Meghalt egy kerékpáros Kisszállásnál

Életét vesztette egy kerékpáros egy balesetben Kisszállásnál, mert nem adott elsőbbséget.

Halálos balesettel indult a kedd, biciklist ütöttek el Bács-Kiskunban

Egy világítást nem használó és láthatósági mellényt nem viselő biciklist ütött el kedden kora reggel egy autós Soltvadkert és Tázlár között, a biciklis férfi a helyszínen elhunyt.

Könnyen előfordulhat, hogy a stroke-os beteg vár, míg a köröm alatti szálka művelet éppen zajlik - Polémia a bringás-mentők körül

A mentők-rászorulók problémakör nap, mint nap felvetődik és általában nem sikertörténet, amit ezzel kapcsolatban éreznek egyik oldalon sem.

Halálra gázoltak egy idős kerékpáros férfit Iváncsán, a sofőr meg sem állt

Cserbenhagyásos balesetben meghalt egy kerékpáros Iváncsán szombat délután – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.

Kitiltják az autókat a Városligetből - olvassa a döntést!

A Karácsony Gergely főpolgármester és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével működő Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) javaslatát elfogadva a Kormány úgy döntött, hogy a Kós Károly sétányt lezárja az autóforgalom elől és a Városligetet teljes egészében a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak...

Meghalt a Kiskunfélegyháza mellett elgázolt biciklis

Elütött egy kerékpárost egy személygépkocsi Kiskunfélegyháza közelében csütörtök este, a férfi belehalt sérüléseibe – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Már 9100 kilométeren közlekedhetnek biztonságosan a biciklisek

Magyarországon 2010 óta mintegy 1250 kilométer kerékpáros útvonal jött létre, így már 9100 kilométeren közlekedhetnek biztonságosan a biciklisek – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szemüveges női sofőrt keresnek a szegedi rendőrök, mert elütött egy biciklist

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy gépkocsi vezetőjének azonosításában, aki balesetet okozott Szegeden.

Halálra gázoltak egy biciklist Nagykőrösnél

Személyautó kerékpárost gázolt el Nagykőrös közelében a 441-es főúton szombat este, a balesetben a biciklis meghalt – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Busz sodort el biciklist Szombathely külterületén

A közlekedőknek félpályás útlezárásra kell számítaniuk Szombathely külterületén.

Tragédia: nem nézett bele a visszapillantóba, meghalt egy biciklis

Nagyon kell vigyázni az utakon, aki nem elég figyelmes, könnyen ölhet is. A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság most fejezte be egy tavalyi ügy vizsgálatát.

Estére is jutott egy sokadik halálos baleset, egy elektromos biciklis halt meg

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Jászapátiban. Egy elektromos kerékpáros autóbusszal ütközött.

Figyelmetlen volt egy nő, belebiciklizett egy mély munkagödörbe Mezőkövesden

A sérült nőt a város hivatásos tűzoltói mentették ki, az esetről a Katasztrófavédelem honlapja számolt be.

Kivilágítatlan biciklist gázolt halálra egy autós Kállósemjénben

Halálra gázolt egy biciklist egy autós Kállósemjénben. A rendőrség szerint a bicikli nem volt kivilágítva.

Nyakon nyalta megmentőjét a macska biciklizés közben – videó

Egy brazil bicikliversenyző, Viitor Fonseca edzés közben talált egy kóbor kiscicát, akit hazavitt, és gazdit keresett neki. 

Halálra gázoltak egy kerékpárost Szigetszentmiklóson

Elgázolt egy autó egy kerékpárost Szigetszentmiklóson, a Csepeli úton, a férfi életét vesztette – közölte Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden késő este az MTI-vel.

Biciklisbarát KRESZ-módosítást sürget a Kerékpárosklub

Közös javaslatcsomagot készített a Magyar Kerékpárosklub és a Kerékpáros Miskolc Egyesület Révész Máriusz kerékpárügyi kormánybiztos főosztálya számára arról, hogyan tehetnék kerékpáros-barátabbá a KRESZ szabályokat.

Halálra gázoltak egy kerékpárost Tolna és Fadd között

Halálra gázolt egy személyautó egy kerékpárost Tolna és Fadd között – közölte honlapján a rendőrség.

Szigorítsák a KRESZ-t, ne lehessen ittasan biciklizni – követeli a DK

Ahogy azt az RTL Klub híradója alapján mi is megírtuk : a hétvégén autóbalesetben meghalt a Nógrád megyei Rimóc polgármestere.

Szörnyethalt a biciklis, akit teherautó gázolt el a 21-es úton

Teherautó ütött el egy kerékpárost szerdán a 21-es főúton, Jobbágyi és Szurdokpüspöki között, a férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Halálra gázoltak egy kerékpárost Kemecsén

Személyautó gázolt halálra egy kerékpárost a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén csütörtök este – közölte honlapján a rendőrség.

Biciklist gázolt az InterCity Debrecen mellett

Gázolás miatt késnek a vonatok a Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza szakaszon – tájékoztatta a Mávinform péntek délelőtt az MTI-t.

Meghalt a Dévaványán elgázolt biciklista

Meghalt egy kerékpáros nő, amikor kedd délután személygépkocsival ütközött össze a Békés megyei Dévaványán – tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.

Fékezés nélkül vágott a troli elé a "hülye barom állatja"

Egy budapesti trolibusz kamerája vette fel, amint egy biciklis az egyik kereszteződésben nem adott elsőbbséget, és fékezés nélkül eléhajtott.

Beszakadt a Balaton jege egy biciklis alatt

Beszakadt a jég egy kerékpáros alatt a tihanyi Gödrös-strand közelében pénteken, a vízimentők húzták ki a Balatonból – tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata az MTI-t. 

Meghalt a kerékpáros, akit a Népszabadság főszerkesztője gázolt el

Szerdán a Napi Gazdaság írt arról, hogy információik szerint a Népszabadság "első embere" még március 30-án, kevéssel éjfél előtt a fővárosi Rottenbiller és István utca kereszteződésében kanyarodás közben elgázolt egy a külső forgalmi sávban szabályosan haladó kerékpárost.

Halálra gázoltak egy kerékpárost Gyulaháza és Nyírmada között

Halálra gázoltak egy kerékpárost Gyulaháza és Nyírmada között szombat este – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Halálra gázoltak egy kerékpárját toló férfit Enyingen

Halálra gázolt egy teherautó egy férfit, aki a kerékpárját tolta Enyingen – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Kirúgták a biciklist elgázoló buszsofőrt

Mától nem vezethet az a buszsofőr, aki a Thököly úton egy buszsávval közös kerékpársávban leszorított egy biciklist, és továbbhajtott – számolt be az Index . A biciklis felvette az esetet , ezen látszik, hogy mekkorát esett. Eltalálta a korlátot a jobb mellkasával, hét bordája eltört, azok átszúrták a tüdejét, légmelle...

Halálra gázoltak egy kerékpárost Telkiben

Meghalt egy kerékpáros, aki személyautóval ütközött szerdán Telkiben – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a baleset a település Fő utcájában történt. Az ütközés során a kerékpáron ülő nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentősök már...