Facebook és a terror

Szinte mindenki hallott a napokban történt borzalmas terrortámadásról, amely a francia fővárosban, Párizsban zajlott le, pokollá változtatva az ott élő emberek életét egy éjszaka leforgása alatt.

Keményedik a francia hangnem az európaiakkal szemben

Franciaország semmilyen arra vonatkozó információt nem kapott egyetlen európai országból sem, hogy a saint-denis-i rendőri akcióban megölt Abdelhamid Abaaoud, a múlt pénteki 129 áldozatot követelő párizsi merényletek feltételezett fő szervezője Európában lehet – mondta csütörtökön Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.

A biztonság illúziója – Beszélgetések 5.

A napokban a médiának és közösségi oldalaknak köszönhetően erősen megremegett a világ és végighullámzott a félelem a szívekben.

Vezérkari főnök: nem önmagában a migráció okozza a terrorveszélyt

Hosszú interjút adott Benkő Tibor magyar vezérkari főnök a kormánypárti Magyar Időknek . Mint mondta, szombat óta a magyar honvédség megerősítette objektumai védelmét, illetve utcai járőrszolgálatot is ellát, elsősorban olyan helyeken, ahol tömegek jelenléte várható vagy jellemző, hozzátéve, hogy a honvédség nem kapott...

Terrorizmust támogató briteket fogtak a magyar rendőrök

A terrorizmust korábban támogató brit férfiakat fogtak el a magyar rendőrök múlt szombaton a Békés megyei Lőkösházán, egy nemzetközi vonaton – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a honlapján szerdán.

Orbán: A kormánynak a magyar emberek biztonsága az első

A kormánynak a magyar emberek biztonsága az első, eddig is "ezen a vonalon haladt", nem kell megváltoztatnia gondolkodását – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának hétfőn adott interjújában.

Német bűnügyi hivatal: veszélyezteti a belbiztonságot a menekültáradat

Németországban a menedékkérők szűnni nem akaró áradata egyre inkább veszélyezteti a belbiztonságot – figyelmeztet a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke.

Balog: Magyarországnak kötelessége a határok és az ország biztonságának védelme

Az államnak megvannak a kötelességei, amelyeket az alkotmány rögzít, és ennek alapján Magyarországnak kötelessége a határok és az ország biztonságának védelme – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ATV Szabad szemmel című pénteki műsorában.

Szigorú követelményeknek megfelelően tervezik a Paks 2-t

A Pakson épülő blokktípust a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a világ első olyan blokkjaként ismerte el, amely megfelel a 3+ generációs atomerőművekkel szemben támasztott követelményeknek.

A Bianchi baleset után a traktorok még mindig kockázatot jelentenek

Franz Tost, a Torro Rosso csapatfőnöke különös figyelmet fordítana az ütközések védelmére a jövőben, ám az FIA nem tartja szükségesnek az ezzel kapcsolatos újabb intézkedéseket.

9 naponta meghal egy gyermek, mert az autóban felejtik - Egy speciális gyermekülés megakadályozhatja!

Kilenc naponta meghal egy gyermek amiatt, mert ott felejtik egy autóban.

Ha Ön nyaral, nagy veszélyben lehet

A nyaralók által érintett helyeken gyakran nem megfelelő az informatikai védelem, ezért utazás előtt és közben is érdemes a mobileszközökkel kapcsolatos biztonsági lépéseket megtenni – hívta fel a figyelmet a G Data német vírusvédelmi cég.

Gépjárművédelem 2.0 - tényleg nincs ellophatatlan autó? - Furdancs

Az előző írásban összeszedtünk néhány szempontot, ami bár fontos és meghatározó része a gépjárművédelemnek, mégis a különböző cégek merőben máshogy kezelik ezeket. Az autó védelmének lelkét adó klasszikus riasztó igazából nagyjából ugyanazt tudja mindenkinél. Sokféle szenzoron keresztül figyel, és szól, ha bármi...

Mindent tudni akarnak rólunk: a testünk adathalmazzá válik

Hajdan a repülõtér utazási csomópont volt, ma a fizika és a biometria legújabb vívmányait felsorakoztató vallatószoba. De gyakran ezzel csak a sorok lesznek hosszabbak.

Mentsd, ki tudja meddig mentheted!

