Fegyvert és kábítószert foglaltak le Fóton

Kábítószergyanús anyagokat és egy fegyvert, vagy annak utánzatát foglalták le dunakeszi rendőrök egy fóti vendéglátóhelyen.A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, valamint kábítószer…

Mindennapi kalandjaink

Eléggé szürreális beszélgetésben volt részem az imént a telepen.

Emlékhely a Duna-parton

Egy nagyon szép kis emlékhelybe botlottunk tegnapi sétánk során a Duna-parton.

Dharmafutás Dunakeszin

Egzisztenciális problémáim miatt, úgy gondoltam, hogy a hétvégét Nietzschének szentelem.

Táskatolvaj őrizetben, tinédzser megtalálva

Két, Dunakeszivel kapcsolatos rendőrségi hír is napvilágot látott a mai napon. 

Nyulak grasszálnak a Dunakeszin

Ott cirkált a fűben és nem tudtam, hogy mi az.

Így alakul át a szociális ellátás Dunakeszin

Március 1-jével átalakult a szociális támogatási rendszer; a változtatásokkal több segélyezési forma megszűnt, átalakult, új elnevezést kapott vagy máshonnan igényelhető, mint eddig.

Az orvoskeresés viszontagságai

Bő egy hónappal a beköltözés után úgy gondoltam, hogy itt az ideje bejelentkezni egy háziorvoshoz.

Keszübe a lábaim alatt

Korábban volt egy blogom, amelynek az volt a lényege, hogy bármerre is mentem, fotóztam egyet.

Dunakanyar Hangja - Rájuk kell figyelni a jövőben

Fehér Lili, a 19 éves váci lány lett a Dunakanyar Hangja, melynek döntőjét február 28-án, szombaton rendezték meg Dunakeszin a VOKE József Attila Művelődési Központ Színháztermében.Ahogy arról már korábban is írtam, idén nem csak a felnőtt, hanem a gyerek kategóriában…

Tiszai lyány a Dunakanyarban keszeget hajt

A párom, aki egyébként tiszai lyány, a reggelt (délelőttöt!) a Duna-parton töltötte.

A hipster lány és a Youtube-celebbel esete az elővárosi közlekedéssel

Még csak egy hónapja járok vonattal Dunakesziről dolgozni, de máris ismerős arcokkal utazom.Ott van egyrészt az a szőke lány, akit eddig csak úgy láttam, mint aki headsetet használva beszél a telefonján.

A blogról, Dunakesziről, meg mindenről

Volt, aki a napokban azzal keresett meg, hogy Dunakeszinek nincs szüksége még egy pitypang újságra, van belőle elég és egyébként is, a dunakesziek nem kíváncsiak Dunakeszi megismertetésére.Nos, nem tudom, lehet, hogy így van, de mint a gyarló ember általában, úgy én is…

Utamat különleges faszobrok keresztezték

A Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár fiókintézményéből tartottam éppen hazafelé, amikor a Körönd tájékán, valahol az Iskola és a Lányi Ferenc sétány környékén észrevettem e két alkotást.Maga a környezet is különleges, a későbbiekben tervezem is, hogy jobban szemügyre…

Egy futóbolond kalandjai a Duna-parton

Többszörösen is nagy élmény volt a hétvégi futás a Duna-parton.

Első futás a Duna-parton

Megvolt első futásom Dunakeszin, a Duna-parton.

Drónok Dunakeszin

A szokásos délelőtti kutyasétáltatásom során arra lettem figyelmes, hogy egy apa a fiával sárkányt ereget.

A dunakeszi reptéren készült a NASA nap fotója

Kovács Csaba fotóját választotta a NASA a nap képének február 21-én.

Így ünnepelte születésnapját Lukács Laci

Ahogy arról korábban már írtam, a Tankcsapda Dunakeszit választotta az Urai vagyunk a turnénak 2015 nevű koncertsorozata első állomásának.

Csernoviczki Éva is jön a Kitartás Csatájára

Második alkalommal rendezik meg a Kitartás Csatáját február 21-én, szombaton Dunakeszin, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában (Garas utca 26.). Az érdeklődők reggel 8-tól este 8-ig, vagyis 12 órán tanulhatnak kitartást fejlesztő, jellemet építő technikákat a…

Ingyen teniszoktatás a tesiórákon

A DIGI Sport Reggeli Start című műsorában vendégeskedett Dióssi Csaba polgármester, Bogyó Tamás, a Nexon Dunakeszi Teniszklub vezetője és Csepa Zétény, első osztályos teniszező.

Jönnek a Tankok Dunakeszire

Tankcsapda koncert lesz február 20-án, pénteken a VOKE József Attila Művelődési Központban (Dunakeszi, Állomás sétány 17.). A Tankok várhatóan 19 órakor csapnak a húrok közé.

Rozi története

Nem igazán szoktam ilyen témákkal foglalkozni, sőt, kifejezetten feláll a szőr a hátamon, ha egy ismerős arra használja az üzenőfalát, hogy kutyák, macskák szenvedéseit osztja meg és még annak sem néz utána, hogy vajon igaz-e, valóban úgy történt-e az adott dolog, amit éppen…

Hüllőkiállítás és börze Dunakeszin

Hüllőkiállítást és ásványbörzét rendeznek február 17-től 22-ig a VOKE József Attila Művelődési Központban (Dunakeszi, Állomás sétány 17.). A rendezvény a megadott napokon 9-től egészen 18 óráig várja a látogatókat.A szervezők mintegy 50 állatfaj bemutatására…

Minden képviselő aláírta az Együttműködési Nyilatkozatot

Együttműködési Nyilatkozatot írtak alá a város képviselői.

Ezt a betörőt keresi a Dunakeszi Rendőrkapitányság

Műszaki cikket, valamint készpénzt tulajdonított el az az ismeretlen férfi, aki még 2014. szeptember 26-án tíz és fél tizenegy között betört egy fóti házba.Az ismeretlen tettes 25-30 év körüli, rövid szőke hajú.

Szemtanúkat keres a dunakeszi rendőrség

Heves szóváltás és vita közben a járművek elé lökött egy 16 éves fiatal lányt egy 51 éves férfi Dunakeszin.

Nem egyszer van kutyavásár Dunakeszin

Kutyákat vásárolna a rendőrség.

Nem módosítanak a közlekedésen Dunakeszin

Az új útdíjrenszer bevezetése óta a legnagyobb változást Vácról Dunakeszi és Göd központján keresztül a fővárosba vezető 2-­es úton mérték.

Egy perc a Cassalgrande téren

Az előző poszt létrehozásában az egyik legnehezebb feladat az illusztráció volt.