámügyi hivatal élére

Donald Trump amerikai elnök vasárnap bejelentette: új vezetőt nevez ki az Egyesült Államok bevándorlás- és vámügyi hivatala (ICE) élére.

Orbán: Magyarország a szárazföldön, Salvini a tengeren állította meg a migrációt

Magyarország a szárazföldön, Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter pedig a tengeren állította meg a migrációt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Menekültrazzia volt Hercegszántónál

Negyvenöt illegális bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök szombaton Hercegszántónál – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A Fidesz simán megmondja, mit csináljon Brüsszel

Brüsszelnek meg kell szüntetnie az Európa területére érkező illegális bevándorlóknak szóló migránskártyaprogramot – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Varga Zoltán: most merje mondani bárki is, hogy jó úton járunk!

Valahogy nálunk - persze, nem „nálunk”, mert semmi közöm ehhez az őrülethez, Mordor-földhöz, amit ma Magyarországnak hívnak, de mindegy – érdemtelenül kevés szó esett, a bestiális náciról, aki Új-Zélandon vérfürdőt rendezett.

Észak-Macedónia felé indulhat a migránskaraván

A jelek arra mutatnak, hogy Észak-Macedónia felé indulhat el a Görögországban lévő migránskaraván – mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Macedón kamionon jöttek volna Magyarországra a menekültek

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három illegális migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Ausztrália már megmutatta, hogy megállítható a migráció – állítja a volt főtanácsadó

Európában sokan gondolják, hogy nem lehet megállítani a migrációs hullámot, de Ausztrália már megmutatta, hogy megállítható – mondta Mark W. C. Higgie, Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök nemzetközi, migrációs és határvédelmi egykori főtanácsadója vasárnap Budapesten.

Öt meglepetést is rejtett egy kamion Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket – írták honlapjukon .

Orbán: Nem szeretem a bosszú politikáját

Nem szeretem a bosszú politikáját címmel közölt interjút Orbán Viktor miniszterelnökkel a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lap.A kormányfő a magyar-német viszonyról kiemelte, hogy "a negatívumok kizárólag a politikának köszönhetőek", és az élet minden más területén kiválóak a kapcsolatok.

Tehervonat rejtett menekülteket Kelebiánál

Egy tehervonat vagonjában megbújva próbált meg jogellenesen bejutni az országba két migráns Kelebiánál – közölte a rendőrség honlapja .

Meghosszabbította az illegális bevándorlás miatti válsághelyzetet a kormány

Újabb fél évvel meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartását.

Kovács Zoltán: a cél, hogy Európa visszatérjen a józan ész talajára

Mondta ezt a Fidesz politikusa, majd egy kicsit beszélt a "Soros-tervről" is.

A kormány újra megkeresi Önt, majd tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről

A kormány tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről - közölte a kormányszóvivő pénteken Budapesten újságírókkal.

"Az igazi nagy utazás még vár a magyarokra" – Orbán Viktor évértékelője

Orbán Viktor megtartotta évértékelő beszédét a Várkert Bazárban. Kijelentései között találunk szokásos propagandaszöveget, de olyan változásokat is, amelyeket a hétköznapjainkban is érezni fogunk.

Németh Zsolt: Európa problémájára nem a bevándorlás jelenti a megoldást

Európa problémájára nem a bevándorlás jelenti a megoldást, hanem olyan megoldás kell, amely magában foglalja az Európai Unió (EU) bővítését – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Podgoricában az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön.