A jól működő párkapcsolat két titka

Mitől van az, hogy szépen induló kapcsolatok sokszor dugába dőlnek, ugyanakkor viharosan induló szerelmek is ki tudják állni az idő próbáját?

Fizetős cirkusz

Az Ország Háza mostantól már nem várja olyan tárt karokkal a magyar állampolgárokat, mint eddig.

Fegyverben a szomszédság IV. - amikor a tyúk mégis madár: Lengyelország, a lelkes szövetséges

szerző: Grodin

Saumur, Musée des blindés - I. rész: Világháborúk

szerző: 5.g

[KNN] Kalózok alkonya

szerző: NagyH

Malév. Lopni lehet.

Évfordulót ünneplünk, hiszen kereken egy éve dőlt be a Malév. A megvásárolt repülőjegyeket, illetve azok árát azóta sem láttuk.

[KNN] Búcsú a legtöbbet harcolt orosz harckocsitól

CSM

Kommunikációs offenzíva

A Magyar Nemzetnek már volt egy próbálkozása, hogy a HÖOK vezetőket lejárassa, azonban most végre megtalálta a nagyhalat, illetve a sok picit.

Olyan, hogy ingyenes, nem létezik! – interjú a Kiszámoló blog szerzőjével

A felmérések azt mutatják, hogy a legtöbb magyar ember általában hibás pénzügyi döntések sorozataként kerül anyagilag nehéz, akár kilátástalan helyzetbe.

[Vitaposzt] Vért a vér istenének

SchA

Ideje az Oscar ráncfelvarrásának: interjú Szirmai Gergellyel

Kérdezz-felelek a Hollywood Hírügynökség atyjával, Szirmai Gergellyel.

Simán nyerhet a Fidesz 14’-ben

Tudom, 2013 elején, mögöttünk majdnem három év tehetségtelen és felkészületlen kormányzás után kicsit érthetetlen lehet a magabiztos címválasztás.

Ingyenes felsőoktatás

Az elmúlt hónapokban elindult a kampány – együtt tették tönkre az országot –, pár napja pedig a választási osztogatás – 13. havi nyugdíj – első terve is napvilágot látott.

A tajping felkelés (1850-64) múzeuma

CSM

Húsz dolláros blogrobbantás

Évi 20 dolláros fogadást kötött a médiavilággal egy Andrew Sullivan nevű amerikai úriember és máris nyerőnek látszik.

Bakugrás a fekete lyukba I.

Rammjaeger83 posztja

Apolitikus internet

A társadalom politikával szembeni közönyét nem csak a különböző közvélemény-kutatások adataiból olvashatjuk ki.

Hartenstein Ejtőernyős Múzeum

Oosterbeek csendes, takaros kis holland mintaváros Közép-Hollandiában, a német határtól nem messze. Nem mellesleg pedig Arnhem elővárosa, amely a második világháború legnagyobb szabású (és valószínűleg legkevésbé sikeres) ejtőernyős hadműveletének, a szövetségesek által a környék Rajna- és Maas-hídjainak elfoglalására...

Harmadrendű állampolgárok

Sokan érzik úgy, hogy másodrendű választópolgárokká lettek - mert míg a határon túliaknak adva van a levélben való regisztráció -, addig a honi magyaroknak a választásokon való részvételhez személyes, vagy ügyfélkapus - aminek az elkészítéséhez szintén személyes - regisztráció szükséges.

Szlogen "Blogmotort Mindenkinek Ingyen!"

Ingyen lehet saját blogmotorod egy letöltéssel!

Matolcsy töretlenül szárnyal…lefelé!

„A Financial Times brit gazdasági napilap hetedik éve szedte ranglistába Európa 19 legnagyobb gazdaságának vezetőit.

Az erő sötét oldala Tisztaeszláron...

„Itt minden gyerek hallotta, ha mástól nem, hát szüleitől.

[KNN] Gáza II.

SchA posztja

Ez már valami

Igen, ez már valami, erre lehet azt mondani, hogy igen egyetértek, vagy nem, elutasítom, az Együtt 2014-et.

Izland: A tűz és jég birodalma 1.

Sokak véleményét idézve, Izland

Egyetemi tévhitek

Szombaton tartotta meg az Antall József Alapítvány a ,,Felsőoktatás másként“ című konferenciáját, ahol Dr. Mezey Barna (rektor, Eötvös Loránd Tudományegyetem, elnök, Magyar Rektori Konferencia) is felszólalt.

A brazil úttörők

CN & Rammjaeger83

Adósságcsapda: ez a kiút?

Amikor először hallottam, hogy az állam átvállalja a legnehezebb helyzetben lévő önkormányzatok adósságát, egyáltalán nem tetszett az ötlet.

Ypres: katonai temető

Ha Belgiumban kószáltok, előbb- utóbb – már csak a nagy számok törvénye alapján is – rá fogtok futni

A szekértáborok nyomában

Napjaink egyik fő témája a közélet