NN Biztosító: Javítani kell a fiatalok jövőjét támogató előtakarékosságon

Az NN Biztosító felmérésében megkérdezett szülők 73 százaléka érezte fontosnak, hogy gyermeke továbbtanuljon, 81 százalékuk szerint a gyereknek minél hamarabb önállónak kellene lennie, viszont a szülőknek csupán 19 százaléka tesz félre ezekre a célokra - mondta Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója egy...

Szellemlakások: Félmillió lakás áll üresen, és a számuk csak egyre nő

Jelentősen nőtt a nem lakott – vagyis átmenetileg lakott, más célra használt és üresen álló – lakások aránya az elmúlt években.

Okos egészségügy: Ezekre figyelj, ha magánkórházban szeretnél kezelésre járni

Az egészség a legnagyobb értékünk, amit sokszor csak akkor értékelünk, ha átmenetileg elveszítjük.

Újabb insurtech startupok a biztosítási piacon: cél a kárrendezés digitalizálása

Az elektronikus biztosításközvetítő oldalakat - ahol szinte az összes biztosító ajánlatából válogathatunk - már évek óta használjuk.

Olyan lesz az ingatlan mint a benzin: Bárhová emelik az árat, akkor is megveszik

Továbbra is töretlen a főváros pesti, belsőbb kerületeinek népszerűsége, derül ki a Duna House legfrissebb közleményéből.

Milliárdos kártérítést perelt ki a biztosítóktól, de nem fizette be az adót

Egy ügyvéd ellen emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség, mert nem fizetett be 82 millió forint adót a jövedelme után - tájékoztatta az ügyészség kedden az MTI-t. Egy ügyvéd ellen emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség, mert nem fizetett be 82 millió forint adót a jövedelme után - tájékoztatta az ügyészség kedden az MTI-t.

A nyugdíjasokkal és a családokkal fizettetik ki a biztosítók a buszbalesetek költségeit?

Az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja 300-400 százalékkal növekedik, amelyet a vállalkozások kényszerűségből a fogyasztókra kell, hogy hárítsanak. Az érdekvédelem elnöksége és az Autóbusz Tanács ezért párbeszédre hívja a felügyeletet és a biztosító társaságokat.

Egyre többször fordulnak a követeléskezelők miatt a Békéltető Testülethez

Jelentősen megváltozott a pénzügyi békéltetés területe tavaly, a legnagyobb arányt képviselő hitel- és kölcsönügyek száma jelentősen visszaesett, nőtt ugyanakkor a követeléskezelőkkel szembeni, elsősorban méltányossági igényt tartalmazó ügyek száma

Kilőtték a panel-rakétákat: Jelentősen drágultak a budapesti lakótelepek

A tavalyi évben tovább nőttek a lakótelepi panelek árai és egyelőre nincsenek jelei a drágulás mérséklődésének. 

5 másodperc alatt kell majd teljesíteni az utalásokat éjjel, nappal és hétvégén is

Jövő év júliusától lép életbe az azonnali fizetések rendszere Magyarországon, amely a lakosság és a vállalkozások számára jobb banki szolgáltatások egész sorozatát nyitja meg.

Műtárgybiztosítás: Milliárdokat érő Moholy-Nagy festmény a Nemzeti Galériában

Történelmi léptékű adománnyal, Moholy-Nagy László Architektúra I/Konstrukció kék alapon című, több milliárd forint értékű festményével gyarapodott a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteménye a New York-i The Salgo Trust for Education felajánlásának köszönhetően.

Nem kamu: 7 bevételnövelő tipp a K&H Banktól az induló startupoknak

A startupok fő célja, hogy innovatív ötletüket ne csak hazai, de nemzetközi környezetben is sikerre vigyék.

CIG-Pannónia: Felejtsd el a péntek 13-at, itt a szerda 8!

Vajon tényleg péntek 13. a legszerencsétlenebb nap?

Egyre bátrabbak vagyunk ha hitelfelvételről van szó

A Netrisk.hu pénzügyi összehasonlító oldala, a Bankkalkulátor.hu adatai szerint egy év alatt jelentősen erősödött a lakosság hitelfelvételi aktivitása.

Agrárkamara: Ne felejtsük el a téli fagykárt április 15-ig bejelenteni!

A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 27/2014. (XI.

Groupama Biztosító: A korai rákdiagnózis kulcs a sikeres felépüléshez

Európában Magyarországon a legmagasabb a daganatos betegségekből eredő halálesetek aránya.