Aki nagy naivan arra gondolt, hogy még tömegével létezik a naptárban olyan üres dátum, ami nem pont éppen valaminek a világnapja, annak ezúton üzenjük, hogy mélységesen téved.

A Samsung KNOX nyerte el a legjobb biztonsági/csalás elleni platformért járó díjat az idei MWC-n

A Samsung KNOX mobil biztonsági platform nyerte el a Legjobb Biztonsági/Csalás Elleni Termék vagy Szolgáltatás kategória első helyezéséért járó díjat a Mobile World Congress 2015 kiállításon.

Napi 160 ezer Facebook account esik el

Egyik 2013-as posztunkban már egyszer összegyűjtöttük, hogy mennyi minden zajlik manapság az online térben mindössze egyetlen egy perc leforgása alatt.

Kijátszotta egy újságíró a reptér biztonsági rendszerét

Tíz perc alatt be lehet jutni ellenőrzés nélkül az utcáról a frankfurti nemzetközi repülőtér úgynevezett előterébe, a repülőgépek kiszolgálására kijelölt területre – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap, amelynek egy munkatársa kijátszotta a legnagyobb német repülőtér biztonsági...

Navracsics: Az oktatás is segíthet a biztonság erősítésében

Navracsics Tibor szerint Európa biztonságának erősítésében növekedhet az oktatás szerepe. Az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa erről egy pénteki budapesti uniós fórumon beszélt.

Már androidon is elérhető az AIDA64 rendszer-diagnosztikai szoftver

Elkészült az AIDA64 rendszer-információs szoftver androidos eszközökön futó változata, amelynek segítségével bármilyen 2.1-es vagy újabb Android operációs rendszerrel rendelkező okostelefonról vagy táblagépről, Android TV-t futtató készülékről és Android Wear alapú…

Kormányzati e-mailek kontra biztonság

A témát két különböző aktuális hír is érintette.

A Samsung KNOX még biztonságosabb lett a Cisco AnyConnect 4.0 alkalmazásával

A Samsung KNOX-hoz kialakított AnyConnecttel most a mobilitást szem előtt tartó vállalkozások számára is lehetőség adódik, hogy felvértezzék magukat a legújabb mobil biztonsági fejlesztéssel.

Amerre jár Putyin, lehegesztik a csatornafedeleket is

Vlagyimir Putyin orosz elnök 17-én, kedden jön Budapestre, de az aznapi korlátozások előkészületei már javában zajlanak.

Így vernek át a Facebookon és így védekezz! - Antivirus.blog

Míg régen a torrent és pornó oldalakon találkozhattunk leginkább internetes csalásokkal, átverésekkel és vírusokkal, manapság a közösségi oldalak is tereppé változtak, hiszen az online támadók itt is aktívan terjesztik kártékony kódjaikat.

Drónt találtak a Fehér Háznál

Egy kisméretű drónt találtak a washingtoni Fehér Ház komplexum területén – közölte hétfőn az amerikai elnöki hivatal.

Canary, az okos biztonsági rendszer

Ahogy az Internet of Things (IoT – a dolgok internete) fergeteges tempóban fejlődik, már nem csak a mobilgyártók vetik latba minden erőforrásukat a biztonság érdekében, hanem már a lakhelyünk védelme is egyre inkább célkeresztbe kerül.

Biztonsági konferencia - nyitott wifi honeypot-tal - Antivirus.blog

Vajon mi történik akkor, ha valakibe belebújik a kisördög, és csaliként fabrikál egy nyitott wifit egy biztonsági konferencia részvevőinek?

Kártevő előrejelzés - Ez vár ránk 2015-ben - Antivirus.blog

Az ESET kutatói szokás szerint összefoglalták az idei esztendőre várható kiberbűnözési trendeket.

A LinkedIn support üzent nekünk. Vagy mégsem? - Antivirus.blog

Kimeríthetetlen sorozatunkban ezúttal nem csak a Vagy mégsem, azaz a nem minden az, aminek látszik szál folytatódik töretlenül 2015-ben is, hanem a LinkedIn felhasználók elleni támadások is.

Az új Jeep Renegade ötcsillagos minősítést kapott az Euro NCAP töréstesztjén

Az új Renegade a lehetséges 100-ból 80 pontot szerzett, és ezzel ötcsillagos értékelést érdemelt ki az Euro NCAP nagy presztízsű ütközésbiztonsági vizsgálatán.