birság

Ma a Takarékbank kapott egy 5,5 milliós bírságot az MNB-től

Pénzforgalmi szabálysértések miatt ötmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Takarékbank Zrt.-t. a Magyar Nemzeti Bank, a hitelintézetnek április végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket - közölte a jegybank az MTI-vel csütörtökön.

MNB büntetés: 20 millióra bírságolt és örökre eltiltott két céget a jegybank

Több mint 20 millió forintos bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogosulatlan szolgáltatásnyújtás miatt két cégre: az Első Magyar Befektetői Szövetkezetet 10 millió, a Skylite Reklám és Piackutató Kft.-t 13 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

A komoly bírságok és a perek korszaka jön a hazai építésügyben – Politikai Vélemények

Emlékeznek arra, amikor Angyal József adószakértő azt mondta a kormánypárt közpénzből fenntartott televíziójában az új adószabályokról, hogy “blődség, butaság, bizonytalanság, jogi nonszensz”? Valami hasonlót gondolok én is főépítészként, településtervezőként és szakpolitikusként az új építésügyi szabályokról,...

Gyorshajtási bírsággal is terjed a CryptoLocker - Antivirus.blog

Az eléggé figyelemfelkeltőre sikeredett cím igazából arra utal, hogy a lelemény milyen sok mindenre nem képes.

Fizessen bírságot, aki nem beszél románul!

Szatmár megye USL-s parlamenterei, Valer Marian szenátor és Octavian Petric képviselő egy olyan törvénytervezet benyújtását kezdeményezik, amely alapján büntethetővé válnak azok a román állampolgárok, akik intézményekben, üzletekben, nyilvános helyeken nem beszélnek románul.

Bírság az életmentőnek

Gyorshajtásért birságolták meg a baleset szemtanúját, aki sietett segíteni.