18.7% éves hozam: különdíjat kapott a K&H navigátor alap

A Budapesti Értéktőzsde különdíját, az Év Legjobb Hazai Részvénybefektető Alapja címet kapta a K&H Navigátor Alap a legmagasabb hazai részvényállomány és az elért részvényállomány növekedés alapján.A Budapesti Értéktőzsde különdíját, az Év Legjobb Hazai Részvénybefektető

Kutyavilág: 700 millió dollár kártérítést fizettek a kutyaharapások miatt

A kutyaharapásokra és egyéb kutyák által okozott sérülésekre 2017-ben az Egyesült Államokban közel 700 millió dollár kártérítést fizettek ki, ami majdnem egyharmada volt a lakásbiztosításokhoz kötődő felelősségi károknak, közölte az Insurance Information Institute.

Allianz robort riport III. rész: Hatékonyságnövelés a biztosítóknál

Az Allianz által nemrég publikált "A mesterséges intelligencia térnyerése: kilátások és újonnan felmerülő kockázatok" című jelentésről szóló cikksorozat harmadik részében azt nézzük meg, hogy konkrétan hol és mire is lehet használni a mesterséges intelligenciát egy biztosítónál.

Az idők szava: arculatot vált az Allianz Biztosító

2017-ben az Allianz anyavállalat vezetősége a korábbi Lépj bátran!

Employer Branding díjat nyert a Hello Roar, a Generali Biztosító oroszlánkölyke

Átadták az idei Employer Branding Award 2017 díjait azon munkáltatóknak, akik kiemelkedő munkáltatói márkaépítésükkel mutatnak példát a munkaerőpiac többi szereplője számára.

Rekord és enyhülés a lakások drágulásában

A használt lakásoknál a drágulás üteme lassult a múlt év során, ezt mutatja, hogy a tavalyi utolsó negyedévben az éves árváltozás mértéke 7,4 százalékot tett ki, ami az elmúlt négy évben mért legalacsonyabb érték.

BankRáció.hu: Élénkebb verseny a biztonságosabb lakáshiteleknél

Egyre népszerűbbek a magyar piacon a tervezhető kiadást, azaz 3-20 évig fix havi kiadást garantáló lakáshitelek.

NN Biztosító: 4+1 tipp, hogy a gyereked felnőtt korban kiegyensúlyozott legyen

Az NN friss kutatásából kiderül, hogy a szülők számára a kiegyensúlyozott jövő az egyik legfontosabb cél a gyermekekkel kapcsolatban, azonban mindössze minden harmadik szülő gondolja azt, hogy biztosan tudja támogatni ebben utódját.

Hálapénz helyett egészségbiztosítást javasol egy hazai alkuszcég

Magyarországon és az Európai Unióban is még mindig a keringési rendszer betegségei és a daganatos megbetegedések számítanak a vezető halálozási okoknak, a statisztikák szerint idehaza az utóbbi miatt közel 33 ezer ember vesztette életét csak 2016-ban.

Varga Mihály: A pénzügyi tudatosság növelése nemzetgazdasági érdek

A pénzügyi tudatosság növelése nemzetgazdasági érdek, a lakosság pénzügyi döntései végső soron kihatnak a gazdaság növekedésére, stabilitására - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tárca Okosan a pénzzel!

Tiltakozik az MNB az ezermilliárdos pénzmosásról szóló újságcikk miatt

Az MNB nyilvánvalóan alaptalannak, ugyanakkor a pénzügyi stabilitás veszélyeztetésére alkalmasnak tartja az egyik politikai napilapban megjelent, ezermilliárdos pénzmosási ügyletekre, állítólagos hasonló nagyságrendű készpénzfelvételekre célzó írását.

A nap kérdése: 20 millió forintom van, vajon milyen ingatlanra lesz elég?

Míg a főváros egyes kerületeiben már csak egy kisebb méretű garzon vásárolható 20 millió forintból, a külsőbb kerületekben elérhető lehet akár egy 65 négyzetméteres ingatlan is ebből az összegből – derül ki a Duna House ingatlanpiaci elemzéséből.

Életkapu program az NN Biztosítótól a gyerekek álmainak megvalósulásáért

A magyar szülők 81 százaléka számára kiemelten fontos, hogy gyermeke minél hamarabb önálló legyen, ennek ellenére mindössze 19 százaléka tud rendszeresen félretenni gyermeke jövőjére, derült ki az NN Biztosító reprezentatív kutatásából.

Gyorsaság a sikeres lakásvásárlás titka, mobilappal hamarabb megy

Az okostelefonok szerepe a mindennapokban robbanásszerűen növekszik.